Kérdezzen!
Én kérdezekBene Lászlóné
Tisztelt Vágó úr!Egy olyan kérdéssel fordulok önhöz, az egyik ismerősöm egy cukrászdát üzemeltet,én ott dolgozom nála, ő most át szeretné nekem adni a cukrászdát!Kérdésem az lenne, hogy gimnáziumi érettségim van, és egy pénzügyi-számviteli ügyintézői végzettségem,kérdésem , hogy én átvehetem-e tőle a cukrászda üzemeltetését?Vagy valamilyen más irányú végzettség kell még hozzá?Előre is köszönöm!
2010-09-02 09:17:45
Kedves Bene Lászlóné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A jogszabály szerint egy cukrászda üzemeltetéséhez cukrász vagy valamilyen vendéglátó végzettség szükséges. Amennyiben a cukrászdában dolgozik cukrász, akkor Önnek nem kell ilyen végzettség és átveheti a boltot. Azt gondolom, hogy a pénzügyi-számviteli végzettség jól jön a gazdálkodás megszervezéséhez.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a cukrászda átvételéhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig.
Következő tanfolyamok
- v-Marketing, vevőkör kialakítása és az értékesítés beindítása → 2010. szeptember 25. szombat
- v-Sart, kezdeti lépések, melyek nélkül nincs siker → 2010. október 2. szombat
Nehogy lemaradjon!
Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-09-04 18:19:53 <Bene Lászlóné>
balogné m. henrietta
üdvözlöm.jelenleg egy sörözöbe dolgozom alkalmanként.szeretném a helyi iskolában csinálni az iskolai büfét.abc eledói és boltvezetöi végzettségem van,elég e ez hozzá vagy valami más kellene?és vállalkozóként vagy milyen formában lenne célszerű üzemeltetni egy ilyen büfét.napi 4 óráról van szó.elöre is köszönöm válaszát.balogné
2010-09-01 11:18:52
Kedves Balogné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A végzettsége megfelelő az iskolai büfé működtetéséhez. Nem célszerű, hanem kötelező vállalkozásként működtetni a büfét. Másként nem lehet. A vállalkozási forma lehet egyéni vállalkozó vagy valamilyen gazdasági társaság.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az iskolai büféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig.
Következő tanfolyamok
- v-Marketing, vevőkör kialakítása és az értékesítés beindítása → 2010. szeptember 25. szombat
- v-Sart, kezdeti lépések, melyek nélkül nincs siker → 2010. október 2. szombat
Nehogy lemaradjon!
Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-09-04 18:18:02 <Balogné M. Henrietta>
Szabó György
Tisztelt Vágó Úr.
Érdeklődni szeretnék.,hogy ha egy müködő hagyományos pékséget szeretnék bérelni akkor minden engedélyt újra kell kérni?{telephely,müködési haccp stb)Illetve aziránt is szeretnék érdeklődni,hogy magánvállalkozó vagy kft létrehozása optimálisabb e egy alacsony termelésü péküzemnek.
Köszönettel:Szabó György
2010-08-31 19:47:05
Kedves Szabó György!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Átvétel esetén elegendő az engedélyek módosítása, mely az új tulajdonosra vonatkozik. Mind a két vállalkozási forma megfelelő. A döntést a körülmények ismeretében lehet meghozni, azonban erről Ön semmit nem írt.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a pékséghez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelység kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig.
Következő tanfolyamok
- v-Marketing, vevőkör kialakítása és az értékesítés beindítása → 2010. szeptember 25. szombat
- v-Sart, kezdeti lépések, melyek nélkül nincs siker → 2010. október 2. szombat
Nehogy lemaradjon!
Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-09-04 18:15:55 <Szabó György>
gaedbri
Tisztelt Vágó Úr! elöször is gratullok ehezz a honlaphozz, sok segitség van benne. A kérdésem az lenne, szeretnénk a páromal egy lángosost nyitni ithon, mindketten regisztrált munkanélküliek vagyunk, hogy kezdjünk neki? Hová forduljunk? milyen papirokat kell beszerreznünk?
válaszát elöre is köszönöm!
2010-08-31 14:38:54
Kedves Kérdező!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Örülök, hogy tetszik a honlapom. Lángosütéshez vállalkozás, működési engedély és szakhatósági engedélyek szükségesek. Regisztrált munkanélküliek pénzt pályázhatnak a vállalkozóvá és önfoglalkoztatóvá válás segítésére a munkaügyi központban.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a lángos sütéshez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelység kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig.
Következő tanfolyamok
- v-Marketing, vevőkör kialakítása és az értékesítés beindítása → 2010. szeptember 25. szombat
- v-Sart, kezdeti lépések, melyek nélkül nincs siker → 2010. október 2. szombat
Nehogy lemaradjon!
Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-09-04 18:13:08 <Gaedbri>
D. Tamás
Tisztelt Vágó Úr!
Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy szeretnék egy állattartó,tenyésztő vállalkozást létrehozni(nyúl), ehhez milyen engedélyekre van szükségem, mely hatóságoktól? Válaszát köszönöm!
2010-08-31 10:30:11
Kedves D. Tamás!
Köszönöm, hogy újra megkeresett kérdésével. Sajnos mezőgazdasági témákban az ismereteim hiányosak. Ezért nem tudok érdemben segíteni Önnek.
Sok sikert kívánok a nyúl állattartó és tenyésztó vállalkozásához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és ahelység kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz állattartó és tenyésztő, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig.
Következő tanfolyamok
- v-Marketing, vevőkör kialakítása és az értékesítés beindítása → 2010. szeptember 25. szombat
- v-Sart, kezdeti lépések, melyek nélkül nincs siker → 2010. október 2. szombat
Nehogy lemaradjon!
Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-09-04 18:10:59 <D. Tamás>
Kornélia
Tisztelt Vágó Úr!
2 dologban szeretnék felvilágosítást kérni. Az első: kell-e a munkahelyemtől engedély, belegyezés, vagy egyáltalán tudniuk róla, hogy céget alapítottam, üzletet nyitok, ha a gyesemből 3 hónap van még vissza? Miután ez lejár, útjaink el fognak válni, mert másik városban élek. Második: EU-ból beszerzett cipő, ruházat itthoni forgalmazásához be kell vizsgáltatni a termékeket? Valamint a használati és kezelési útmutatót és a minőségtanusító jegyet mindegy, hogy nyomdában nyomtattatom vagy én fénymásolom? Meg kell-e mutatni a Fogyvédnek? Lehet, hogy banálisak a kérdések, de nem találtam leírva sehol semmi konkrétumot. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Kornélia
2010-08-31 08:52:00
Kedves Kornélia!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.(1) Engedély vagy hozzájárulás nem szükséges a munkahelyétől a vállalkozás indításához. Azonban egy igazolás arról, hogy legalább het 36 órában foglalkoztatják hasznos. Mert ebben az esetben a vállalkozásban, csak a bevételek után kell fizetni a járulékokat. (2) Nem kell bevizsgáltatni az importált termékeket, de használati és kezelési útmutatót mellékelni kell hozzá. Ön elfogadhatja a szállító által adott minőségi tanúsítványokat. Azonban Önnek meg kell felelni a magyar fogyasztóvédelmi előírásoknak.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a ruházati bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig.
Következő tanfolyamok
- v-Marketing, vevőkör kialakítása és az értékesítés beindítása → 2010. szeptember 25. szombat
- v-Sart, kezdeti lépések, melyek nélkül nincs siker → 2010. október 2. szombat
Nehogy lemaradjon!
Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-09-04 18:03:49 <Kornélia>
Kissné Czibere Gabriella
Üdvözlöm Kedves Vágó úr!
. Kérdésem a következő lenne: Életbiztosítások hogy , milyen módon írhatók le költségként vállalkozásokból? Legyen az magán vállakozás, Bt, Kft. Tudom hogy vannak kockázati és megtakarítással egybekötött életbiztosítások, ezek közül melyik, és hogyan alkalmazható a fenti kérdéskörében?
Előre is köszönöm.
Kissné Czibere Gabriella
2010-08-31 07:53:44
Kedves Kissné Czibere Gabriella!
Köszönöm, hogy újra megkeresett kérdésével. A felvetett kérdés számvitel-könyvelési probléma és a körülmények pontos ismerete nélkül nem lehetséges a válasz megadása. Minden helyzet más. Vannak persze előírások, általános szabályok, de ezek nem mindenkire, inkább senkire nem húzhatók rá egy az egyben. Ezért azt tanácsolhatom Önnek, hogy konzultáljon a könyvelőjével. Hiszen ő ismeri az Ön körülményeit és biztosan tud segíteni.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig.
Következő tanfolyamok
- v-Marketing, vevőkör kialakítása és az értékesítés beindítása → 2010. szeptember 25. szombat
- v-Sart, kezdeti lépések, melyek nélkül nincs siker → 2010. október 2. szombat
Nehogy lemaradjon!
Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-09-04 18:02:08 <Kissné Czibere Gabriella>
Mitru Ivett
Kedves Vágó Úr!
A párommal szertnénk zöldség gyümölcs boltot nyitni.Ha jól tudom elég hozzá egy eladói végzettség.Ugye?Az volna a kérdésem,hogyha van hely ,de semmi más nincs akkor kb.mennyi pénzre volna szügség ahhoz,hogy ez működőképes legyen és milyen papírokra van szügség?Továbbá,hogy hol lehet ezeket beszerezni?Illetve ugyan ezek kérdések,ha zöldség bolt helyett kocsma lenne?Válaszát előre is köszönöm.Tisztelettel:Mitru Ivett
2010-08-30 16:53:51
Kedves Mitru Ivett!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Az eladói végzettség elég egy zöldség-gyümölcs bolt nyitásához. Az induláshoz szükséges költségeket csak elegendő információ birtokában lehet megbecsülni. Azonban ilyen információk nem állnak a rendelkezésemre. Be kell jelenteni a működés megkezdését és be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket is. A kocsma esetén az eladói végzettség nem megfelelő. Ehhez vendéglátó képzettség szükséges. A költség becslése ebben az esetben is lehetetlen számomra. A kocsmához működési engedélyt kell kérni és meg kell szerezni a szakhatósági engedélyeket.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató vagy kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig.
Következő tanfolyamok
- v-Marketing, vevőkör kialakítása és az értékesítés beindítása → 2010. szeptember 25. szombat
- v-Sart, kezdeti lépések, melyek nélkül nincs siker → 2010. október 2. szombat
Nehogy lemaradjon!
Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-09-04 17:59:23 <Mitru Ivett>
Balogh Erika
Tisztelt uram!Abban szertném a segitségét kérni,szertnék egy euros boltot nyitni ha bérlek egy üzlet helységet akkor gondolom csak az önkormányzattol kell engedély,és hogy milyen végzettség kell hozzá nekem abc-eladó és pénztáros szakmám van az elég vagy kell bolt-vezető is?Még egy kérdés!A vállalkozo igazolvány kiváltásához milyen dokumentumok kellenek nekem ?köszönöm válaszát!üdvözlettel!
2010-08-30 15:05:03
Kedves Balogh Erika!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Az üzlet működésének megkezdését be kell jelenteni a működés megkezdését, azonban a szakhatósági engedélyeket be kell szereznie. A végzettsége megfelelő a bolt nyitásához. Az egyéni vállalkozói igazolvány kiváltásához kell egy kitöltött adatlap, erkölcsi bizonyitvány és 10000 Ft illeték.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az egy euros bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig.
Következő tanfolyamok
- v-Marketing, vevőkör kialakítása és az értékesítés beindítása → 2010. szeptember 25. szombat
- v-Sart, kezdeti lépések, melyek nélkül nincs siker → 2010. október 2. szombat
Nehogy lemaradjon!
Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-09-04 17:58:09 <Balogh Erika>
Stranszky Tamásné
Tisztelt Vágó Úr!
Meglévő fodrász szalonomat szeretném bővíteni szolárium üzemeltetésével.Ezután érdeklődnék,hogy én mint fodrász megkapom-e az engedélyt?
Köszönettel
2010-08-28 16:11:37
Kedves Stranszky Tamásné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szolárium működtetéséhez kozmetikusi végzettség szükséges a jogszabály szerint.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a profil bővítéshez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig.
Következő tanfolyam az Üzleti Tanoda v-Marketing, vevőkör kialakítása és az értékesítés beindítása tanfolyan 2010. szeptember 25. szombaton kerül megrendezésre. Nehogy lemaradjon!
Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-29 18:08:48 <Stranszky Tamásné>
Ibolya
Tisztelt Vágó László!
Azt szeretném megtudni, hogy virágbolt nyitásához milyen dokumentumok szükségesek végzettség/szakképzés szempontjából? Pontosabban, ha van egy kereskedelmi diplomám azzal nyithatók virágboltot, vagy ez kevés hozzá és szükséges egy legalább okj-s virágkötői-virágbolti eladói végzettség is? Válaszát előre is köszönöm. Ibolya
2010-08-27 10:46:36
Kedves Ibolya!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A kereskedelmi diplomája megfelelő a virágbolt nyitásához.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a virágbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig.
Következő tanfolyam az Üzleti Tanoda v-Marketing, vevőkör kialakítása és az értékesítés beindítása tanfolyan 2010. szeptember 25. szombaton kerül megrendezésre. Nehogy lemaradjon!
Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-29 18:06:29 <Ibolya>
Gabbssy
Kedves Uram!
Nagyon hasznosnak találom/találtam oldalát, és nagyon örülök, hogy vannak emberek, akik segítenek, akár online is, üzletek beindításában, ebből mindenki sokat tud tanulni. A kérdésem az lenne, hogy egy magánóvoda, esetleg bölcsőde, napköziotthon létrehozására Ön szerint az alapítványi cégforma lenne-e a legmegfelelőbb? Korábbi írásaiban olvastam már hasonlót, de nem volt teljesen érthető az indoklás. Ez a forma adna-e lehetőséget kedvezményes adózásra ill. annak könnyítésére?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Gabriella
2010-08-26 16:50:27
Kedves Gabriella!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Megtisztel dícsérő szavaival. Az alapítványi forma is megfelelő. Azonban ez nem nyereség orientált tevékenység. Az adózási jogszabályok az alapítványokra is vonatkoznak, kedvezményes adózásról nekem nincs tudomásom.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a gyermekintézményhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és a helység kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz intézményvezető, pedagógus, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig.
Következő tanfolyam az Üzleti Tanoda v-Marketing, vevőkör kialakítása és az értékesítés beindítása tanfolyan 2010. szeptember 25. szombaton kerül megrendezésre. Nehogy lemaradjon!
Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-29 18:04:07 <Gabbssy>
Vassné Tamás Mária
Tisztelt Vágó Úr!
Másodállásban (közalkalmazott vagyok) szeretnénk "vállalkozni használtruha árusításra. Eleinte piacon, alkalmanként bérelt helyiségekben szeretnénk. Szakirányú végzettségünk nincs. Lehetséges-e ez? Merre kell elindulni?
Tisztelettel: V. Mária
2010-08-26 10:29:55
Kedves Vassné Tamás Mária!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kereskedelmi végzettség folytatásához kereskedelmi végzettséget ír elő a jogszabály.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtruha árusításhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-29 08:28:57 <Vassné Tamás Mária>
Fekete Gréta
Tisztelt Vágó Úr!
A segítségét szeretném kérni, mert egy ruházati boltot szeretnék nyitni és pontosan nem tudom, hogy milyen dokumentumok szükségesek, kihez kell először fordulni, illetve milyen végzettség szükséges. pl boltvezetői tanfolyam? Egyetemi végzettséggel rendelkezem, de nem kereskedelmi irányban. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Gréta
2010-08-25 12:13:50
Kedves Fekete Gréta!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Először vállalkozást kell alapítania. Ez lehet egyéni vállalkozás vagy gazdasági társaság. A bolt kialakítása után a működés megkezdését be kell jelenteni a helyi önkormányzatnál és be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket. Kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. Boltvezetői nem feltétlenül. Az egyetemi diploma típusától, hogy esetleg megfelelő vagy nem.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a ruházati bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-29 08:26:43 <Fekete Gréta>
Varga Bernadett
Tisztelt Vágó úr! Főállásom mellett szeretnék egy fodrászüzletben tetováló részt kialakítani. Abban kérem segítségét milyen engedélyek, papírok szükségesek a vállalkozás elkezdéséhez.Válaszát várom, előre is köszönöm
2010-08-24 10:07:01
Kedves Varga Bernadett!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Először is vállalkozás alapítása szükséges. Gondolom valamilyen képzettség is szükséges. Az ÁNTSZ előírások betartása ill. hozzájárulása is kell.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a tetováló szalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz tetováló-szolgáltató, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-29 08:24:55 <Varga Bernadett>
Újvári László
Tisztelt Vágó Úr! El szeretnék indítani egy kávézót. Az üzlethelyiség saját tulajdon. A végzettségem rendezvényszervező és protokollos. Az első kérdésem, hogy milyen minimális kvalifikáció szükséges egy ilyen vállalkozás elindításához? Továbbá, kíváncsi vagyok, hogy milyen engedélyek kellenek egy kávézó elindításához? Ha találok egy vendéglátós végzettségű üzletvezetőt, az illető beléptetésével fel lehet gyorsítani a folyamatot?
Előre is köszönöm figyelmét!
László
2010-08-23 10:49:38
Kedves Újvári László!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kávézó nyitásához és üzemeltetéséhez vendéglátó végzettség szükséges. Kell vállalkozás, működési engedély és szakhatósági engedélyek. Vendéglátós végzettségű munkatárs nem gyorsítja a dolgot, de elengedhetetlen feltétel. Különösen, ha Önnek nincs ilyen kvalifikációja.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a kávézóhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-29 08:23:14 <Újvári László>
Csaba
Tisztelt Vágó Úr!! Háznál szeretnék mini ABC-t nyitni milyen iskolai végzettség szükséges hozzá?
Elég a sima eladói vagy kell a boltvezetői is?
Válaszát köszönöm!
