











e-Vállalkozói Túlélő Kurzus
a mikro-, kis- és középvállalkozások számára és a mikro-, kis- és középvállalkozások segítségével jött létre, az ebbe a kategóriába tartozó vállalkozásokkal folytatott munka során leszűrt tapasztalatok alapján.
A tananyagban előfordulhatnak már ismerős ismeretek, fogalmak és információk. Ez nem véletlen, hiszen nem egy új teóriát próbálok „eladni” Önnek. Összegyűjtettem és egységes szerkezetbe foglaltam azokat az ismereteket és információkat, melyek szükségesek és hasznosak a siker érdekében minden vállalkozást fontolgatónak, kezdő és induló illetve már működő vállalkozásoknak a mikro-, kis- és közepvállalkozói szegmensben.
Az e-Vállalkozói Túlélő Kurzus, vállalkozás gazdálkodási és üzletviteli képzés és tréning, célja a vállalkozást fontolgatók, kezdő és induló, valamint már működő vállalkozók számára hasznos és gyakorlati ismereteket nyújtson. A kurzus elkötelezettsége teljes mértékben összhangban van Vállalkozói Túlélő Portál szlogenjével:
Segítség az üzleti élet dzsungelében
Azaz támaszt, ha kell mankót adok a vállalkozók számára, hogy vállalkozásukat sikerre vigyék.
Az e-Vállalkozói Túlélő Kurzus a tanfolyami ismeretanyag átadása mellett, ingyenes tanácsadási lehetőséget is biztosít a résztvevők számára. Az internetes forma lehetőséget ad a résztvevőknek az egyéni tanulási ritmus kialakítására és saját idejűk ésszerű beosztására.
Az e-tanfolyam tervezett lefolyása a következő
Az e-tanfolyamra a Jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével lehet jelentkezni. A kitöltött Jelentkezési lap alapján számla kerül kiállítására, mely alapján be kell fizetni a tanfolyami díjat a megadott bankszámla számra. A tanfolyami díj beérkezéséről a résztvevő igazolást kap. Evvel egyidejűleg megkapja tanfolyami regisztrációt, a hozzáférési kódokat és ezekkel hozzáférhet a tanfolyami ismeretanyaghoz. Ezután elkezdheti tanfolyamot és a tanfolyami anyag elsajátítását.
Az e-Vállalkozói Túlélő Kurzus elvégzésének tervezett ideje 3 hónap. Az esetleges sikertelen tesztek megismétlése és a záró vizsgafeladat elhúzódása miatt a végső határidő a kezdéstől számított 4 hónap. Akinek nem sikerül 4 hónap alatt elvégeznie a tanfolyamot nem kaphat Tanúsítványt a tanfolyam elvégzéséről. A tanfolyam kezdési időpontja az a nap, amikor hallgató megkapja az első modul tananyagát.
Az e-Vállalkozói Túlélő Kurzus 4 modulból áll. Modulok anyagának elsajátítására 2-2 hét áll rendelkezésre.
A regisztrált hallgató a modulok tananyagát és a megnyitásához szükséges jelszót, valamint a záró tesztet e-mail-ban kapja meg.
A modul ismeretanyagának elsajátítása után a modulzáró tesztet ki kell kitölteni és elküldeni a Vállalkozói Túlélő Portálra. A kitöltött teszt kiértékelése megtörténik, mely során ellenőrzésre kerül hogyan sikerült elsajátítani a hallgatónak a kurzus ismeretanyagát. Az eredményes teszt egyben belépő a következő modulhoz. A modulzáró teszteket 2-szer lehet megismételni. Amennyiben a 3. alkalommal sem sikerül, akkor egy hét ismétlő tanulási időszak után újra megpróbálható a modulzáró teszt kitöltése.
Az utolsó 4. modul elsajátítása és a modulzáró teszt sikeres kitöltése után ki kell dolgozni az eddig tanultak felhasználásával egy vállalkozás üzleti tervét és a meg kell határozni a terv megvalósításhoz szükséges eszközök és módszerek körét.
A tanfolyam keretében lehetőség van arra, hogy a záró vizsgafeladatot Ön ill. vállalkozása saját életéből vegye. Ebben az esetben Ön a tanfolyam záró vizsgafeladataként kidolgozza saját vállalkozása üzleti tervét, melyhez korlátlan e-mail-s konzultáció és 2-szeri üzleti terv állapot kiértékelés áll rendelkezésére.
Ez a módszer biztosítja az Ön számára, hogy a vállalkozás gazdálkodási és üzletfejlesztési ismeretek elsajátítása mellett, megtanulja és alkalmazza is az üzleti terv készítésének gyakorlatát.
A e-Vállalkozás Túlélő Kurzus sikeres befejezése után a résztvevők sorszámozott Tanúsítványt (oklevelet) kapnak a tanfolyam elvégzéséről és az ismeretanyag elsajátításáról. Egyidejűleg rendelkezésükre fog állni egy kidolgozott és elbírált üzleti terv, melyet szabadon felhasználhatnak
FONTOS!!! A tanfolyam nem ellenszolgáltatás nélküli pénzszerzési akció.
A tanfolyamot a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartásba vette, nyilvántartási száma: 21153-2007
A tanfolyamot a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet FAT Titkársága befogadta az akkredítációs eljárásra, nyilvántartási száma: PA-2070, melléklet
Az e-Vállalkozás Túlélő Kurzus résztvételi feltételei, moduljainak és fejezeteinek listája a letölthető a Szakértői anyagok menüpontban.
Az e-tanfolyam a regisztrált hallgatóknak, a jelentkezések szerint folyamatosan indul.
Az e-tanfolyam díja: 15 000 Ft. Részletfizetés megegyezés szerint lehetséges.
Jelentkezni és érdeklődni lehet az lábbi elérhetőségeken:
Vágó László közgazdász, üzleti tanácsadó
Mobil: 36 70 329-3457
E-mail: info@vtp.hu, vago.laszlo@vtp.hu
TIPPekről a portál oldalain további információkat olvashat..............................................