2010-08-21 17:54:09
Kedves Csaba!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. ABC nyitásához kereskedelmi végzettség szükséges. Az eladói végzettség is megfelel.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a mini ABC-hez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-22 17:24:39 <Csaba>
Nikolov Zoltán
Tisztelt Uram! Írországban főállásban dolgozok, és mádosállásban szeretnék vállalkozni magyarországon mozgó büfé tevénykenységben. A kérdésem hogy milyen fizetési kötelezetségeim lennének a vállalkozásban ha külföldön vagyok föállásban alkalmazott? Válaszát köszönöm!
2010-08-19 10:25:11
Kedves Nikolov Zoltán!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos ebben a kérdésben nem tudok segítségére lenni.
Szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-22 17:21:12 <Nikolov Zoltán>
HK Diána
Tisztelt Vágó úr!
Kérdésem a programakkreditáción átesett képzésekre vonatkozik. Lehetséges az ilyen képzések elvégzéséhez a szakképzési hozzájárulást felhasználni? Ha igen, milyen mértékben és milyen úton?
Köszönöm előre is megtisztelő válaszát,
üdvözlettel,
HK Diána
2010-08-17 14:04:21
Kedves HK Diána!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen lehetséges a képzésekhez a szakképzési hozzájárulás címén befizetett összeg egy részét felhasználni. Azonban a szabályok elég szigórúak és több mindentől is függ a felhasználhatóság mértéke. Mivel a körülményekről keveset írt, ezért én sem tudok a kérdése második felére pontosabban válaszolni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-22 17:19:45 <HK Diána>
Rubint Boglárka
Tisztelt Vágó Úr!
Mi Ausztriából hoznánk be használt bútorokat,műszaki cikkeket,háztartási gépeket és Magyarországon adnánk el.Ennek szeretnénk nyitni egy helyet ahol ezt árusíthatjuk.Erről szeretnék tájékoztatást kapni, hogy mik a feltételek, milyen engedélyek szükségesek, hogyan adózunk ezután?
Válaszát előre is köszönöm
2010-08-16 20:08:34
Kedves Rubint Boglárka!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Ez a fórum nem alkalmas és nem is arra lett létrehozva, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja egyetlen levélben. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Sok sikert kívánok a használtcikk árusításához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-19 20:36:41 <Rubint Boglárka>
Csécs László
Tisztelt Vágó Úr!
Több kérdéssel keresném önt mivel aug 8.-ától egyéni vállalkozó vagyok de mindenhonnét más választ kapok a kérdéseimre, egy lakókocsiról beszélünk ami eddig is rendelkezett működési engedéllyel. Mivel tulajdonos váltás volt, ezért szeretném kérdezni hogy kizárólag: lángos hamburger melegszendvics tea kávé üditő és sör lesz. Álltalában egy fix helyen fog állni saját udvaron belül, évente max 3-4 alkalommal vinnénk ki rendezvénykre. Kell e szakirányú végzetség? Kötelező lenne-e a pénztárgép, vagy elég a nyugta( alanyi áfamentességet ) kértem Végül ezt a tevékenység hideg, vagy melegkonyhai tevékenységi körbe sorolják ?
Köszönettel.: László
2010-08-16 19:22:35
Kedves Csécs László!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Ahhoz a büféhez, melynek a kinált áruiról írt, nem szükséges szakirányú végzettség. A nyugta is elég. Ez nem melegkonyhai tevékenység, ezért nem szükséges szakképesítés hozzá.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a büféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz büfés-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-22 17:14:40 <Csécs László>
Barna Mónika
Tisztelt Vágó Úr!!
A közeljövőben szeretnék egy pékáru és tejboltot nyitni! A kérdésem az lenne, hogy milyen szervekhez kell fordulnom, milyen engedélyekre lesz szükségem? Az üzlet kb. 5 éve élelmiszer vegyesbolt volt!
Én jelen pillanatban egyéni vállalkozó vagyok, egy presszót üzemeltetek! A vállalkozói igazolványomban vendéglátás-cukrászat tevékenységi kör van bejegyezve! Kell esetleg módosíttatnom? Valóban nem szükséges a működési engedély ha nem tartok jövedékis terméket!
Válaszát előre is köszönöm!
2010-08-16 15:48:39
Kedves Barna Mónika!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen jól tudja nem kell működési engedély, csak a működés megkezdését be kell jelenteni a helyi önkormányzatnál és be kell kérni a szakhatósági engedélyeket, mint ÁNTSZ, építésügyi hatóság, stb. A vállalkozói igazolványában bejegyzett tevékenység teljesen jó.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a pékáru-tejbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Valószínűleg tapasztalatból már tudja és kérem ne felejtse, hogy a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-19 20:34:34 <Barna Mónika>
Rigó Roland
Tisztelt Vágó Úr! Érdeklődni szeretnék, hogy egy mozgóbüféhez melyik hatóságtól-intézménytől tudom igényelni a kitelepülési engedélyt illetve ennek menyi az átfutási ideje?
Tisztelettel: Rigó Roland
2010-08-14 17:40:37
Kedves Rigó Roland!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A mozgóbüféhez a lakóhely szerinti önkormányzat adja ki a működési engedélyt és szintén a lakóhely szerinti szakhatóságok a szakhatósági engedélyeket. Ezek átfutási ideje kb 30 nap.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a mozgóbüféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz büfés-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-19 20:32:12 <Rigó Roland>
Deák Csaba
Tisztelt Vágó úr!
RTV-műszerész végzettségem van, 2007-ig egyéni vállalkozóként dolgoztam, helyszíni javításokat végeztem. A 133/2007-es rendelet alapján akkor is üzletet kell fenntartanom, ha a megrendelő lakásán végzem el a javításokat. Az üzletnyitást nem tudtam finanszírozni, ezért a vállalkozói igazolványomból törölték ezt a tevékenységet. Az a kérdésem, hogy miért nem javíthatok például videót, musiccentert üzlet nélkül a megrendelő lakásán?
A rendeletben azt is olvastam, hogy nem tartozik a rendelet hatálya alá a helyhezkötött antennaszerelés. Idézem: 8300. Szórakoztató-elektronikai cikk javító műhely, fiók
Televízió, rádió, videomagnó, CD- és DVD-készülék, háztartási célú videokamera stb. javítása.
Nem tartozik a rendelet hatálya alá a helyhez kötött antenna, parabolaantenna szerelése, javítása. Ilyen munkát is sokat végeztem régebben. Akkor most visszakaphatom ezt a tevékenységet valamilyen megjegyzéssel vagy kikötéssel a vállalkozói igazolványomban? Segítségét előre is köszönöm! Üdvözlettel: Deák Csaba.
2010-08-14 15:56:53
Kedves Deák Csaba!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Az Ön által folytatott tevékenység szerintem nem esik a 133/2007. sz. Korm. rendelet hatálya alá, mert ez a kereskedelmi tevékenységre vonatkozik. Ön azonban szolgáltatást nyújt. A szabályozás szerint a javító és szerelő tevékenységhez telephely és telephely engedély szükséges. A rendelet csak akkor vonatkozik Önre is, ha a szolgáltatáson kívül kereskedelemmel is akar foglalkozni. Amennyiben a szolgáltatás keretében adja el a termékeket, ez nem számít kereskedelelmnek. Ez a szolgáltatáshoz szükséges anyagok felhasználása, mely természetesen számlázásra kerül, de nem számít önálló kereskedelmi tevékenységnek.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a műszerész tevékenységhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szerelő-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó Lászó
Válasz: 2010-08-19 20:30:29 <Deák Csaba>
Szabó Katalin
Tisztelt Vágó Úr!
Ha valaki alkalmi munkavállalóként sörözőben dolgozik, ahol fagyi árusítás is van, oda szükséges-e vendéglátói végzettség, ill. ha a munkáltató nem jelenti be a dolgozót az Apeh felé a dolgozót terheli-e felelősség.
Tisztelettel: Szabó Katalin.
2010-08-13 12:55:11
Kedves Szabó Katalin!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A jogszabály szerint szükséges a vendéglátó végzettség. Az APEH felé a munkáltatót terheli a bejelentési kötelezettség.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-19 20:28:46 <Szabó Katalin>
Z
Tisztelt Vágó Úr!
Szeretném a tanácsát kérni a következőkben:
Főállásom mellett hamarosan webáruházat szeretnék nyitni egyéni vállalkozóként,
ahol számítástechnikai termékeket árusítanék.
Mivel a vállalkozás alapításánál ÁFA nyilatkozatot kell tenni,
nem tudom hogy ennél a kereskedelmi formánál (csomagküldő kiskereskedelem)
érdemes e az alanyi adómentességet választani, mert jelenleg úgy kalkulálok,
hogy nem fogom elérni az évi 5000000 Ft-s bevételt? (így értelemszerűen ezt kellene
választanom)
Persze ebben az esetben(alanyi adómentességnél)tisztában vagyok vele,
hogy termék beszerzésekor ki kell fizetnem az ÁFA-t, és NEM számíthatom fel az ÁFA-t
értékesítéskor.
Vagy inkább (abban az esetben is, hogy nem lesz meg az éves 5000000 Ft-s bevétel)
ÁFA körbe tartozzak?
Remélem tudna nekem ebben egy kis segítséget nyújtani,tanácsot adni, hogy melyiket érdemes választani!
Baráti üdvözlettel:
Z
2010-08-12 19:31:01
Kedves Z!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Általában az alanyi ÁFA mentesség azoknak ajánlott, akiknek kevés anyagot ill. eszközt használnak. Azt is kell tudnia, hogy az ÁFA körbe tartozás plusz adminisztrációt is jelent. Az ÁFA körbe tartozás az Ön döntése. Gondolja át a dolgot.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a számítástechnikai webáruhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-19 20:27:14 <Z>
Kovács Klára
Tisztelt Vágó Úr! Virágboltot szeretnék nyitni. Milyen végzettség kell hozzá. Én rokkant nyugdíjas vagyok illetve már járadékos. Érettségivel rendelkezem és az idén sikeres vizsgát tettem virágkötészetből. Elindíthatok-e egy virágboltot? Válaszát előre is köszönöm.
2010-08-12 17:25:14
Kedves Kovács Klára!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A megszerzett végzettség megfelelő a virágbolt nyitásához.
Sok sikert kívánok a virágbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-19 20:25:26 <Kovács Klára>
feskotibi
Tisztelt VTP portál és Tisztelt Uram!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz,hogy un"lángossütő vállalkozást" szeretnék nyitni, nem büfékocsiban hanem rendezvényeken szimplán sátorban, milyen engedélyeket szükséges beszereznem illetve mely TEAOR szám alatt üzemeltethető ez hivatalosan és ez nagyjából milyen költségekkel jár. Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Fesko Tibor
feskotibi@gmail.com
2010-08-11 16:23:38
Kedves Fesko Tibor!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Mit jelent az, hogy un. „lángossütő vállalkozás”.
Ez a fórum nem alkalmas és nem is arra lett létrehozva, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja egyetlen levélben. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Sok sikert kívánok a lángossütéshez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-19 20:23:39 <feskotibi>
csóka jános
Üdvözlöm!
Egy horgászboltot szeretnénk nyitni ketten. A cég alapításhoz szükséges összeg megvan. Mi szükséges még hozzá, azon kívül, hogy bejegyzik a céget? Milyen költségek lehetnek még ezen kívül? Ilyenkor mindketten vállalkozóknak kell lennünk? Az számít ha már korábban voltam vállalkozó(ügynök)de abba "belebuktam" ? köszönettel:
jani
2010-08-11 10:44:49
Kedves Jani!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Sajnos egy levélben az Ön kérdéseire nem lehet mindenre kiterjedően válaszolni. A körülmények ismerete hiánya még nehezebbé teszi a dolgot.
Az eredeti elképzelés szerint ez a fórum nem alkalmas és nem is arra lett létrehozva, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja egyetlen levélben. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-19 19:09:59 <Csóka János>
Fenyvesi Renáta
Üdvözlöm!Azt szeretném megkérdezni,hogy fornetti nyitásához milyen végzettség szükséges?Ha mégis jó az én kereskedelmim,akkor szívesen megbeszélném önnel a további részleteket,amihez már szakértő szükséges!Esetleg,ha nem jó a végzettségem a fornettihez,akkor a pékséghez?A kapcsolatot milyen számon vehetem fel önnel?Köszönöm.
2010-08-08 10:13:28
Kedves Fenyvesi Renáta!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A javaslatom az lenne, hogy keresse meg a Fornetti céget. Nekik biztosan kész megoldásaik vannak az Ön problémájára is, ezért franchise. Természetesen, amiben nem tudnak segíteni, pl. maga a vállalkozás gazdálkodása, stb., én szíves rendelkezésére állok és együtt biztos megtalaljuk a legjobb megoldást. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-19 18:55:04 <Feyvesi Renáta>
Palotai Mária
Tisztelt Vág Úr!
Online kereskedelmi tevékenységet, azaz egy ruházati termékekkel kapcsolatos webáruházat készülök beindítani. Érdeklődnék, hogy kell -e nyilvántartási számot kérnem az adatvédelmi biztostól, iletve azt szeretném még megtudni, hogy valóban járulékmentes vagyok -e, ha már rendelkezem min. 36 órás munkahellyel. Illetve-ha nem terhelem kérdéseimmel túlságosan- az is érdekelne, hogy amennyiben a nálam történő vásárlást bankszámlára való befizetéssel egyenlítik ki, akkor szükséges -e pénztárgéppel rendelkeznem? (Úgy tudom, hogy 5 millió HuF éves forgalom alatt NEM szükséges.) Egyáltalán hol találhatok egy olyan fórumot, szakembert, aki ilyen típusú vállalkozásokban a segítségemre lehet. Köszönöm és várom válaszát, tisztelettel:
Mária
2010-08-06 10:36:16
Kedves Palotai Mária!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Amennyiben a felhasználók és vásárlók regisztrálnak a honlapon és személyes adatokat is meg kell adniuk, akkor Önnek be kell jelentkezni az adatvédelmi biztosnál. Járulék mentesség nincs. A 36 órás munkahét azt jelenti, hogy a vállalkozásban csak akkor kell járulékokat fizetni, ha van jövedelme. Pénztárgép csak boltoknál szükséges. Kicsit megsértődtem. Először is Vágó László vagyok és nem Vág. Másodszor szerintem a honlapon levő információk szerint a legjobb helyen van. Ha nem így gondolja, akkor miért tőlem kérdez.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a ruházati webáruházhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-15 19:54:16 <Palotai Mária>
Brigi
Tisztelt Vágó Úr! Először is gratulálok a honlapjához, nagyon tetszik!
Köszönöm a lehetőséget, hogy kérdezhetek/kérdezhetünk! Jövő hónapban szeretnék nyitni egy esküvői ruhaszalont. Az interneten olvastam olyan információkat, hogy engedély kell hozzá az illetékes hivataltól,ahol a szalont nyitom, de olyat is olvastam, hogy ehhez a tevékenységhez nem szükséges. Tud ebben nekem segíteni? Szükséges hozzá valamilyen engedély, vagy nem?(esküvői ruhákat fogok bérbe adni/eladni)
Előre is köszönöm a segítségét!
2010-08-05 10:50:07
Kedves Brigi!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével és a dicsérő szavait is.
Ehhez a tevékenységhez nem kell működési engedély és másféle engedély sem.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az esküvői ruhabolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-15 19:47:01 <Brigi>
Kovács Krisztián
Tisztelt Vágó úr! Érdeklődni szeretnék, hogy van egy honlapom amivel részt szeretnék venni partnerprogramban (az oldalamra kirakott linkrevaló kattintás után fizetnek) , de számlaképesnek kell lennem! A kérdésem, hogy ha a főállásom mellett kiváltanám a másodállású vállalkozóit 1. annak mi a menete és hova kell lejelentkezni? 2. milyen költségei vannak, miket kell befizetni? 3. milyen bevallási kötelezettségem keletkezik? válaszát előre is köszönöm
Üdvözlettel
Kovács Krisztián
2010-08-05 09:36:53
Kedves Kovács Krisztián!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Ez a fórum nem alkalmas és nem is arra lett létrehozva, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja egyetlen levélben. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-15 19:43:21 <Kovács Krisztián>
Király Enikő
Tisztelt Vágó Úr!
Szeretném megtudni, hogy zöldség-gyümölcs mozgóbolti kereskedelmi tevékenységhez milyen szakképesítés szükséges? Az egyéni vállalkozói igazolványban milyen TEÁOR szám alatt tüntetik fel ezt a tevékenységet?
Várom válaszát, tisztelettel: K. Enikő
2010-08-04 16:17:02
Kedves Király Enikő!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. A megfelelő TEÁOR kiválasztásában az okmányirodai ügyintéző tud majd segíteni Önnek, ha még nem találta meg az igazit. Két kódot tudnék javasolni:
47.81 Élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme vagy 47.21 Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok zöldség-gyümölcs mozgó bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-15 19:40:00 <Király Enikő>
zsolt
Tiszteletem!Azért fordulnék önhöz mert üzemeltethetnék a társammal(van egy betéti t.)egy színházi büfét ősztől.Kell-e hozzá szakirányú végzettség,hogy az engedélyeket megkapjuk az önkormányzattó?Amit árulnánk az hideg szendvics,rendelt,csomagolt meleg étel,sütemény,alkohol,üdítő,kv,csoki stb.Szóval semmi különlegesség.És igaz-e,hogy ha csak üzemeltető váltás lesz,akkor a szakhatóságok nem jönnek újra,hanem elfogadják az előző(3 évvel ezelőtti)engedélyeket?Válaszát előre is köszönöm!Üdvözlettel:Zsolt
2010-08-02 18:22:51
Kedves Zsolt!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen szükséges az alkohol miatt. Amennyiben csak a többi felsoroltakat árulják, akkor nem. A működési engedélyt módosítani kell a tulajdonos váltás miatt. Nem kellen új szakhatósági engedélyek. Azonban a hatóság bármikor ellenőrizheti az üzletet.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok színházi büféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-15 19:25:18 <zsolt>
Brontz Kitty
Tisztelt Vágó Úr!
Szeretnénk egy éttermet nyitni, és egyrészt abban kérném a segítségét hogy pontosan milyen papírokra lenne ehhez szükségünk. Másrészt pedig azt szeretném megtudni, hogy én szeretném ezt a helyet, azonban nekem nincs semmilyen papírom, azonban a legjobb barátom szakács (OKJ) aki szintén be szeretne szállni. Én üzemeltethetném a helyet vagy mindképpen kellene valamilyen vendéglátós papír nekem is. Válaszát előre is köszönöm.
2010-08-02 16:24:16
Kedves Brontz Kitty!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Egy vendéglátóhely üzemeltetéséhez kell vállalkozás, működési engedély és szakhatósági engedélyek. Amennyiben a barátja, akinek van vendéglátó végzettsége akár alkalmazottként, akár társként együtt fog Önnel dolgozni, akkor elég az ő végzettsége. Persze azért nem árt, ha Ön is ért a vendéglátáshoz és az üzletvezetéshez. Már csak a siker érdekében is.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az étteremhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-15 19:18:28 <Brontz Kitty>
máthéné erika
Tisztelt Uram,
bár már volt hasonló kérdés, mégis felteszem Önnek.
Édesanyám cukrászda-büfé vállalkozását szeretném folytatni. Cukrász-képzettségem nincsen (óvónői diplomám van), illetve a cukrászdának van cukrász végzettségű dolgozója.
A fenti körülmények között van-e akadálya,hogy a vállalkozó igazolványt, engedélyt a folytatáshoz megkapjam?
Még egy kérdésem lenne: van-e az ilyen "kisvárosi", kisvállalkozásoknak lehetősége arra, hogy pályázatokkal éljen? Ha igen, hova lehet fordulni segítségért? Születtek erre cégek, vagy könyvelőkhöz, ügyvédekhez kell fordulni?
Köszönöm, h megtisztel válaszával: Máthéné
2010-08-01 21:30:07
Kedves Máthéné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Amennyiben az üzletben van szakképzett cukrász, akkor nincs akadálya, hogy Ön folytassa a vállalkozást. A pályázati rendszer nem függ a település nagyságától. A fejlettségétől függően a támogatás mértéke változhat. csak. A tanácsom az, hogy olyanhoz forduljon, akiben megbizik. Pl. én is foglalkozom pályázati tanácsadásal.. Könyvelők és ügyvédek nem igazán foglalkoznak pályázatokkal, ők csak közvetítők lehetnek, ami többlet költséget jelenthet.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a cukrászdához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-15 19:12:36 <Máthéné Erika>
kiss tibi
Tisztelt Vágó úr!Érdeklődni szeretnék...bejelentett munkavállaló vagyok és szeretnék egy kis vállalkozást nyitni,de egyenlőre csak mellékállásban.Tudom,hogy vállalkozói engedély szükséges hozzá és cégbejegyzés,de azzal vagyok gondban,hogy milyen tipusú vállalkozói engedélyt igényeljek?Régebben volt kimondott mellékéllási 4 órás bejelentéssel engedély,ha jól tudom...vagy valami ilyesmi,pontosan nem tudom!Ilyen még létezik? Köszönöm a válaszát.
2010-07-31 22:44:12
Kedves Kérdező!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Vállalkozás alapítása lehetséges fő állás mellett is. A vállalkozás formája lehet egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság. Ez utóbbihoz tartozik a cégbírósági bejegyzés is. Az Ön körülményeitől, az üzlet mibenlététől függhet, hogy milyen vállalkozási formát választ. Ezek ismerete nélkül sajnos nem tudok segíteni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-01 18:36:36 <kiss tibi>
cili
T.Vágó Úr!
Férjem egyiptomi állampolgár,szeretnénk büfét nyitnia,ahol egy nagyon egyszerű,mikróban melegített ételt ( egyiptomi koshery: előre megfőzött rizs,lencse,tészta,hagyma szósz) árulnánk csak ,illetve üdítőket,kávét,teát.
Kérdésünk lenne: ehhez kell e szakképzettség, vagy elég az önkormányzattól anélkül megkérni a működési engedélyt? Ha kell, jó e az un. "étkezdés tanfolyam",ami OKj-s végzettséged adna?Köszönettel,Cecília
2010-07-31 00:59:58
Kedves Cecília!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Egy büfé nyitásához nem kell speciális szakképesítés, csak működési engedély a helyi önkormányzattól. Persze a szakhatósági engedélyek beszerzése is szükséges. Az előbb leírtak egy olyan büfére vonatkoznak, mely hot-dogot, hamburgert szendvicset, lángost, űdítőt, kávét árul. Az Ön által felsorolt egyiptomi ételek nincsenek bent jogszabály leírásában, de talán meggyőzhető az önkormányzat ezeket is elfogadja.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a büféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Válasz: 2010-08-01 18:29:18 <Cili>
Hajni
Üdvözletem!
Tisztelettel megköszönöm ha megtenné,hogy leírja milyen engedélyek szükségesek egy fodrászat illetve egy szépségszalon működtetéséhez!
Hajni
2010-07-30 16:31:52
Kedves Hajni!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A leírt tervhez csak ANTSZ hozzájárulása szükséges. Amennyiben az üzlet kialakítása építéssel is jár, akkor az építésügyi hatóság engedélye is kell.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a szépségszalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szépségipari-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-01 16:37:51 <Hajni>
Nagy Zsuzsanna
Tisztelt Vágó Úr! Az lenne a kérdésem, hogy én egy kávézót szeretnék nyitni és nem tudom hogy kell e hozzá alaptőke, ha igen mennyi?( ami csak papírforma)(Kb. 20 m forintos beruházás)
Ha hitelt szeretnék felvenni hozzá akkor mennyi önerőmnek kell hozzá lenni?Ez az információ az üzleti tervem elkészítéséhez szükséges! Jelenleg egy vegyeskereskedést üzemeltetek!
Válaszát előre is köszönöm
Nagy Zsuzsanna
2010-07-30 11:27:40
Kedves Nagy Zsuzsanna!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Egy kicsit összezavarodtak a fogalmak. A kávézóhoz nem előírás az alaptőke, de a kávézó beindításához és működtetéshez feltétlenül szükséges egy bizonyos mennyiségű tőke üzleti szempontból. Az alaptőke, pontosabban törzstőke egyes gazdasági társaságok alapításánál törvényi előírás. A hitel felvételéhez szükséges önrész nagyságárol a banknál érdeklődjön, ahol fel kívánja venni a hitelt, mert ezek bankonként változhatnak. Tanácsom az lenne, hogy mielőtt belevág tájékozodjon, nézzen utána dolgoknak, vegye igénybe szakértő segítéségét és ne egy levél keretében. Azt gondolom, hogy az sem lenne haszontalan, ha az üzleti tervét is látná egy hozzáértő szakember.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a kávézóhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-08-01 16:36:14 <Nagy Zsuzsanna>
Fábiánné Szabó Sarolta
Tisztelt Vágó Úr!
Férjem egyéni vállalkozó.Ez év februárjában töltötte be a 60. életévét. Fontolgatja a nyugdíjba vonulást,de kiegészítő tevékenység keretén belül folytatná eddigi tevékenységét.
Kérdés:
1.Milyen feltételekkel mehet nyugdíjba? (el kell-e számolni a vállalkozás vagyonával? gépek,eszközök, kisteherautó, anyagok) "tisztalappal" kell-e indulni?
2. A kiegészítő tevékenységének van-e felső jövedelmi határa (pl. öregségi nyugdíj 1.5- szerese)
Várom válaszát.
Tisztelettel: Fábiánné Szabó Sarolta
2010-07-29 16:23:07
Kedves Fábiánné Szabó Sarolta!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos nyugdíj kérdésében nem vagyok járatos. Azt tudom tanácsolni, keressen meg egy munkaügyi szakértőt, akik jártas a bérelszámolásban is.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-30 11:32:08 <Fábiánné Szabó Sarolta>
oszfolk rita
Üdvözlöm!
Egy kis használt ruha boltot szeretnék nyitni.Megírná,hogy a bolt üzemeltetéséhez mikre van szükségem?Amivel rendelkezem az mindössze annyi,hogy a Bt-m tevékenységi körében szerepel a használt ruha kereskedelem.
Előre is köszönöm
Oszfolk Rita
2010-07-29 10:19:54
Kedves Oszfolk Rita!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Ez a fórum nem alkalmas és nem is arra lett létrehozva, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja egyetlen levélben. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Sok sikert kívánok a használtruha bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-30 11:30:24 <Oszfolk Rita>
Oláh Dávidné
Tisztelt Vágó Úr.Jövő évben lakásomon műköröm és tetováló szalont szeretnék nyitni.Vállalkozóim és képzettségek megvannak.Kérdésem,hogy egy helyiségben lehet-e,ill.a fürdőszoba WC-vel elég lesz-e hozzá ill.van-e még valamilyen külön feltétel.Köszönettel.Oné
2010-07-29 08:33:24
Kedves Oláh Dávidné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos a pontos és aktuális ismerettel nem rendelkezem. Javaslom, nézzen utána az építésiügyi szabályokban.
Sok sikert kívánok a műköröm és tetováló szalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-30 11:28:05 <Oláh Dávidné>
Pihokker Jánosné
Tisztelt Vágó Úr:Fagyizót,presszót szeretnék kivenni bérletbe,milyen iskola szükséges hozzá?Elég-e ha az alkalmazottnak van kereskedelmi iskolája?Válaszát köszönöm
2010-07-27 05:51:41
Kedves Pihokker Jánosné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen elég az alkalmazott végzettsége, de nem kereskedelmi, hanem vendéglátó képzettség szükséges a presszóhoz.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a presszóhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-28 08:34:57 <Pihokker Jánosné>
Kránitz Andrea
Tisztelt Vágó úr!
Abban kérném a segítségét,hogy én és a párom szeretnénk nyitni egy cukrázdát,ami étterem is egyben(éttermi konyha a helyszínen,sütik-fagyik rendelve jönnének hozzánk),hogy mi ezt a cukit megnyithassuk mien papírokra lenne szükségünk illetve mien végzetség kell hozzá?Hol kezdjük el az utunkat,hogy megnyithassuk?A helységet bérelnénk,mert önkormányzati tulajdon,most zárva van,de elötte is cukrázda-étterem volt!Előre is köszönöm a válaszát!Andrea
2010-07-26 03:51:20
Kedves Andrea!
Köszönöm, hogy megtisztelt kérdésével. Ez a fórum nem alkalmas arra és nem is arra lett létrehozva, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja egyetlen levélben. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdéseire a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Sok sikert kívánok a cukrászda-étteremhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Nagy fába vágják fejszéjüket. A sikerért sok mindent kell tenniük. Kitartás. Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen vannak túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Önök egyben lesznek vendégfogadó-szolgáltatók, kereskedők, anyagbeszerzők, adminisztrátorok, marketingesek és mindenes döntéshozók minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyjá ki a tervezést, készítsenek írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljanak át, legyenek nagyon megfontoltak. A siker Önökben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkájukat személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-28 08:30:03 <Kránitz Andrea>
Ravetzky Veronika
Üdvözlöm!
Komolyan fontolgatom egy igényes, jó cukrászda megnyitását. Ötleteim is vannak már a kinézettel, a választékkal kapcsolatban. A kérdésem az lenne, hogy, mivel nekem nincs cukrász képesítésem, elég lenne e ha alkalmaznék egy cukrászt? Milyen feltételei vannak egy cukrászda üzemeltetésének? Hogyan juthatok hozzá a megfelelő anyagi feltételekhez? Láttam olyan cukrászdát aminek nincs saját konyhája ahol készítik a süteményeket. Ezek a cukrászdák más helyről rendelik, vagy máshol van a konyhájuk?
Kérem tiszteljen meg egy részletes válasszal!
Köszönettel: Ravetzky Veronika
2010-07-26 02:28:52
Kedves Ravetzky Veronika!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Ez a fórum nem alkalmas arra és nem is arra lett létrehozva, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja egyetlen levélben. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdése és a válaszok jóval összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Cukrász alkalmazása hivatalos szerződéssel megfelelő, hogy megnyithassa cukrászdáját.
Sok sikert kívánok a cukrászdához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató-vendégfogadó, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-28 08:28:05 <Ravetzky Veronika>
Nemes Krisztina
Tisztelt Vágó Ur! Az előző kérdésemben elfelejtettem megkérdezni hogy vállalkozást szeretnék indítani de sajnos nincs rá pénzem és munkanélküli vgyok 9 honapja és 21 éves vagyok. Kaphatok e valahol vállalkozói hitelt? Mert hallotam hogy a kezdők is igényelhetnek hitelt. Válaszát előre is köszönöm!
2010-07-25 10:05:16
Kedves Nemes Krisztina!
Köszönöm, hogy újra megkeresett. Igen kaphat vállalkozói hitelt. Vannak kezdő vállalkozóknak is adható hitelek, persze megfelelő biztosítékokkal. Javaslom, hogy tájékozodjon a helyi munkaügyi köpontban. Léteznek pályázatok tartós munkanélküliek számára, melyek segítik a vállalkozóvá és önfoglalkozóvá válást.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok még egyszer a cipőbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-25 16:00:39 <Nemes Krisztina>
Fehér Viktória
Tisztelt Vágó úr!
A következő kérdéssel fordulok önhöz: házi segítségnyújtó szolgálat életre hívását tervezem, mely gyermekekre specializálódva működne. Alkalmi és tartós betegápolás, egészségfejlesztés. Egészségügyi szakgimnáziumban érettségiztem. (Gimnáziumi érettségi szaktárgyak nélkül.) Elegendő végzettsége ez a vállalkozás elindításához? Milyen hatósági engedélyekre lesz szükségem a továbbiakban? Válaszát nagyon várom, s előre köszönöm! Üdvözlettel: Viktória
2010-07-24 10:29:01
Kedves Fehér Viktória!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos ebben a kérdésben nincs megfelelő mélységű ismeretem, ezért nem tudok segíteni Önnek.
További sikereket.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-25 11:38:56 <Fehér Viktória>
Karai Katalin
Tisztelt Vágó László!
Kozmetikát szeretnék nyitni ahol krémeket is árulnék. Csak Én dolgoznék benne nincs alkalmazott, fodrász stb. Kérdésem: Szükséges a működési engedély vagy elég a bejelentési kötelezettség? A krém árusítás kereskedelemnek minősül? Nincs kereskedelmi végzettségem.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Karai Katalin
2010-07-23 10:48:30
Kedves Karai Katalin!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A fodrász szalon nyitásához nem szükséges működési engedély. Kereskedelmi tevékenység folytatásához viszont igen. Amennyiben a szolgáltatás keretében adja a krémet, akkor az nem minősül önálló kereskedelmi tevékenységnek.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a fodrász szalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz fodrász-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-25 11:35:10 <Karai Katalin>
Szabó Katalin
Tisztelt Vágó Úr!
Azt szeretném megtudni Öntől ,hogy ha pelenkaboltot szeretnék nyitni akkor ahhoz elegendő-e az élelmiszer-vegyiárú eladói képesítésem.
Válaszát előre is köszönöm!
2010-07-22 10:03:40
Kedves Szabó Katalin!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A válaszom: igen.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a pelenkabolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-25 10:48:05 <Szabó Katalin>
Karai Katalin
Tisztelt Hebők Tamás! Ezúton szeretném tanácsát kérni a következő ügyben: Kozmetikát (csak kozmetika lenne) szeretnék nyitni. Végzettségem megvan, Kft-n belül bővítettük a tevékenységi kört, alkalmazott lennék és a családi háznál, ahol lakom alakítanánk ki a kozmetikát. Kérdésem: kell-e működési engedély és milyen engedélyek kellennek még. Sajnos mindenki mást mond és már nem tudom merre induljak. Válaszát előre is köszönöm!
2010-07-21 13:11:01
Sajnálattam közlöm, hogy Hebők Tamás nem itt dolgozik és nem ismerem személyesen. Ezért sajnos ő nem tud ezen a helyen válaszolni és én sem tudom neki továbbitani a levelét.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-25 11:35:44 <Karai Katalin>
Nemes Krisztina
Tisztelt Vágó úr! Arról szeretnék érdeklődni hogy én egy cipőboltot szertnék nyitni de viszont azon belül ruhákat és egyéb más kiegészítőket szeretnék áruln ahoz hogy ezt megvalósítsam milyen szakképesítésre van szükségem? Viszont nekem van már kereskedő-boltvezetőm és abc eladó végzettségem. Válaszát előre is köszönöm.
2010-07-21 12:00:05
Kedves Nemes Krisztina!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. Szerintem az Ön végzettsége megfelelő.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a cipőbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-25 10:41:38 <Nemes Krisztina>
Virág László
Tisztelt Vágó Úr!
Erről lenne szó http://cegvezetok-klubja.cegnet.hu/2004/3/1-a-foglalkoztatas-boviteset-szolgalo-tamogatas
itt az 1.6. ill. 1.6.1., ha a támogatás után nem tudok fizetést adni apámnak, és ezért felmond nálam, akkor vissza kell fizetnem a támogatást? Köszönöm.
2010-07-20 22:37:10
Kedves Virág László!
Köszönöm, hogy újra megkeresett kérdésével. Igen, ha nem vesz fel senkit helyette, akkor vissza kell fizetnie a támogatást. Olvassa el a pályázati útmutatót. Abban részletes információkat talál.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-25 10:36:02 <Virág László>
Győri Andrea
Üdvözlöm.
Érdeklődni szeretnék,ha bejelentett munkaviszonyom van akkor,hogyan tudok piacon illetve vásárokban ruhanemüt árulni.Mi szükséges ehhez és milyen jogszabályok vonatkoznak ez esetben rám?
Köszönöm.Andrea
2010-07-20 18:06:23
Kedves Győri Andrea!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A munka melletti vállalkozást semmi sem tiltja. Erre nincsenek külön jogszabályok, csak a különböző vállalkozási formákra vonatkozó általános jogszabályok, mint alapítás, adózás, biztosítás, járulékok, stb.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-25 10:32:29 <Győri Andrea>
Berényiné Annus Krisztina
Üdvözlöm! Azzal a kérdéssel szeretnék önhöz fordulni magánóvodát szeretnék nyitni és milyen feltételek és követelmények lennének hozzá. A férjemnek és nekem kertész végzettségünk van és gondolom valami óvónői képesítés szükséges lenne hozzá.Előre is köszönöm és további szép napot! Tisztelettel Berényiné Annus Krisztina
2010-07-20 17:03:26
Kedves Berényiné Annus Krisztina!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Ez egy eléb bonyolult dolog és nagyon sok mindentől függnek a feltételek. Elsősorban a nyújtott szolgáltatásoktól. A klasszikus óvoda nevelési intézménynek számít és nagyon komoly engedélyezési eljárás mellett lehet megnyitni. Persze a megfelelő szakképesítés is elengedhetetlen feltétel. Ennyi információ ismeretében, amit közölt én sem tudok többet válaszolni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és ahelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-25 10:28:42 <Berényiné Annus Krisztina>
Pintér Anita
Üdvözlöm!
Meg szeretném kérdezni, hogy egy kozmetikai üzlet megnyitásához mik az alapfeltételek? Ez tulajdonképpen egy garázs méreteinek felel meg, de már 1974 óta üzletté van nyílvánítva csak nincsen benne víz... Fontos-e a belmagasság? Úgy tudom ehhez a tevékenységhez nem kell működése engedély...
Szóval mit kell tennem előszőr?
Előre is köszönöm a segítséget!
2010-07-19 19:20:11
Kedves Pintér Anita!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A kérdését pontosítani kéne, mert nem egyértelmű a kozmetikai üzlet egy kozmetikai szereket áruló boltot vagy kozmetikai szolgáltatást nyújtó szalont jelent. A garázsban bármelyik megoldható, persze meg kell felelnie az építésügyi előírásoknak.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, esetleg szolgáltató, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-25 10:22:20 <Pintér Anita>
Haraszti Gábor
Szép jó napot Mindenkinek!
A kérdésem az lenne, hogy a közeljövőben fogok nyitni egy társasházkezelő irodát, és vállalkozásba plusz szolgáltatásként szeretném bevenni a lépcsőházak takarítását is. Ezt a vállalkozásomba kell felvenni mint tevékenységi kört? Ha igen, ennek milyen a feltételei vannak? Vagy ez hogy működhetne? A választ előre is köszönöm! Tisztelettel Haraszti Gábor
2010-07-18 20:09:29
Kedves Haraszti Gábor!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos nem értem a kérdését. Minek mi a feltétele és „vagy ez hogy működhetne” ez mit jelent. Szívesen segítek, ha pontosítja a kérdését.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a társkezelő irodához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-25 10:17:15 <Haraszti Gábor>
Hebok Tamás
Jó napot kívánok!
Hebők Tamásnak hívnak, és olyan kérdésem lenne, hogy szakács végzettségem van meg egy középfokú érettségivel rendelkezem, és szeretnék egy kocsmát bérelni és üzemeltetni. Én lennék a vállalkozó és az üzletvezető is, családi vállalkozásba gondolkodunk! Az lenne a kérdésem, hogy most induló vendéglátós vállalkozásnál lehet-e igényelni támogatást, és ha igen mennyit és mik a feltételei????
Előre is köszönöm válaszát!
Hebők Tamás
2010-07-14 18:14:24
Kedves Hebők Tamás!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kezdő vállalkozásoknak nincsen támogatás, hacsak nem tartós munkanélküli. A kezdő vállalkozásoknak kedvezményes hitelek állnak a rendelkezésre a vállalkozás beindításához.
Azonban gondolja át a leírt vállalkozási konstrukciót, mert a nyugdíj mellett folytatott jövedelemszerzés ill. munkavállalás szabályait nem régen módosították. Ennek a szabályozásnak egyik része, hogy korlátozták a nyugdíj mellett megszerezhető jövedelmet.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a kocsmához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kocsmáros-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-17 11:51:28 <Hebők Tamás>
Virág László
Tisztelt Vágó Úr! Egy betéti társaság beltagja vagyok, és szeretnék foglalkoztatás bővítését szolgáló támogatást kapni, 55éves édesapámat szeretném munkaviszonyban foglalkoztatni. A vállalkozás növénytermesztéssel és állattartással foglalkozik, a jövője a piac miatt kétséges.. Azt szeretném kérdezni, hogy milyen következménye van annak, ha a támogatás lejárta előtt vagy után csődbe megy a cég, veszélybe kerül-e a magánvagyonom, mert beltag vagyok, és kötelezettséget vállaltam a tovább foglalkoztatásra. Köszönöm válaszát, nagyon jó az oldal! Üdv: Virág László Nagykanizsa
2010-07-13 08:56:47
Kedves Virág László Úr!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Mivel több munkahelyteremtő és munkahely megtartó pályázat van életben és Ön nem írta meg melyikre gondolt ezért csak általánosságban tudok válaszolni.
Önnek a Bt. beltagsága miatt teljes anyagi felelőssége van a vállalkozás tevékenységéért. A pályázati feltételek nem teljesítése a megkapott támogatás visszafizetésére kötelezi Önt a támogatási szerződés szerint. A nem teljesítés következményei pontosan le vannak írva a pályázati útmutatóban, ott utánanézhet. Mivel Ön a Bt. beltagja így a teljes vagyona a biztosítéka minden vállalkozási tevékenységének. A csőd már maga veszélybe sodorhatja a vagyonát.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-17 11:37:53 <Virág László>
Ágnes
Tisztel Uram!
Azt szeretném meg kérdezni, hogy mit kell tennem h kiválthassam a vállalkozói engedélyt valamint hogy piacon árulhassam a nagykerekből vásárolt ruhákat?
Kell valami végzetség hozzá?
2010-07-12 18:21:54
Kedves Ágnes!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Az egyéni vállalkozói igazolvány kiváltásához kell erkölcsi bizonyítvány, 10000 Ft illeték, kitöltött adatlap. A piaci árusításhoz nem szükséges kereskedelmi végzettség.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-17 11:27:04 <Ágnes>
Németh Krisztina
Tisztelt Vágó Úr!
Szeretnék egy cukrászdát nyitni. A kérdésem az lenne hogy milyen végzettség kell és milyen engedélyek szükségesek hozzá ?
2010-07-09 20:50:01
Kedves Németh Krisztina!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Cukrászda nyitásához cukrász végzettség, működési engedély és szakhatósági engedélyek szükségesek.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok acukrászdához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz cukrász, vendéglátó, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-11 10:49:19 <Németh Krisztina>
Horváth Bea
Üdvözlöm T Szakértő! Jelenleg regisztrált munkanélküli vagyok,segélyezés nélkül. Egy meglévő kultúr-vendéglátó egység kért fel,hogy hozzak létre egy szendvics-sarkot.Hideg-meleg szendvicsekre gondoltam.Milyen engedélyekkel kell rendelkeznem és milyen alapanyagokat használhatok?Köszönettel,Horváth Bea.
2010-07-07 23:38:57
Kedves Horváth Bea!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Van egy jó hírem. Viszonylag egyszerű eljárással ki kell váltania a vállalkozói igazolványt az okmányirodában. Működési engedélyt kell kérnie az önkormányzattól és be kell szereznie a szakhatósági engedélyeket. Az árult termékekre nincsenek különleges előírások, csak a normál élelmiszerekre vonatkozó törvények. Ez az Ön kompetenciája. Sőt egy jó hír, hogy ehhez a tevékenységhez nem kell vendéglátó szakképesítés sem. Egy tanács a regionális munkaügyi központok minden évben, így idén is, pályázatot írnak ki regisztrált munkanélküliek számára a vállalkozóvá ill. önfoglalkoztatóvá válás támogatására. Nézzen utána vagy keressen és én szívesen segítek.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a büféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-11 10:39:51 <Horváth Bea>
Károly Róbert
Üdvözlöm!
Van egy cégem, és a tevékenységi körét szeretném bővíteni, ruhák és lábbelik piaci árusítására.
A barátnőmet jelenteném be a cégbe , mert neki van kereskedő-boltvezetői végzettsége.
A ruhákat Angliából rendelnénk, kizárólag eredeti sportmárkákról, de nem luxusmárkákról van szó .Piacon árusítanánk.
Az lenne a kérdésem, hogy elég - e az APEH felé jelezni a tevékenységi kör bővítést, és milyen engedélyeket ill. számlákat kell beszerezni, hogy a VPOP felől sem érjen kellemetlen meglepetés.
Segítségét előre is köszönöm:
Károly Róbert
2010-07-06 19:38:01
Kedves Károly Róbert!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Azt gondolom, hogy az APEH bejelentés elegendő. Mivel Anglia EU-s ország vám vonzata nincs és gondolom a forrás legális és kapnak számlát is, akkor minden rendben. Felhívom a figyelmét, hogy ki kell kérni az EU-s adószámot is és feltétlenül ÁFA körbe kell tartoznia. Ennyi.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a portfolió bővítéshez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-11 10:29:08 <Károly Róbert>
DéSzabó
Üdvözlöm! Érdeklődni szeretnék, hogy egy fodrász szalon nyitásához milyen papírok szükségesek (a végzettség megvan), illetve kezdő vállalkozónak van-e valamilyen kedvezmény a vállalkozói igazolvány kiváltásakor?
Tisztelettel és köszönettel: Szabó Dániel
2010-07-06 18:26:29
Kedves Szabó Dániel!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Vállalkozást kell alapítani. ÁNTSZ bejelentés is szükséges. Amennyiben a szalon kialakítása építkezésssel is jár, akkor az építésügyi hatóság hozzájárulása is kell. Kezdő vállalkozásoknak nincsenek nagyon kedvezmények. Esetleg kedvezményes hitelt kaphat.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a fodrász szalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz fodrász-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-11 10:23:43 <Szabó Dániel>
Liszkainé Fülöp Júlia
Üdvözlöm! Szeretnék egy ruha üzletet nyitni. Csak közgazdasági érettségim van. Ez elég hozzá, vagy milyen tanfolyamot vagy iskolát kell elvégeznem, hogy meg tudjam nyitni? Van egy majdnem 7 hónapos kisfiam. Ez akadályozni fog valahogy. Válaszát köszönöm
Juli
2010-07-06 11:18:04
Kedves Liszkainé Fülöp Júlia!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Azat gondolom, hogy a közgazdasági érettsége talán megfelelő egy bolt nyitásához. Amennyiben az okmányiroda másképp gondolja, akkor OKJ-s szakképesítést kell szereznie. Kijelentésként írja, hogy a majdnem 7 hónapos kisfia akadályozni fogja valahogy. Nem értem mire gondol. A jogszabályok szerint GYED mellett nem folytathat jövedelemszerző tevékenységet. Ez lehet akadály, de csak pár hónapig.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a ruhaüzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-11 10:17:55 <Liszkainé Fülöp Júlia>
Dániel
Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehet a nulláról kezdve, elindítani egy élelmiszer boltot. Egy kisebb, helyi boltról lenne szó.
Mennyi tőke, milyen feltételek, engedélyek szükségesek, és hogy tudnám úgy elindítani, hogy jelenleg se pénzem, se helyiségem nincs rá?
Igény valószínüleg lenne a boltra, de jelenleg még csak az álmaimban szerepel.
Köszönettel:
Dániel
2010-07-05 12:14:23
Kedves Dániel!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A leírtak alapján azt kell mondjam, hogy várjon még egy kicsit. Tájékozodjon, tanuljon, szerezzen ismereteket és gyűjtsön pénzt.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-11 09:59:55 <Dániel>
Kaszás Anikó
Tisztelt Cim!
Segitségét kérem: használt ruha webáruház inditását tervezem. Az lenne a kérdésem, hogy mi szükséges hozzá, ill milyen módon, mennyit kell adóznom az eladott termékek után? Végezhetem-e ezt a tevékenységet Gyed, Gyes mellett? Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel: Kaszás Anikó
2010-07-04 18:39:22
Kedves Kaszás Anikó!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. GYED mellett nem folytathat jövedelemszerző tevékenységet. Webáruház indításához nem kell végzettség, ha nincs fizikai bolt. Vállalkozást kell alapítania. A bevételek után kell járulékokat és adókat fizetnie. Sok minden függ a körülményektől, amelyekrő elég keveset írt. Ezért én is csak általánosságban tudok válaszolni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a webáruházhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-11 09:57:40 <Kaszás Anikó>
Hudák Edina
Üdvözlöm! 27 éves lány vagyok,Abc-eladói végzettséggel.Érdeklődni szertnék,hogy milyen boltot tudnék nyitni,és milyen feltételekkel tehetem ezt meg és hogyan?hallottam vállalkozoói támogatásokról is!szerteném tudni hogy ez hogy működik! előre is köszönöm!
2010-07-03 13:26:24
Kedves Hudák Edina!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Bármilyen boltot és a szokásos feltételekkel, amelyek mindenkire vonatkoznak. Kezdő vállalkozások támogatása igen csekély. Nekik főleg kedvezményes hitelek állnak a rendelkezésükre.
Nagyon kevés konkrétumot írt, ezért én is csak általánosságokban tudok válaszolni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-11 09:52:33 <Hudák Edina>
Méri Judit
Tisztelt Vágó Úr! Párommal zöldség-gyümölcs vegyes boltot szeretnénk nyitni. Az épülettel kapcsolatos kérdéseim lennének. Van-e valami előírás, vagy szabályzat a raktárhelyiséggel kapcsolatban? Elő van-e írva, hogy csak a bolttal egy épületben lehet a raktár? Egy pince van a bolt alatt. Az megfelelne mint raktár? Igaz-e, hogy két ajtó kell az ilyen kisboltra? Egy ahol a vevők jönnek be, és egy második is ahol az eladó közlekedhet csak, vagy ez téves információ? Kell- e HACCP-vel kapcsolatos igazolás a működéshez? Ha igen, mi a módja, hol lehet kérni, mit kell tenni? Ha segítő családtagként dolgoznék én is a boltban, hogyan tudnám igazolni, hogy élettársak vagyunk? Nincs egy lakcímünk, mert külterületen élünk. Párom jelenleg boltvezetői és kereskedelmi tanfolyamra jár. A bolt előbb nyílna mint ahogy a vizsgát leteszi. Az iskola által kiadott látogatási igazolással megkezdheti a tevékenységet?Vagy addig köteles alkalmazni egy kereskedelmi végzettségű embert?
Köszönöm válaszát!
2010-07-02 08:18:07
Kedves Méri Judit!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Sok sikert kívánok a zöldség-gyümölcs vegyesbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-11 09:43:34 <Néri Judit>
Varga Zsuzsanna
Szeretném megkérdezni, hogy gyógynövényes bolt (herbária) üzlet nyitásához kell-e valamilyen szakirányú végzettség? Egészségfejlesztő-rekreáció szakon végeztem. Boltvezetőim van. Köszönettel
2010-07-01 22:12:13
Kedves Varga Zsuzsanna!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A jogszabály szerint kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. Azért azt gondolom, hogy a boltban a szaktudás sem haszontalan a vevők kiszolgálásában.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a gyógynövény bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-11 09:39:57 <Varga Zsuzsanna>
Farkas Eszter
Kedves Címzett! Egy vállalkozói tevékenységet folytatható civil szervezet (egyesület) szeretne egy ajándékboltot nyitni, ahol helyi termékeket (helyben megtermelt áruk: pl. bor, méz stb.) valamint ajándéktárgyakat árusítanának. Kérdésem, hogy mik a feltételei egy ilyen bolt nyitásának?
2010-07-01 17:59:09
Kedves Farkas Eszter!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A bolt nyitásának feltételei megegyeznek a profit orientált vállalkozás által nyitott bolt feltételeivel. A non-profit szervezet esetében csak a nyereség, pontosabban a bevétel felhasználása speciális.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a bolt nyitásához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna a bolt sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-11 09:27:02 <Farkas Eszter>
Szénási Erika
Üdvözlöm! Könyvesbolt nyitásán gondolkozok. Azt szeretném megérdeklődni, hogy milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy ez megvalósulhasson? Illetve szeretnék lehetőséget biztosítani a vásárlóknak vagy betérő vendégeknek kávé és tea vásárlására is, ehhez kellenek további engedélyek? Köszönettel: Szénási Erika.
2010-06-30 15:21:17
Kedves Szénási Erika!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos nem értem a kérdését, hogy „milyen feltételeknek kell teljesülniük”. A másik tevékenység engedélyezése attól függ milyen termékeket fog árulni ill. kiszolgálni.
A kapott információk birtokában csak ennyit sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a könyvesbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-04 19:11:32 <Szénási Erika>
B. Melinda
Üdvözlöm! Budapesten egy szépségszalon nyitását tervezem a jövöben,ahol mükörmös,fodrász és kozmetikus kapna helyet,persze idövel böviteném más szolgáltatásokkal is.Kérdésem az lenne Önhöz,hogy az ANTSZtől az engedélyt mikor kell beszerezni amikor már berendezem a szalont,vagy még elötte,és hogy ez az engedély mennyibe kerülhet?Válaszát köszönöm!Tisztelettel B. Melinda
2010-06-28 22:14:09
Kedves B. Melinda!
Köszönöm, hogy újra megkeresett kérdésével. Igen az üzlethelyiség kialakítása után kell megkereseni az ANTSZ-t. Az ÁNTSZ-nek kb. 10-15.000 Ft kell fizetni.
Remélem sikerült segítenem. Még egyszer sok sikert kívánok a szépségszalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Ismételten szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-04 18:52:26 <B. Melinda>
markhy
Üdvözlöm! Olyan problémával fordulok önhöz,hogy alkalmazott munkaválalló vagyok és szeretnék egy webáruházat nyitni,de egyenlőre csak mellék állásként vagyis a fő munkahelyem mellett.Szeretném megtudni,hogy milyen lépéseket kell tennem a cél érdekében,milyen vállalkozói engedélyt kell beszereznem,esetleg olyan létezik,hogy mellékállásban vállalkozó lehessek?Köszönöm előre is a válaszát.
2010-06-27 21:07:16
Kedves Kérdező!
Köszönöm, hogy újra megkeresett kérdésével. A megoldás a kérdésére nem változott. Nem történt semmilyen jelentős jogsazbályi változás. Egy webshophoz csak vállalkozás szükséges. Semmilyen más engedély és papír nem szükséges. A vállalkozást folytathatja kiegészítő tevékenységként a fő állása mellett. Ez teljesen elfogadott és működő dolog. Helyesen gondolja. Kezdje el kicsiben és ha az üzlet kiteljesedik, akkor folytathatja fő állásban is. Nagyon előre látó!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a webshophoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-04 18:54:02 <markhy>
kovács zoltán
Üdvözlöm! Azt szeretném megtudni, hogyan lehetnék "számlaképes"? (Ez mennyi időt vesz igénybe és mik a költségei ennek)
Átlagos magánszemély vagyok, internetes hirdetések tervezésével, készítésével szeretnék foglalkozni. Ám a cégek kifizetései számla ellenében történnek. Amit én jelenleg nem tudok kiállítani.
Válaszát köszönöm. Kovács Zoltán informatikus
2010-06-26 06:01:32
Kedves Kovács Zoltán!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A számlaképességet az egyéni vállalkozói igazolvány kiváltásával érheti el. Ez kb. egy hét kb. 14.000 Ft-ba kerül. Azonban az igazolvány kiváltásakor egyéb szempontokat is figyelembe kell venni. Azonban a további körülményekről nem írt, ezért ebben nem tudok segíteni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-04 18:42:45 <Kovács Zoltán>
Szegedi Andrea
Tisztelt Vágó Úr!
Szeretnék egy olyan vállalkozást indítani, amivel bérelt helyiségben (adott esetben a saját albérletem egyik szobájában) tetoválást, piercinget, hennát és később műkörömépítést vállalnék. Érdeklődék, milyen vállalkozási forma lenne a legideálisabb, mi után kell adózzak tetováló ként, elég-e ha a vállalkozáson belül van egy kozmetikus, illetve hol lehet egészségügyi vizsgát tenni. Ezen kívül mi az amit még tudnom kell, mi szükséges egy ilyen "szalon" beindításához, mivel sajnos nem vagyok túl jártas jogi kérdésekben.
Őszinte köszönettel!
Andrea
2010-06-24 18:34:27
Kedves Szegedi Andrea!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A felsorolt tevékenység folytatása képzettséghez kötött és nem elég, hogy valakinek van ilyen. Bármilyen vállalkozási forma megfelel. A legolcsóbb az egyéni vállalkozói igazolvány. A bevételei után kell adóznia. A szalon beindításához elég sok minden kell, hiszen az Ön tevékenységének a „tárgya” az ember. Albérlet további problémákat vethet fel, mert a székhely bejelentésénél pl. a főbérlő hozzájárulása is szükséges. Ezenkivül még sok eldöntendő és megoldandó probléma van.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a szalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgálató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-04 18:38:21 <Szegedi Andrea>
Szecskó Anikó
Üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék,hogy meglévő egyszemélyes Kft-m.-ben szeretnék palackozott italokat árusítani.Középfokú raktár gazdálkodási végzettségem van,ezzel a végzettséggel megtehetem-e?Vállalkozásom egyébként dekorációs termékeim és egyéb termékek kiskereskedelmi árusításával foglalkozik+egyéb művészeti(dekorációs falfestéssel).Válaszát nagyon várom és előre is köszönöm.Anikó
2010-06-24 11:11:10
Kedves Szecskó Anikó!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Természetesen megteheti. Azonban azt kell tudni, hogy élelmiszer árusításához, még ha palackozott ital is, más fajta szakhatósági engedélyek szükségesek. Ezeket be kell szereznie. Egyben be kell tartania az élelmiszer törvény szabályait is. Szerintem a végzettsége is megfelelő. Hiszen eddig is kereskedelemmel foglalkozott.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a profil bővítéshez, az italárusításhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-04 18:29:18 <Szecskó Anikó >
Enikő
Üdvözlöm! Én jelenleg aktív kéz-és lábápoló, műkörömépítő vagyok, másodállásban. Szeretnék a műköröm és kozmetikai alapanyagok forgalmazásával is foglalkozni. Kérdésem az lenne, hogy kell e működési engedély ehhez a tevékenységhez, illetve pénztárgép szükséges e a forgalmazáshoz, vagy elég kp fizetési számlát kiállítani a vásárlásokkor? Válaszát előre is köszönöm.
2010-06-22 22:58:51
Kedves Enikő!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Az új jogszabály szerint már csak működés megkezdését kell bejelenteni. Azonban a szükséges szakhatósági engedélyeket be kell szerezni. Pénztárgép szükséges, sőt az APEH által elismert pénztárgép szükséges.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-03 11:33:48 <Enikő>
ambrus istvánné
A Kft-m tevékenységi körében szerepel a ruha árúsítás. A kérdésem az lenne, ha alkalomszerűen szeretnék mondjuk havi 1 alkalommal vásárt rendezni iskolában, vagy műv. házban, milyen engedélyek kellenek?
2010-06-22 17:30:49
Kedves Ambrus Istvánné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Véleményem szerint ehhez nem kell engedély, de az APEH-nál be kell jelentenie a tevékenység bővülését. És ne felejtsen el számlát vagy nyugtát adni. Fontos!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok háztartási kisgép szervizéhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-03 11:31:31 <Ambrus Istvánné>
Pap Krisztián
Üdvözlöm! Párommal fehérneműboltot szeretnénk nyitni. Az lenne a kérdésem, ha nincs kereskedő boltvezető végzettségünk, de kereskedelemben dolgozunk nyithatunk e ilyen boltot? Nekem élelmiszeripari végzettségem van páromnak pedig ruhaipari technikuma van és ruházati boltban dolgozik. Elindítható e így egy vállalkozás?
Köszönöm
2010-06-20 19:34:50
Kedves Pap Krisztián!
Köszönöm, hogy újra megkeresett. Talán nem jött be mozgó lángossütő, pedig most itt van a szezonja. A jogszabály szerint a kereskedelmi tapasztalat kevés, szakképesítés is szükséges. Azonban a ruhaipari technikum, mint szakirányú végzettség szerintem megfelelő lenne.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a fehérneműbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás még mindig egy elég összetett tevékenység a kereskedelemben is, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-03 11:28:18 <Pap Krisztián>
Pap Ágnes
Tisztelt Szakértő!
Fogyasztó testkezelést szeretnék nyújtani. Eddig arra jutottam, hogy "Fizikai közérzet javító tevékenység" TEAOR alatt kell végeznem. Terveim szerint egy budapesti, belvárosi lakásban fogom végezni a kezeléseket.
Már van egy Kft-m, amit tudnék használni a tevékenységhez.
Konkrétan milyen hivatalhoz, milyen formában kell bejelentenem a tevékenységet? Kinek az engedélyét kell kérnem?
Az ANTSZ neve, meg úgy általában szakhatóságok mindenhol említésre kerülnek, de konkrét gyakorlati tennivalók leírását sehol sem találom. Segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Pap Ágnes
2010-06-20 11:13:23
Kedves Pap Ágnes!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Amennyiben a szolgáltató helység kialakítása építéssel jár, akkor szükséges az építésügyi hatóság engedélye. Más engedély nem szükséges. Még egy APEH bejelentés is szükséges a tévékenység bővüléséről.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a fogyasztó testkezeléshez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok háztartási kisgép szervizéhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-03 11:23:44 <Pap Ágnes>
Niki
Üdvözlöm!
A kérdésem a következő lenne,párom szeretne nyitni egy pubot,ami 12 órát biztos,de még lehet többet is nyitva fog tartani.Hány embert kell ehez bejelenteni,vagy erre milyen megoldások vannak?Ha 2 embert bejelentünk 8 órában,akkor a szabadságot hogyan tudjuk kiadni számukra,gondolom erre is van valami törvény?Hétvégén még tovább lenne nyitva,mivel rendezvények is lennének,ezekre az estékre elég ha kisegítőként van ott pl.még 1-2 ember?Hogyan kell ezt jól csinálni?Még ezzel kapcsolatban egy olyan kérdésem lenne,nem tudom jól tudom-e,ha valaki ügyvezető a cégben az többet dolgozhat,ünnepnapokon is van valami ilyen törvény ugye,hogy alkalmazott nem,de talán az ügyvezető dolgozhat????Köszönöm előre is a válaszát!!!
2010-06-19 18:04:41
Kedves Niki!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Egyben szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-03 11:20:25 <Niki>
Giba László
Üdvözlöm. Azt szeretném kérdezni, hogy piaci árusításhoz (ruha,ajándéktárgy,virág.)kel-e valamilyen végzettség. Segítségét előre is köszönöm.
2010-06-19 11:04:13
Kedves Giba László!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdéséve. A jogszabály szerint minde kereskedelmi tevékenységhez kereskedelmi végzettség szükséges. Ez különösen igaz akkor, hogy a piaci árusítást vállalkozás formájában akarja folytatni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a piaci árusításhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-07-03 11:14:48 <Giba László>
Bajner Adrienn
Üdvözlöm! Szeretnék érdeklódni,hogy vegyipari bt működtetéséhez szükség van e valamilyen végzettségre,vagy elég ha az alkalmazottnak van ilyen irányú végzettsége. Válaszát előre is köszönöm. Adrienn
2010-06-17 20:52:22
Kedves Bajner Adrienn!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Nem tudom mit jelent a vegyipari bt.. Esetleg vegyi anyagokat ellőállító termelő üzem, vagy vegyipari termékeket áruló üzlet. Sajnos a kérdése nem egyértelmű, így minden igyekezetem ellenére nem tudok most Önnek segíteni.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz gyártó?, kereskedő?, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-27 22:37:19 <Bajner Adrienn>
Nagyné Tatár Magdolna
Üdvözlöm! Egy pékségnek szeretnék nyitni mintaboltot,csak kész termékeket árulnék,tejet,üditőt.Érdeklődöm,hogy vendéglátó vállalkozói végzettségel lehetséges-e vagy kell hozzá a kereskedelmi?Vagy,ha büfét nyitok ott árulhatok-e pékárút,tej terméket.Válaszát előre is köszönöm.
2010-06-17 17:05:16
Kedves Nagyné Tatár Magdolna!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. A büféhez jobban illik a vendéglátó képesítés.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a péküzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-27 22:35:38 <Nagyné Tatár Magdolna>
Kovács Tamás
Üdvözlöm! Azt szeretném megkérdezni, hogy ha vásárokban szeretnék vegyi árút (mosószer, öblítő stb.) árulni, akkor milyen első lépéseket kell tennem. Köszönettel. Kovács Tamás
2010-06-16 21:48:35
Kedves Kovács Tamás!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Arra is szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-27 22:33:14 <Kovács Tamás>
Plech Zsófia
Üdvözletem!
Édesanyámmal újságos boltot vagy pavilont szeretnénk üzemeltetni, de nem feltétlenül egy társaság tagjaként. Milyen lehetőségeink vannak, illetve hogyan kezdjünk hozzá? Előre is köszönöm!
2010-06-16 18:44:23
Kedves Plech Zsófia!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Nem igazán tudom mit ért „nem feltétlenül egy társaság tagjaként” kifejezés alatt. Természetesen üzemeltethet újságos pavilont. Ehhez kell vállalkozás, a pavilon kialakítása után a működés megkezdését be kell jelenteni az önkormányzatnál. Kellenek a szakhatóság engedélyek. Majd, ha ez mind meg van meg kell szerveznie a folyamatos áruellátást. Kérdése olyan szűkszavú és egyben általános, hogy konkrétabban én sem tudok válaszolni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az újság árusításhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-27 22:31:21 <Plech Zsófia>
Kázmér György
Üdvözlöm ! Meglévő üzletemben szeretnék árulni szabadforgalmu növényvédőszereket. Tevékenységi kör van hozzá, milyen szakhatóságok engedélyei kellenek az árusításhoz ?
2010-06-16 10:21:00
Kedves Kázmér György!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Azt gondolom, hogy ennek semmi akadálya. Azonban ehhez megfelelő képzettség szükséges és kiegészítőleg be kell szerezni az ide vonatkozó szakhatósági engedélyeket is a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivataltól.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-27 22:29:32 <Kázmér György>
Beke Katalin
Üdvözlöm!
Párommal zöldséges üzlet nyitásán gondolkodunk. Az lenne a kérdésem, hogy milyen feltételeknek kell eleget tennünk, hogy egy ilyen üzletet beindítsunk? (engedélyek) A kezdetekben én lennék elsősorban az üzletben. Ehhez szükséges valami kereskedelmi végzettség? Mert sajnos nekem teljesen más irányú felsőfokú végzettségem van. Válaszát előre is köszönöm.
2010-06-15 10:27:12
Kedves Beke Katalin!
Köszönöm, hogy megkeresett érdésével. Kereskedelmi végzettség szükséges. Először is vállalkozás szükséges. A működés megkezdését be kell jelenteni. Be kell szereznie a szakhatósági engedélyeket.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a zöldségüzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 21:34:55 <Beke Katalin>
Gellért
Üdvözlöm! Érdeklődnék, hogy Szerb állampolgár hogyan tud vállalkozói engedélyt kapni Magyarországon, és mik a feltételek? Előre is köszönöm a segítségét!
2010-06-14 16:17:33
Kedves Gellért!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos nem vagyok tájékozott abban, amit kérdezett. Így nem tudok segíteni Önnek.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 21:22:36 <Gellért>
Makány ABC kER. SZOLG.kFT
Üdvözlöm!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz ha masszázsszalont szeretnék nyitni és hozzá szaunát milyen engedélyek szükségesek.Üdvözlettel Makányné
2010-06-14 13:19:25
Kedves Makányné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Ehhez a tevékenységhez szakképesítés szükséges és ÁNTSZ bejelentés szükséges. A helyiség kialakításához az építésügyi hatóság engedélye is kell.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a masszázsszalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 21:18:02 <Makányné>
Sohár János
Jó napot
Én hobbi állateledel gyártással szeretnék foglalkozni és az érdekelne hogy milyen engedélyekre,végzettségre van szükség ehhez.És hogy milyen követelményeknek kell megfelelni a telephelynek? Köszönettel:Sohár János
2010-06-12 20:26:00
Kedves Sohár János!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 21:13:47 <Sohár János>
Simon Zsanett
Jó napot kívánok!
Pénzügyi és számviteli ügyintéző végzettségem van vállalkozói szakon. Állateledel boltba eltudok-e vele helyezkedni?
Válaszát előre is köszönöm: Simon Zsanett
2010-06-12 14:14:15
Kedves Simon Zsanett!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szerintem a végzettsége megfelel. Azonban a végső döntést a munkadóé.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 21:10:52 <Simon Zsanett>
Nagy Zoltán
Tisztelt Vágó Úr!
Kérdeztem öntől még a múlt hónap elején de választ nem kaptam rá azóta sem: Kérem feleljen rá mert számomra nagyon fontos lenne. köszönettel :Nagy Zoltán
2010-06-11 19:31:05
Kedves Nagy Zoltán!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Elnézést kérdése kicsit zavaros számomra. Igyekszem arra válaszolni, amit értek. A feleségét, mint segítő családtagot csak akkor kell bejelenteni és utána járulékot fizetni, ha kap jövedelmet és ez meghaladja a minimálbér 30%-t. Szerintem alkalmanként a felesége is árulhat az Ön nevében, csak igazolni kell tudni a rokonságot és hogy Ön egyéni vállalkozó.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 21:06:35 <Nagy Zoltán>
Havasi Adrien
Üdvözlöm!
Édesanyámmal együtt szeretnék egy takarító kiscéget alapítani.
SZÜKSÉGES E HOZZÁ BÁRMIYLEN KÜLÖNLEGES VÉGZETTSÉG ... a kérdésem bár furának hathat de mostanában mindekinek el kell végeznie egy tanfolyamot ahhoz hogy bármilyen vállalkozást alapíthasson ezért gondoltam hogy lehet hogy takarító céget sem lehet alapítani végzettség nélkül ... ???
Válaszát előre is köszönöm!
2010-06-11 10:10:39
Kedves Havasi Adrien!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Tudomásom szerint nem szükséges.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a takarító vállalkozáshoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 20:59:39 <Havasi Adrien>
Jana
Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem, hogy segítő családtagot lehet e foglakoztatni napi 8 órában 0ft-ért, vagy egy jelképes összegért?
Halottam olyat is, hogy annak már meg kell adni a minimálbért aki segítő családtagként napi 8 órát dolgozik.
Köszönöm!
2010-06-11 09:16:46
Kedves Jana!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A segítő családtagnál a kapott jövedelem számít. Akkor keletkezik bejelentési és járulék fizetési kötelezettség, ha a segítő családtag a minimálbér 30%-nál nagyobb jövedelmet kap. Az idő nem játszik szerepet.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 20:55:31 <Jana>
horváth andi
Üdvözlöm! A saját családiházamban szeretnék csirkés boltot nyitni ,a lányomnak van kereskedelmi végettsége , ruházati elado, nekem nöiszabo a végzettségem,ezért azt szeretném kérdezni,hogy kellene e üzletvezetöi ehez vagy egyáltalán milyen végzettséggel lehet ezt megnyitni ,ha nem itt dolgozzuk fel a szárnyast hanem feldolgozva rendelem.Ha nincs ilyen irányu végzettségem én lehetek e a boltba mint elado?köszönettel Horváth andi
2010-06-08 16:04:30
Kedves Horváth Andi!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Jó hírem van a lánya végzettség megfelelő bolt indításához. A bolt kialakításánál figyeljenek oda az élelmiszer biztonság, higiénia szabályaira és az ÁNTSZ előírásaira. A boltban csak felügyelettel dolgozhat végzettség nélkül.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a csirkés bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 20:07:35 <Horváth Andi>
Lakos Gabriella
Üdvözlöm!
Magánóvodával egybekötött fejlesztőközpontot szeretnék létesíteni. Tanítói (főiskola), gyógypedagógiai asszisztens (OKJ) és idegrendszer fejlesztő mozgásterapeuta (akkreditált) végzettségem van.
Segítségét szeretném kérni. Nem tudom végzettségem megfelelő-e, ha igen kérem, segítsen merre induljak el. Értem ezalatt pl. kérelmek benyújtása, engedélyeztetés és esetleg pályázati formák keresése.
Előre is köszönöm a segítségét.
Tisztelettel: L.G.
2010-06-08 12:24:33
Kedves Lakos Gabriella!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Gyermekintézmény működtetéséhez pedagógia végzettség szükséges. Az engedélyek és feltételek az Ön által nyújtott szolgáltatásoktól függnek. Mivel erről keveset írt, sajnos nem tudok tanácsot adni Önnek.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a magánóvodához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és a helyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 20:02:57 <Lakos Gabriella>
Kladiva Imre
Tisztelt Vágó Úr!
Jutalékos rendszerben működő üzletkötői tevékenységet (Fundamenta lakáskassza) csak vállalkozói igazolvány kiváltásával, vagy adószám igénylésével is folytathatok? Ha lehet,milyen szakmakóddal?Kérem segítsen!Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel:Kladiva Imre
2010-06-07 22:46:01
Kedves Kladiva Imre!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Ezt a tevékenységet nem ismerem. Fundamenta biztosan tud segítséget adni.
További sikereket.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 19:58:37 <Kladiva Imre>
Takácsné Jankovics Margit
Üdvözlöm! Gyöngyfűzéssel foglalkozom, de alkalmazottként, dolgozom. Felkértek tartsak bemutatót, az lenne a kérdésem, hogyan tudnám árusítani a bemutatón az általam készített termékeket. nincs vállalkozói igazolványom. Évi 1-2 alkalomért nem látom értelmét kiváltani.Köszönöm válaszát!
2010-06-07 18:02:06
Kedves Takácsné Jankovics Margit!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Hát szerintem sincs értelme kiváltani a vállalkozói igazolványt. Van egy un. 7-s adószám, melyet az APEH-nál lehet igényelni. Evvel már jogosult lesz számlát kiállítani. A másik megoldás, ha talál egy megbizható ismerős vállalkozót és vele próbál megegyezni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a gyöngyfűzéshez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 19:20:04 <Takácsné Jankovics Margit>
Rácz Erika
Üdvözlöm!
Férjemmel kapcsolatosan kérdeznék!
Mechanikai műszerész a végzettsége, viszont több éve dolgozik szobafestő- mázolóként. Szeretné kiváltani a vállalkozóit, hogy ki tudja kerülni a nem éppen korrekt "főnököket". Milyen végzettség kell hozzá, illetve ha ez nem megfelelő, szakmabéli alkalmazottal ez megoldható? Viszont így túlságosan függene ismét egy alkalmazott személyétől, ezért , ha esetleg mechanikai műszerész tevékenységi körben váltaná ki a vállalkozóit, szobafestői munkákat vállalhatna fel ilyen végzettségű alkalmazottal? Előre is köszönettel: Rácz Erika
2010-06-07 15:18:09
Kedves Rácz Erika!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szakmabeli alkalmazottal megoldható. Azonban az alkalmazásról dokumentumokat mellékelni a vállalkozói igazolvány kiváltásakor. A egyéni vállalkozóként csak azokat a tevékenységeket lehet folytatni, mely az igazolványban szerepel. Esetleg alapítsanak gazdasági társaságot. Ott ez a felállás egyszerübben megoldható.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a szobafestés-mázoláshoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz festő-szolgáltató, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 18:59:51 <Rácz Erika>
Pelle Krisztina
Tisztelt Vágó Úr,
Egy csokoládéüzletet szeretnénk nyitni, ahol a bonbonok és csokoládék mellett forró csokoládét és kávét is lehetne fogyasztani. Ehhez milyen engedélyek szükségesek, milyen szakhatóságokhoz kell fordulni?
Mivel a hely műemléképület, nem tudunk kialakítani plusz WC-ket, de úgy tudom, van egy olyan maximális asztalszám/leültethető vendégszám, amely esetében még nem kell WC-t biztosítani a vendégeknek.
Nekem vendéglátó vállalkozó végzettségem van, de nem én dolgoznék az üzletben, mert GYED-en vagyok. Az alkalmazottnak ebben az esetben kell-e szakirányú végzettségének lenni?
Ha szabadtéri vásárokon szeretnénk értékesíteni saját készítésű bonbonjainkat úgy, hogy nem csomagoljuk le előre a műhelyben, hanem pultból értékesítenénk a helyszínen, akkor ehhez milyen szabályokat kell betartani, mik a feltételek?
Köszönettel: Pelle Krisztina
2010-06-05 22:55:19
Kedves Pelle Krisztina!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos az építésügyi szabályok minden részletével nem vagyok tisztában. A műemléki épületekre vonatkozókkal még kevésbé. Ezért ebben a kérdésben nem tudok segítségére lenni. A jogszabály szerint annak kell végzettség, aki közvetlenül a boltban dolgozik és a vevőkkel foglalkozik. Az Ön felügyelete mellett korlátok között szakképzettség nélkül is dolgozhat alkalmazott az üzletben. Az általános élelmiszer értékesítésre vonatkozó szabályok érvényesek itt is.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a csokoládébolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz cukrász, vendéglátó, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 18:53:32 <Pelle Krisztina>
Tóvizi Anikó
Üdvözlöm!
Ruhaüzletet szeretnénk nyitni, de! Mind a ketten jártasak vagyunk a kereskedelemben,üzletet vezettünk mind a ketten. Most sajátot szeretnénk,de hogyan,s mi kell egy üzlet indításához? Az engedélyeket tudjuk, csak a vállalkozási részben nem vagyunk jártasak. Tudna ebben segíteni pontról pontra? Köszönöm a válaszát!
2010-06-03 11:31:29
Kedves Tóvizi Anikó!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen tudok. Kérem, keressen meg és együtt megtaláljuk mindenre a legjobb megoldást.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-13 11:17:39 <Tóvizi Anikó>
Mozga Klaudia
Üdvözlöm! Abban a kérdésben szeretnék információt kérni, hogy ha szoláriumot szeretnék megnyitni, milyen feltételei vannak? Ha például magaánvállalkozóként kezdem el. Milyen igazolások kellenek majd?
Köszönettel.
2010-06-03 09:41:18
Kedves Mozga Klaudia!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Egyéni vállalkozóként nyithat szoláriumot, azonban kozmetikusi végzettség szükséges hozzá. Valamint ÁNTSZ bejelentés.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a szoláriumhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-13 10:56:39 <Mozga Klaudia>
Sabján Péter
Üdvözlöm! A közeljövőben szeretnék egy olyan vállalkozást indítani, amelynek nem találom a TEÁOR jegyzékben a szakmakódját. A szolgáltatás elég speciális lenne. Kérdésem, hogy mivel jár a szakmakód megszerzése, mind anyagi, mind engedélyezési szempontból. A szolgáltatás mobil teherautómosás lenne. Illetve, milyen engedélyeket kell beszereznem, mielőtt hozzálátok az érdemi munkához. Válaszát köszönöm, Sabján Péter
2010-06-02 20:46:26
Kedves Sabján Péter!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnálom, de szerintem a mobil teherautómosás nem megoldható. Mivel a tevékenység telephely engedélyhez kötött. Egyben nagyon fontosak a környezetvédelmi szempontok is, melyeket mobilan nem tud hatékonyan megoldani.
Remélem sikerült segítenem. További sikereket kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-13 10:53:22 <Sabján Péter>
Molnár Imre
Üdvözlöm! megszeretném kérdezni ha egy vállalkozó áfa képes akkor most az árrés után kell megfizetni a 25%-os áfát! vagy az egész havi bevétel után kell megfizetni. és menyit tudok visszaigényelni?
2010-06-02 19:45:58
Kedves Molnár Úr!
Megtisztel többszöri bizalmával. Azonban ez a fórum nem arra készült, hogy egy vállalkozás összes gondját megoldja részletekben. Tanácsolom, kérjen tanácsadást és viszonylag olcsón és gyorsan talán minden kérdésére választ kap. Nem hiszem, hogy a vállalkozása nyereségessége és sikere ezen az elhanyagolható költségen múlik.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-13 10:47:15 <Molnár Imre>
Sabján Roland
Tisztelt Vágó Úr! Jelenleg dekorációs vállalkozást vezetek, saját címemen bejelentve, 1 alkalmazottal. (reklámtáblákat, feliratokat, autódekorációkat készítünk. TEÁOR 7311) Szeretnék nyitni egy közeli városban egy munkafelvevő irodát, ahol semmilyen más tevékenységet nem folytatnék, csak a megrendeléseket venném fel, amit itthon elkészítenénk. Azt szeretném kérdezni, hogy ehhez milyen engedélyek szükségesek. Esetleg a későbbiekben lehetséges-e dekorációs műhellyé alakítani? Az üzlethelyiséget már kinéztem. Van boltvezető-kereskedő végzettségem is. Várom megtisztelő válaszát!
2010-06-02 16:01:11
Kedves Sabján Roland!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A munkafelvevő irodához ill. mintateremhez nem kell semmilyen engedély. A műhely már engedély köteles lesz.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel:
Vágó László
Válasz: 2010-06-13 10:42:14 <Sabján Roland>
A.Mónika
Tisztelt Vágó Úr!Mozgó lángossütőt szeretnék működtetni,melyre vásárokra,piacokra szeretnék elmenni.Azt szeretném megtudni öntől,hogy kell-e pénztárgép?Édesanyám besegíthet-e és ez jár-e valamilyen bejelentési kötelezettséggel?Válaszát előre is köszönöm!!
2010-06-02 07:52:16
Kedves A.Mónika!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A jogszabály szerint mozgóboltban nem kötelező a pénztárgép használata. A lángossütéshez nem kell szakképesítés, így az édesanyja besegíthet. Abban az esetben keletkezik bejelentési kötelezettsége, ha fizet édesanyjának és ez az összeg meghaladja a minimálbér 30%-t.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok mozgó büféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-13 10:04:43 <A.Mónika>
Sziládi Gyöngyi
Üdvözlöm! Párommal BT szeretnénk alapítani,és nyitnánk egy kávézó, fagyizó,cukrászdát ahova mindent hoznak nem mi készítjük.
Nekem kereskedő boltvezető végzettségem van,elég-e ehhez.Jelenleg gyed-en vagyok, ez akadálya annak hogy mint segítő családtag 0 ft-ért dolgozzam a BT tagjaként. Lehet-e a BT a kislányunk nevén ?
Előre is köszönöm válaszát.
2010-06-01 07:50:05
Kedves Sziládi Gyöngyi!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Nem elég. Vendéglátó egység nyitásához és üzemeltetéséhez vendéglátó végzettség szükséges. A GYED mellett nem lehet dolgozni semmit.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a cukrászdához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-06 18:05:43 <Sziládi Gyöngyi>
Horváth Nikolett
Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem, hogy vállalkozói engedély mellé kell kereskedelmi végzettség, ha használtruha üzletet szeretnék nyitni? Főiskolai végzettségem van. Én dolgoznék a boltban, alkalmazott bejelentéssel nem érné meg. Válaszát köszönöm!
2010-05-31 19:49:45
Kedves Horváth Nikolett!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen, kell kereskedelmi végzettség. A főiskolai végzettség szakirányától függ, hogy megfelelő-e.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtruha üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-06 17:55:25 <Horváth Nikolett>
Körtvélyes Lilla
Üdvözlöm! Párommal pékáru üzlet nyitásán gondolkozunk. Érdeklődnék milyen végzettség szükséges az üzletvezetéshez. Páromnak fogtechnikusi végzettsége van, azt hallottam mivel ez magasabb mint az üzletvezetői így elég az elöbbi is.
2010-05-31 19:42:56
Kedves Körtvélyes Lilla!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Vendéglátó végzettség szükséges. Amennyiben maguk is vásárolják a pékárut, akkor kereskedelmi végzettség kell. A fogtechnikusi semmilyen esetben sem megfelelő a férje elgondolásához.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a pékséghez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-06 17:50:44 <Körtvélyes Lilla>
Gyöngyösiné Lencse Adrienn
Üdvözlöm!
Szeretnék egy fehérnemű boltot nyitni, kérdésem az lenne, hogy én jelenleg máshol dolgozom, teljesen más alkalmazotti munkakörben, semmilyen ilyenfajta képesítésem nincs ami a kereskedelemmel kapcsolatos. Viszont egy alkalmazottat vennék fel aki szakképzett ruházati eladó és van pénztárosija is, viszont boltvezetőije nincsen. Így megtudom nyitni a boltot, vagy más embert kell keresnem akinek még ez a végzettésge is megvan, vagy pepig egyáltalán nem nyithatok ilyen üzletet. Válaszát előre is köszönöm.
2010-05-31 15:30:49
Kedves Gyöngyösiné Lencse Adrienn!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A boltot kereskedelmi végzettségű eladóval megnyithatja.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a fehérnemű bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-06 17:41:09 <Gyöngyösiné Lencs Adrienn>
T.Tünde
Üdvözlöm!! Szeretnénk a párommal egy kocsmát kibérelni és működtetni!! Érdeklődni szeretnék, hogy milyen papírok szükségesek, és kell e hozzá boltvezetői végzettség?? Még eddig nem volt vállalkozásunk! Előre is köszönöm a válaszát!!
Üdvözlettel: T.Tünde
2010-05-31 15:28:03
Kedves T.Tünde! Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kell vállalkozás, működési engedély, szakhatósági engedélyek és vendéglátói képesítés is szükséges. Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen! Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a kocsmához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról. Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-06 17:42:39 <T.Tünde>
Magdolna
Kedves László !
Jelenleg GYET-en vagyok, és saját kft-nkben alkalmazottként internetes kiskereskedéssel ,és házhoz járó fodrászattal foglalkozom. Lehetőségünk nyílt egy üzlethelyiség kibérlésére, melyben fodrászkellékeket kívánnék árusítani, és egyszemélyes kis fodrászatként üzemeltetné cégünk.
Az üzlet kb 35 m2 , egy mosdó és wc van benne, nekünk kellene fodrászattá alakítani. Pest megyében (7000 fős településen), főútvonali üzletsoron van, központi fűtéssel rendelkezik.
Kérdésem az, hogy az ÁNTSZ 2010-ben milyen szabályokat ír elő egy egy személyes fodrászüzlet kialakítása esetében?
Válaszát előre kis köszönöm !
Tisztelettel: Bakoss Magdolna
2010-05-31 15:24:29
Kedves Bakoss Magdolna!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Azt tudom tanácsolni, hogy forduljon közvetlenül az ÁNTSZ helyi irodájához. Hiszen úgy is ők fogják ellenőrizni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-06 17:32:54 <Bakoss Magdolna>
Csuzi Csilla
Üdvözlöm!Szeretnék érdeklődni,hogy most indítanék egy használt ruházati vállalkozást(túrkálót),mint egyéni fővállalkozó(mert könyvelő javasolta,hogy így járnék a legjobban!)Az üzlethelységben lehetnék e ott,mint eladó,illetve milyen végzettség kellene hozzá,hogy én lehessek ott?(gimnáziumi érettségim van)Vagy csak szakképzett eladó lehet ott,alkalmaznom kellene valakit?Illetve van-e lehetőség úgy bejegyeztetni a vállalkozásom valamilyen úton-módon,hogy én lehessek az üzletben?Válaszát előre is köszönöm!
2010-05-31 09:54:57
Kedves Cszuzi Csilla!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Olyan vállalkozási forma, hogy egyéni fővállalkozó nincs, csak egyéni vállalkozó. Azonban, ha nincs kereskedelmi képesítése, nem fogja megkapni a vállalkozói igazolványt, mert ezt be kell mutatni az igazolvány igénylésénél. Még ha ezt tanácsolta is a könyvelője.
Sajnos többet nem tudok segíteni a körülmények ismerete nélkül.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtruha üzlethez vagyis turkálóhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-06 17:29:45 <Csuzi Csilla>
Nagy Ágnes
Kedves Vágó Úr! Jelenleg regisztrált munkanélküli vagyok, és hamarosan tartós munkanélküli, azaz jogosult leszek a Start plusz kártyára. Szeretnék egy Reform élelmiszereket értékesítő üzletet nyitni, aholaz élelmiszer allergiások lennének a célpiac (laktóz érzékeny, glutén érzékeny, tojás, egyebek, valamint, "normál" termékek. Szeretném megpályázni a vállalkozóvá válást a munkaügyi központban. Üzlethelység felújításra vár, a mellékhelység már ki van alakítva. Valamint pályázatírói szolgálatást is nyújtanék. Saját magam lennék az eladó. OKJ -s kereskedő - boltvezető végzettségem van. A kérdésem az lenne, hogy a Start kártyát felhasználhatnám -e a kedvezőbb járulék befizetésemhez? Valamint milyen hatósági engedélyekre lehet szükségem? Az adott városban nincs ilyen jellegű termék kínálat. Csak a megfeleő mennyiségű tőke hiányzik. Az üzleti terv és a pénzügyi kalkuláció megírása már folyamatban van.
Köszönettel: Nagy Ágnes
2010-05-30 17:05:15
Kedves Nagy Ágnes!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Start kártyát alkalmazottak használhatják fel első munkavállalás esetén. Vállalkozók esetében ez nem használható. A munkaügyi központok két együtt is megpályázható támogatást írnak ki. Az egyik vállalkozóvá válást támogatja tőke juttatással és a másik önfoglalkoztatóvá válást segíti és 6 havi minimálbér folyósításával. A kettő együtt is lehet igényelni.
Kellenek majd a szakhatósági engedélyek, melyeket Önnek kell beszerezni.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a reform élelmiszerüzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Válasz: 2010-06-06 17:23:54 <Nagy Ágnes>
virga tímea
Üdvözlöm!
Kereskedői végzettségem van,de csak besegítek édesapám üzletében egyszerűsített foglalkoztatás keretében.Kérdésem az lenne,kereskedelmi végzettség nélkül Start kártyával alkalmazhatok-e pályakezdőt?Kozmetikus végzettsége van és igazából ez egy kozmetikai-műkörmös szaküzlet,drogéria,egyszerűen értelmetlen eladói végzettségű munkavállalót keresnünk,mert ő nem ért a műkörmös dolgokhoz,kozmetikai dolgokhoz,hogy mi a primer,bond stb.
2010-05-29 16:50:25
Kedves Virga Tímea!
Köszönöm, hogy megkereset kérdésével. A jogszabály szerint kereskedelmi munkához kereskedelmi végzettség kell. Amennyiben az Ön felügyelete alatt dolgozik a boltban, akkor ez működhet. Azt tanácsolom, hogy a szerződésében ne eladó legyen a beosztása, hanem szakértő, szaktanácsadó vagy valami hasonló és így talán még inkább áthidalható a probléma.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a kozmetikai-műkörmös szaküzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-06 17:16:30 <Virga Tímea>
Nádasi Szilvia
Tisztelt Vágó László!
Szeretnék szoláriumot nyitni.Milyen feltételek kellenek hozzá és milyen végzettség?
Segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Nádasi Szilvia
2010-05-28 09:27:56
Kedves Nádasi Szilvia!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szolárium működtetéséhez kell vállalkozás és kozmetikusi végzettség, valamint az ÁNTSZ tájékoztatása.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgálatató, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a szoláriumhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-06 15:46:51 <Nádasi Szilvia>
SZAKALI PÉTER
Üdvözlöm! Használt ruha boltot szeretnék nyitni, kötelező a pénztárgép vagy elég a nyugtatömb? Az üzlet egyszemélyes és kicsi. Válaszát előre is köszönöm!
2010-05-27 11:08:14
Kedves Szakali Péter!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Ehhez a tevékenységhez pénztárgép szükséges.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtruha bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 20:23:29 <Szakali Péter>
Bencsik Zsuzsanna
Tisztelt Vágó Úr!
Segítségét szeretném kérni abban az ügyben, hogy szeretnék nyitni egy kávézó-reggelizőt egy kisvárosi vasútállomáson de nekem nincs vendéglátós végzettségem. Megtehetem e egyedül ezt ha igen milyen feltételekkel?
Köszönettel: Bencsik Zsuzsanna
2010-05-26 10:58:30
Kedves Bencsik Zsuzsanna!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Nem. A vendéglátó egység nyitásához a vállalkozásban kell vendéglátó végzettség.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendgélátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok háztartási kisgép szervizéhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 20:20:47 <Bencsik Zsuzsanna>
Simon Lotti
Üdvözlöm! Nemrégiben magánemberként, befektetésnek vásároltam egy fodrászüzletet. Bérlőkkel üzemel, akik 10 éve ott dolgoznak. Az üzletben van egy különálló, pici helység, amit szeretnék egy masszőrnek kiadni. Van tennivalóm ebben az esetben?
Az ön által szervezett Kurzus felkeltette érdeklődésem. Szeretnék részt venni, amint időm engedi.
Tisztelettel: Simon Lotti
2010-05-25 14:42:50
Kedves Simon Lotti!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével és érdeklődését az Üzleti Tanoda rendezvényei iránt. Nyár előtt már nem tervezek új időpontot, de ősszel biztosan indulnak kurzusok. Szerintem semmilyen feladata nincsen a hatóság felé.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 19:44:14 <Simon Lotti>
Radanovic Zorán
Harmonika előadóművész vagyok. Ausztriában szeretnék tevékenykedni zenészként (számlaképes).
Milyen lehetőségek vannak, hogy a legkevesebb költséggel vállalkozást indítsak? (szabadfoglalkozású zenész, egyéni vállalkozó stb...)
Milyen papírok, engedélyek kellenek, hol kérvényezhetem az elindítást?
Milyen járulék vonzatai vannak? (adó, TB, stb.)?
Tisztelettel: Zorán
2010-05-23 18:35:53
Kedves Radanovic Zorán!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Az osztrák jogszabályokban nem vagyok teljesen otthon. Ezért sajnos nem tudok segíteni. Az biztos, hogy az unión belül szabadon lehet vállalkozást alapítani, persze az adott ország jogszabályainak betartásával.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás Ausztriában is egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz művész-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az osztrák művészi tevékenységéhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 19:39:55 <Radanovic Zorán>
Pásztor Ádám
Üdvözlöm! Szeretnék érdeklődni, hogy egy online élelmiszer bolthoz milyen engedélyek szükségesek? A boltban romlandót nem árulnék, illetve csak zacskós-dobozos termékeket, ha esetleg lenne pékáru akkor az előre rendelhető lenne. Kiszállítással működne a dolog illetve esetleg helyi átvétellel előre megbeszélt időben. Válaszát előre is köszönöm!
2010-05-22 23:40:40
Kedves Pásztor Ádám!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Amennyiben nem üzemeltet boltot, ahova a vásárlók be tudnak menni az áruért, akkor nem kell semmilyen engedély. Csak vállalkozás alapítása szükséges.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az internetes élelmiszerbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 19:38:03 <Pásztor Ádám>
Kamilla
Udvozlom!
Nagyon orulok, hogy ratalatam erre az oldalra.
Szeretnek egy hot-dogos kocsit mukodtetni Gorogorszagban.
Erdeklodnek, hogy milyen unios engedelyeket es papirokat kell hozza beszereznem? Egyelore meg csak tokevel rendelkezo maganszemely vagyok erre a kuldetesre.
Segitseget, valaszat elore is koszonom.
-Kamilla-
2010-05-21 16:44:05
Kedves Kamilla!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnálom a görög jogszabályokban nem vagyok járatos.
Azonban szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás még külföldön is egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz hot-dogos, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 19:34:20 <Kamilla>
Bettina
Üdvözlöm!
Azt szeretném megkérdezni,hogy ha akarunk nyitni egy használtcikk kereskedést milyen engedélyek kellenek hozzá?Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelettel:Bettina
2010-05-20 15:52:19
Kedves Bettina!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Vállalkozás szükséges. A működés megkezdését be kell jelenteni az önkormányzatnál. A forgalmazott áruktól függően be kell szerezni szakhatósági engedélyeket.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtcikk kereskedéshez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 19:26:08 <Bettina>
varga zsanett
Jó napot!
Szeretnék létrehozni egy babaholmikat forgalmazó webshopot.szeretném megkérdezni hogy milyen feltételek szükségesek hozzá?vendéglátó technikusi végzettségem van.meg kellene szereznem a kereskedelmi végzettséget hogy vállalkozást nyithassak ilyen téren?gyed alatt is létrehozhatnám a webshopot?köszönettel varga zsanett
2010-05-19 12:08:21
Kedves Varga Zsanett!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Internetes kereskedelemhez csak vállalkozás szükséges, ha nem akar boltot is nyitni. GYED mellett nem lehet jövedelemszerző tevékenységet folytatni.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a babaholmi forgalmazásához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 19:22:08 <Varga Zsanett>
vilmos
Tisztelt Uram !
Élelmiszer és vegyi áru eladói képesítésem ,érettségim van . Könyv-régiség , antikvitás bolt nyitásához ezen felül milyen végzettség szükséges ? Jelenleg "Egyéb áruk piaci kiskereskedésére " van vállalkozásom , főállásom mellett . Továbbá kell-e boltot nyitnom ahhoz , hogy az interneten kereskedhessek ? Válaszát előre is köszönöm !
2010-05-18 22:11:28
Kedves Vilmos!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Egyfajta kereskedelmi végzettség elég. A jelölt tevékenységi kód nem megfelelő internetes kereskedelemhez. Nem szükséges fizikai bolt az internetes kereskedelemhez.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 19:18:27 <vilmos>
kleó
Üdvözlöm!
Szeretnék érdeklődni, hogy kaphatok-e vállakozói engedélyt egy iskolarendszeren kívüli szakképzést igazoló oklevél birtokában, melyre az van írva,, szakmai tevékenység folytatására alkalmas,, köszönettel
SB
2010-05-18 20:32:35
Kedves SB!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen. Képzettségnek OKJ-s végzettségnek kell lennie.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 19:14:43 <kleó>
Módos Péter
Tiszteletem, Módos Péter vagyok. Én élelmiszer boltot szeretnék nyitni, kisebbet. A kérdésem az lenne, hogy külkereskedelmi végzettséggel neki lehet-e indulni?
2010-05-18 16:02:02
Kedves Módos Péter!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szerintem igen, hiszen ez is kereskedelmi végzettség.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az élelmiszerbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 19:09:41 <Módos Péter>
Nagy Piroska
Szeretnék egy vállalkozást beindítani minél rövidebb időn belül csak szeretnék dolgokkal ugy tisztába lenni,hogy már mikor beindultam a problémák akkor legyenek. Egy használt bébi ruha valamint tartozékok,kocsi,komp árusításával szeretnék foglalkozni.úgy hallottam,hogy használt dolgok árusításához nem kell kereskedelmi végzettség.Nagyon kérném sürgős válaszát mivel a vállalkozás beindítása nagyon sürgős lenne mivel a munkahelyem megszűnt,elhelyezkedni nem tudok valami megoldást viszont találni kell Köszönettel várom válaszát
2010-05-18 09:25:05
Kedves Nagy Piroska!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Csalódást kell okoznom. Minden üzleti kereskedelmi tevékenységhez kereskedelmi képzettség szükséges. Persze léteznek különböző megoldások. Azonban a rendelkezésemre álló kevés információ nem ad lehetőséget részletesebb megoldás felvázolására.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használt bébi ruhaüzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 19:07:13 <Nagy Piroska>
Jana
Üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék, mivel nekem van egy számítástechnikai vállakozásom és egy szervízműhelyet szeretnék bvérelni arra kell e valamilyen szervtől engedélyt kérni?
Előre is köszönöm!
2010-05-17 12:16:17
Kedves Jana!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szerviz tevékenység folytatásához telephelyengedély szükséges.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 18:54:44 <Jana>
Szalai Roland
Üdvözlöm! Szeretnék nyitni egy használt mobil telefonok eladásával és vételével és azok kiegészitöivel foglalkozo kis boltot de sajnos a végzetségem csak 8általános.Érdekelne hogy ezt milyen formában tudnám megvalositan lépésröl lépésre! segitségét elöre is köszönöm!
2010-05-17 01:29:24
Kedves Szalai Roland!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Üzleti kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. Egyet tudok tanácsolni, tanuljon, képezze magát és szerezzen képesítést.
Szívesen segítenék Önnek, azonban sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használt mobiltelefon üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 18:50:52 <Szalai Roland>
Papp Attila
Tisztelettel üdvözlöm!
Kérdésem a következő: piaci árusításhoz (ruha, virág, zöldség) milyen végzettség kell, kell -e egyáltalán?
Köszönettel várom válaszát.
2010-05-16 12:37:27
Kedves Papp Attila!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A jogszabály szerint kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. Azonban a piaci kereskedelemhez nem szükséges.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok piaci árusításhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 18:46:08 <Papp Attila>
bastya1
Jelenleg pék cukrászként tanulok és utánna szeretnék éretségizni.
Szeretnék egy látványcukrászdát nyitni, milyen feltételeknek, milyen jogszabálynak kell megfelelni?
Valamint milyen végzettség szükséges, csak cukrásztermékekkel szeretnék foglalkozni, szeretnék egy részletes tájékoztatást kérni..
2010-05-16 10:17:21
Kedves Kérdező!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Gratulálok a terveiért. Egy vállalkozás indításához elengedhetetlen a szakmai tudás, azonban a vállalkozáshoz egyéb ismeretek is szükségesek, melyek szintén elengedhetetlenek a sikerhez. Szívesen segítek. Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy induló vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
A fentiek szellemében szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy cukrász, vendéglátó-szolgáltató, személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a látvány cukrászdához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 18:37:07 <bastya1>
Lajos Erika
Tisztelt Vágó Úr!
6 hónapja működtetünk férjemmel egy lottozót, és szeretnék egy újabb már működő ajándék lottózót átvenni. Ennek a bérleti jogát kínálják eladásra. Ehhez már hitelre lenne szükségem. Érdemes-e bevállalni?
2010-05-15 11:22:40
Kedves Lajos Erika!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Ezt ennyiből nagyon nehéz eldönteni. Nagyon kevés információt adott. Ezt Önnek kell eldönteni a körülmények ismeretében, ami sok mindentől függhet. Azonban a bérleti jog megvétele mindig kockázatos, mert nem a tulajdonossal vannak kapcsolatban és egy áttételes üzleti kapcsolat több veszélyt is rejthet magában. Ennyit, hogy érdemes-e? A hitelre vonatkozóan szeretném felhívni a figyelmét, hogy vannak államilag támogatott, kedvezményes kamatozású hitelek is. Először ezeket nézze meg, és ha végképpen nincs megfelelő, csak akkor forduljon kereskedelmi banki hitelért.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 18:30:05 <Lajos Erika>
Németh Katalin
Szeretném kérdezni ha nincs eladói szakmám csak kereskedelmi ügyintéző(OKJ) akkor lehetek e egyéni vállalkozó használt ruha boltot szeretnék nyitni?
2010-05-14 21:39:03
Kedves Németh Katalin!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szerintem a végzettségét alkalmazni lehetne a jogszabály előírására.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtruha bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 16:23:15 <Németh Katalin>
Ildikó
Tisztelt Vágó Úr!
Húgommal ruha üzletet szeretnék nyitni(használt, új vegyesen). A sógoromnak mellékállásban vállalkozása van, ő jelentene be minket. Húgomnak kereskedő-boltvezető végzettsége van de pénztárgépkezelői nincs. Nekem érettségim van. Egy ismerős szakképzett varrónő is varrna ruhákat heti 1 alkalommal alkalmankénti megbízással. Lehetséges ilyen feltételekkel megnyitnunk az üzletet? Válaszát előre is köszönöm!
2010-05-14 13:52:41
Kedves Ildikó!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Azt gondolom, hogy a ruhaüzlet nyitása megoldható. Persze néhány dolgot pontosítani és finomítani kellene. Lenne néhány tanácsom is, azonban ehhez további információk is szükségesek lennének.
Mielőtt belevágnának, szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a ruhaüzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 16:19:22 <Ildikó>
Molnár Imre
Tisztelt Vágó Úr! Meg szeretném kérdezni hogy egy zöldség gyümölcsös vegyeskereskedés nyitásához milyen engedélyek szükségesek? Párom aki bolti eladó még pályakezdő(regisztrált munkanélküli) édesanyám meg 57 éves regisztrált munkanélküli. őket szeretném alkalmazni és az lenne a kérdésem hogy milyen támogatásokat kapnánk Ő rájuk. nem vagyok benne biztos de mintha úgy hallottam volna ha 50év felettieket alkalmaznak akkor egy évig a munkaügy teljes támogatást biztosit és így egy évig ők fizetik az egyén minimálbérét és a járulékait. Előre köszönöm válaszát! Viszontlátásra
2010-05-14 11:40:54
Kedves Molnár Imre!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Azt kell tudnia, hogy alapvetően a pályázati és támogatási rendszert nem a kezdő vállalkozások számára találták ki. A körülmények pontosabb ismerete nélkül a következőket tudom mondani.
Létezik a munkaügyi központokban a vállalkozóvá ill. önfoglalkoztatóvá válást elősegítő pályázatok regisztrált munkanélküliek számára. Létezik a START kártya extra idős munkavállalók számára. Ennek használatával az állam két évre átvállalja a fizetendő járulékok befizetését. Léteznek még munkahelyteremtő pályázatok is. Természetesen mindegyik csak meghatározott feltételekkel alkalmazható. Azonban az információm pontosabb javaslatra nem elegendők.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok zöldség-gyümölcs vegyeskereskedéshez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 16:12:49 <Molnár Imre>
Kovács Zsolt
Üdvözlöm!
Terveim között szerepel egy számítógép üzlet és szerviz nyitása. Szakirányú OKJ-s bizonyítványom már megvan. A kérdésem az lenne mennyire érdemes egy ilyenbe belevágni, mennyi tőke kellene hozzá, milyen egyéb kötelezettségekkel jár? Kis városban élek viszont úgy gondolom hogy a mai világban minden embernek szüksége van a számítógépre. Köszönöm válaszát előre is! Kovács Zsolt
2010-05-13 22:25:38
Kedves Kovács Zsolt!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnálom a kérdéseire nem tudok érdemben felelni, mert nagyon kevés információ áll a rendelkezésemre. Általában az a véleményem, hogy ha jól felmérte a piacot, van kereslet a szolgáltatására ill. termékére, meg van hozzá a megfelelő képzettsége, akkor ez indulásnak elég lehet. Azonban a hozzáértés alatt nem csak szakmai részét értem, hanem a vállalkozással kapcsolatos ismeretket is, pl. gazdálkodás, marketing, pénzügyek, adózás, tervezés, stb.. Az Ön véleménye szerint mindenkinek szüksége van számítógépre. Biztos abban, hogy az Ön városában élő emberek többsége is így gondolja. Sőt hajlandók erre áldozni is. Lehet, hogy először Önnek kell az igény gerjeszteni.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, szerelő, tanácsadó, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a számítógép üzlet és szervizhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 16:02:25 <Kovács Zsolt>
Váki Tibor
Üdvözlöm! Egy kis söröző nyitásán gondolkodom, és azt szeretném kérdezni, hogy be állhat e a pultba a nővérem úgymond segíteni, ha nincs alkalmazotti jogviszonyban velem. Esetleges válaszát előre is köszönöm.
2010-05-13 22:15:10
Kedves Váki Tibor!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
A jogszabály szerint sörözőben csak vendéglátó végzettséggel lehet dolgozni. Esetenként és „felügyelettel” képzettség nélkül is lehet dolgozni. Amennyiben vállalkozási formája egyéni vállalkozó, akkor nővére segítő családtagként dolgozhat alkalmazotti jogviszony nélkül bizonyos korlátok között. Egyéb esetben egy munkaügyi ellenőrzés során bajba kerülhet.
Remélem sikerült segítenem. További sikereket kívánok a sörözőhöz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-25 21:10:46 <Váki Tibor>
Kéry László
Nagy tisztelettel lenne egy kérdésem.Egyéni vállalkozóként -reklám grafikusi tevékenységi körrel szeretnék kiadni egy reklám újságot.Leginkább a lakóhelyem és környékén lévő cégek reklámozásával -postaládás, szórólapszerű terjesztéssel.A kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy milyen lépéseket kell tennem az induláshoz (temészetesen a körülötte lévő hivatali ügyekről van szó)l.Előre is köszönöm válaszát és eddigi kérdéseimre is az építő - hasznos segítségét.
Kéry László
2010-05-13 18:41:51
Kedves Kéry László!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Tudomásom szerint kiadói tevékenység engedélyhez kötött. Gondolom a bevétele a hirdetőktől származna. Javasolom az ötlet életképességének átgondolását is. Hiszen nagyon sok ingyenes reklám kiadvány létezik. Azt vizsgálja meg, mitől lenne az Ön kiadványa népszerűbb, kelendőbb a hirdetők között, mint a már meglévők.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kiadó, hirdetésszervező, terjesztő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a reklámújság kiadáshoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-30 15:54:30 <Kéry László>
Göndör Józsefné
Tisztelt Uram!
Az iránt érdeklődnék, hogy a Gyesen
lévő lányom lehet-e kisegítő családtag
a szabóságomban? Mivel gyermekét
bölcsődébe adná (ahol feltétel a mun-
kaviszony) ez lehet-e 4 órás munka-
viszony? Vagyis kisegítő családtagként, vagy 4 órás alkalmazottként kellene bejelentenem?
Jó lenne, ha minél kevesebb járu-
lékot kellene fizetni utána!
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Göndör Józsefné
2010-05-12 22:15:16
Kedves Göndör Józsefné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A GYES mellett a gyermek egy éves kora után lehet jövedelem szerző tevékenységet folytatni. Lehet segítő családtag. Az egyéni vállalkozó formánál alkalmazható segítő családtag nem számít munkaviszonynak. Azonban, ha a neki fizetett jövedelem meghaladja a minimálbér 30%-t, akkor járulékokat kell utána fizetni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az Üzleti Tanoda képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-25 21:03:29 <Göndör Józsefné>
Sipiczki Ildikó
Kedves Vágó Lászlő!
42 éves vagyok és most a családommal közösen cukrászda-kávézó, vagy bio-bolt megnyitását tervezzük.
Kereskedelmi szakközépiskolai végzettségem van, sokáig boltvezetőként dolgoztam, és tavaly a Budapesti Gazdasági Főiskolán felsőfokú kereskedelmi szakmenedzser képesítést szereztem.(OKJ 55)
A kérdésem a következő: ilyen végzettséggel nyithatok-e cukrászdát, vagy csak bio-boltban gondolkodhatunk?
(Tavaly végeztem a főiskolán, ahol elég komplex képzést kaptunk a vállalkozások indításából, működtetéséből,számviteli-könyvelési
feladatokról.)Előre is köszönöm válaszát.
Üdvözlettel:
Sipiczki Ildikó
2010-05-12 15:46:22
Kedves Sipiczki Ildikó!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A cukrászdához vendéglátó végzettség szükséges, mint cukrász, szakács, stb. Persze felvehet valakit ilyen szakképesítéssel. A bio-bolthoz a képzettsége megfelelő. Gratulálok a kereskedelmi szakmenedzser diplomához. Minden esetre legyen óvatos az élet nem mindig követi az iskolai tananyagot.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-25 20:51:52 <Sipiczki Ildikó>
Nagy Zoltán
Tisztelt Vágó Úr!
Van egy vállalkozásom másodállásban a tevékenységim köre Piaci és vásározói kiskereskedelem.Feleségem 6 órában dolgozik a munkahelyén.A kérdésem a következő:mehet-e a feleségem egyedül mint kisegítő családtag a piacra hogy én mint a válllalkozó nem vagyok ott vele.Természetesen ő ezért nem kap fizetést.Kell-e bármiféle papírt kitölteni vagy megállapodást.Ha ellenőrzés van a piacon mit kell tenni?Az APEH felé van-e bármilyen fizetési kötelezettségem.Válaszát előre is köszönöm Tisztelettel Nagy Zoltán
2010-05-11 20:01:32
Kedves Nagy Zoltán!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Elnézést kérdése kicsit zavaros számomra. Igyekszem arra válaszolni, amit értek. A feleségét, mint segítő családtagot csak akkor kell bejelenteni és utána járulékot fizetni, ha kap jövedelmet és ez meghaladja a minimálbér 30%-t. Szerintem alkalmanként a felesége is árulhat az Ön nevében, csak igazolni kell tudni a rokonságot és hogy Ön egyéni vállalkozó.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 21:07:09 <Nagy Zoltán>
Morgana
Üdvözlöm! Szeretnék egy vállalkozást létrehozni. Egy drogériát nyitását tervezem. Szeretnék gyógynövényeket, gyógyteákat, vitaminokat is árulni. Kérdésem a következő: kell ehhez valamilyen speciális végzettség, vagy elég a boltvezetői? Másik kérdésem: Apukámnak van ilyen boltvezetői végzettsége, nekem nincs. Lehetséges úgy csinálni, hogy egyelőre ne kelljen letennem a vizsgát, hogy ő mint segítő családtag venne részt ebben?
Válaszát előre is köszönöm!
2010-05-10 08:53:33
Kedves Morgana!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kereskedelmi tevékenység folytatásához a jogszabály szerint kereskedelmi végzettség szükséges. Amennyiben az édesapja végzettség megfelelő, akkor ez a megoldás alkalmazható.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a drogériához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-15 19:32:39 <Morgana>
Sándor
Üdvözlöm. Arról szeretnék érdeklődni hogy ha van kereskedelmi végzettségem de Ukrán,
akkor ah az országos fordító irodánál le fordíttatom, kell e még valamit tennem ahhoz hogy használni tudjam Magyarországon.
Előre is köszönöm.
2010-05-10 08:24:14
Kedves Sándor!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Hiteles fordítást kell készíteni és szerintem mást nem kell tennie. A két ország között megállapodás van a bizonyítványok elfogadására.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-15 19:25:59 <Sándor>
Nagy Zoltán
Üdvözlöm!
Kérdésem a következő:másodállásban vállalkozó vagyok.Feleségem főállásban 6 órában dolgozik.A vállalkozásom piaci és vásározói tevékenység.Mehet-e a feleségem nélkülem a piacra mikor én dolgozom mint kisegítő családtag.Kell-e hozzá valamilyen bejelentés az Apeh felé.Kell-e bármiféle papírt kitöltenünk vagy írni valamilyen megállapodást hiszen ezért ő fizetést nem kap.Válaszát előre is köszönöm.
2010-05-09 14:20:09
Kedves Nagy Zoltán!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Elnézést kérdése kicsit zavaros számomra. Igyekszem arra válaszolni, amit értek. A feleségét, mint segítő családtagot csak akkor kell bejelenteni és utána járulékot fizetni, ha kap jövedelmet és ez meghaladja a minimálbér 30%-t. Szerintem alkalmanként a felesége is árulhat az Ön nevében, csak igazolni kell tudni a rokonságot és hogy Ön egyéni vállalkozó.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-06-16 21:05:52 <Nagy Zoltán>
Balogh Nikolett
Üdvözlöm.
Balogh Nikolett vagyok és a segítségét-tanácsát szeretném kérni.
Szeretnék egy vállalkozást, méghozzá egy használt gyermekruha üzletet szeretnék nyitni.
A végzettségem Virágkötő-Berendező és Érettségim van. A kérdésem az lenne hogy ezt, hogyan tudnám megvalósítani?
Ezalatt azt értem, hogy egyáltalán nyithatok e üzletet mert valamilyen szinten a virágkötő- berendező is egy kereskedelmi végzettség, hisz ez is egy eladói munkakör, illetve ha ez működne milyen cégformát kellene alapítani " Vállalkozói kiváltása vagy Bt, Kft, Kkt, Gt"
A válaszát előre is nagyon köszönöm.
tisztelettel:Balogh Nikolett
2010-05-08 09:10:15
Kedves Balogh Nikolett!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A virágkötó-berendező végzettség szerintem nem megfelelő kereskedelmi tevékenység végzéséhez. A cég forma kiválasztásához többet kellene tudni a körülményekről. Egy megjegyzés Gt. nem vállalkozási forma, hanem a Bt., Kft., Kkt. társasági formák összefoglaló neve. Így látatlanban valamilyen gazdasági formát javasolnék, mert akkor nem kell a vállalkozás alapításánál igazolni a végzettség meglétét.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a gyermek használtruha üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-15 19:09:19 <Balogh Nikolett>
FSzilvi
Tisztelt Vágó Úr!
Köszönöm eddigi válaszait,sokat segített.
Újabb kérdésem lenne. fagyasztott termékek árusításához milyen engedélyek feltételek kellenek /fagyasztó ládán kívül :-) /?
köszönettel:
FSzilvi
2010-05-07 11:08:19
Kedves FSzilvi!
Köszönöm, hogy újra megkeresett. A fagyasztott termékek árusításához nem kell külön engedély, csak a megfelelő tárolás biztosítása szükséges.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-15 19:02:33 <FSzilvi>
Pásztor Anikó
Tisztelt Vágó Úr!
2009 novemberében nyitottam meg esküvői ruha szalonomat. Mivel okt.1-től változtak a működési engedélyre vonatkozó jogszabályok, nekem már nem kellett működési engedélyt kérnem. Többszőr voltam a városi jegyzőnél, aki előszőr rengeteg papírt adott kitöltésre, majd mikor visszavittem, közölte hogy mivel én csak kölcsönző vagyok, nem kell működési engedély,csak a vásárlók könyvét kell hitelesítenie. Érdeklődtem a a könyvelőmnél és a jegyzőnél is, hogy még milyen papírokat, engedélyeket kell beszereznem a nyitáshoz, de mindkettő azt mondta, hogy más nem kell. Van egy az üzlet helységre vonatkozó bérleti szerződésem, és ennyi. Az üzletem környezetében lévő üzletektől hallottam, hogy mennyi mindent kellett beszerezniük a nyitáshoz, bár ők még 2009.okt.1-e előtt nyíltak meg. nagyon aggódom, hogy ha véletlen ellenőrzést kapok, nem lesz minden rendben. Azt szeretném kérdezni, hogy mik azok a papírok, engedélyek amik kellenének a szalonomhoz? vagy elég lenne a bérleti szerződés és a hitelesített vásárlók könyve?! Nekem nagyon kevésnek tűnik. Segítségét előre is köszönöm.
üdvözlettel: Pásztor Anikó
2010-05-07 08:28:16
Kedves Pásztor Anikó!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Nagyon jó, hogy elővigyázatos. Ez hasznos tulajdonság. Ebben az esetben csak ennyi, amennyit a többiek is mondtak, a tennivaló.
Ennek ellenére szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok esküvői ruha szalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-10 18:48:50 <Pásztor Anikó>
László
Kérdezzen bátran, hiszen van kétfajta válasz sablonom:
1. Ön egyszemélyben lesz...
2.Tőmondat+Üzleti Tanoda
2010-05-06 14:19:42
Kedves Kritizáló!
Örülök, hogy olvassa a honlapom információit. Sajnálom, hogy nem találja kielégítőnek ezeket. Hál’ istennek mások nem így gondolják.
Igaz, hogy Ön a névtelenség mögé bújva kritizál és ok nélkül bírálja tevékenységemet, én mégis válaszolok Önnek.
Amit tudnia kell. Az ilyen „egyszerű” válaszokhoz is elég sok ismeret szükséges. Lehetőség szerint folyamatosan követem a jogszabályok változását. Követem az idevágó szakirodalmat. Rendszeresen járok tanfolyamokra is. Igyekszem hasznos tanácsokat és figyelmeztetést adni a kérdezőknek. Ha úgy találja, hogy ez mindenkinek ugyanaz. Előfordul, mert ezek fontos figyelmeztetések, melyeket a siker érdekében érdemes megfontolni. Az Üzleti Tanoda reklámozása, meg tulajdonképpen az én „fizetségem” azért, hogy vállalkozásom működteti ezt az ingyenes fórumot. Amennyiben Önnek nem tetszik szívesen felajánlom a lehetőséget, hogy Ön is hasznos tanácsokkal lássa el a kérdezőket és ebben az esetben Ön is reklámozhatja a tevékenységét az én honlapomon.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 19:24:19 <László>
Jocy
Üdvözlöm. Arról szeretnék kérdezni, hogy ha egyéni vállalkozásban szeretnék egy kávézót nyitni milyen feltételek kellenének hozzá, és hogy kell e szakmai végzettség ?
2010-05-06 13:13:16
Kedves Jocy!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szakmai végzettség szükséges. A másik kérdésére, a feltételekre nem igazán tudok válaszolni, mert a körülmények, az Ön elképzelései és lehetőségei nem ismertek számomra.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy vendgélátó, személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a kávézóhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 19:14:26 <Jocy>
Szegedi Judit
Tisztelt Vágó Úr!
Élettársamnak van egy meglévő vállalkozása(palackos gázt,és takarmányt értéksít) mely édesanyja házánál üzemel.
Most szeretnénk ugyanott szoláriumot nyitni,ahol én dolgoznék műkörmösként.
Kérem,legyen szíves tájékoztatni,hogy mik a feltételei a szolárium nyitásának(ÁNTSZ,önkormányzat),hogyan oldható meg a vállalkozás tevékenységi körének bővítése,engem milyen formában foglalkoztathatna a párom.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel:Szegedi Judit
2010-05-06 06:03:37
Kedves Szegedi Judit!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A szolárium működtetéséhez kozmetikusi végzettség szükséges. Különleges engedélyek nem szükségesek. Az ÁNTSZ bejelentés hasznos lehet. A vállalkozás tevékenységét lehet bővíteni. A bővítés mikéntje a vállalkozási formától függ, de erről nem írt semmit. Így ebben most nem tudok segíteni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a szoláriumhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 19:10:19 <Szegedi Judit>
P.Tomi
Tiszteletem!Uram,én egy kis pékség nyitásában gondolkodom.Szakirányu végzettségem van!Nagy szükségem lenne az ön segitségére,hisz így az elelyén elég tanácstalannak érzem magam.Válaszát elöre is köszönöm.Tiszteletem:P.Tomi
2010-05-05 18:22:48
Kedves P.Tomi!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Mivel pontosan nem írta meg milyen tevékenységre is gondolt, leírom néhány ötletemet.
- lehetséges csatlakozni valamilyen céghez, mint franchise partner és az ő technológiáját alkalmazni és termékeit forgalmazni.
- lehetséges valamilyen pékipari cégtől beszerezni a termékeket és forgalmazni
- lehetséges saját termékek gyártása és forgalmazása is – igaz ez a legmacerásabb.
Minden esetben vállalkozást kell alapítania. Működési engedélyt kell kérnie a helyi önkormányzattól és be kell szereznie a szakhatósági engedélyeket. Ez csak az indítás, ez után jön a nagyobb falat az üzlet működtetése és a sikeres gazdálkodás és üzletvitel.
Egyben szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz pék, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a pékséghez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 18:27:47 <P. Tomi>
Molnár Kinga
Segitságet szeretnék kérni.Belvárosi szépségszalon müködési engedélyéhez mi az,ami szükséges.Milyen feltételeknek kell megfelelnie az üzlethelységnek?És mennyi ennek az átfutási ideje?Köstönettel:M.K.
2010-05-04 22:27:45
Kedves Molnár Kinga!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A szépségszalonhoz nem kell működési engedély. A szalon kialakítása során be kell tartani az építésügyi előírásokat, melyet a hatóság ellenőrizhet is. Az ÁNTSZ bejelentés is hasznos.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szépségipari-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a szépségszalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 19:05:22 <Molnár Kinga>
Gergelyné Valika
Tisztelt Vágó Úr! Férjemet segítő családtagként alkalmazhatom-e nem munkaviszony keretében, alkalomszerűen 0 Ft díjazásért? 54 éves, rendszeres szociális járadékban részesül. Be kell-e jelentenem valahová, kell-e /a segítő családtagnak általában véve is/ jelenléti ívet vezetni. Előre is köszönöm válaszát. Gergelyné
2010-05-04 21:14:53
Kedves Gergelyné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen alkalmazhatja és ha nem kap jövedelmet, akkor be sem kell jelenteni.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 18:58:28 <Gergelyné Valika>
Juhos Erika
Üdvözlöm !Vegyesbolti eladó a szakmám. Zöldség gyümölcs üzletet akarok nyitni húsz éves eladói gyakorlattal. Kell e a vállalkozói engedélyemhez boltvezetői papír .
2010-05-04 20:42:07
Kedves Juhos Erika!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Nem feltétlenül szükséges boltvezetői papír. Azonban ha a húsz éves eladói gyakorlathoz nem járul eladói szakképzettséget igazoló bizonyítvány, akkor nem fog vállalkozói engedélyt kapni.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a zöldség-gyümölcs üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 18:55:05 <Juhos Erika>
Für Tibor
Üdvözlöm! Szeretnék egy táplálékkiegészítő boltot nyitni. És azt szeretném kérdezni hogy elég-e az élelmiszer és vegyiáru eladói végzettség vagy szükség van-e a kereskedő és bolt vezető végzettségre is? Válaszát előre is köszönöm.
2010-05-04 17:37:18
Kedves Für Tibor!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen elegendő az eladó végzettség.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a táplálék kiegészítő bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 18:39:11 <Für Tibor>
Ifj.Grácsik József
Jónapot kívánok!
Nagy gondban vagyok és arra számítok hogy talán ön már tud választ adni a részemre.Saját családi házamba szeretnék nyitni egy preszót de nem tudnak felvilágosítást adni kell e a szomszédok beleegyezése,ha kell de nem egyezenek bele mit tehetek? Köszönöm Grácsik József
2010-05-04 12:57:04
Kedves Ifj. Grácsik József!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szerintem a szomszédok beleegyezése szükséges. Hosszú távon az minden képen hasznos, ha nem ellenségesek. Talán ajánljon egy fajta kedvezményt, hogy könnyebben belemenjenek és elnézőbbek legyenek.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a presszóhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 18:34:03 <Ifj. Gárcsik József>
Ifj.Grácsik József
Űdvözlőm!
A családi házamba szeretnék nyitni egy preszót,nem tudnak választ adni a hívatalba hogy kell e szomszédi engedély!Az egyik hivatal azt mondja nem a másik igen.Várom válaszát köszönöm!
2010-05-04 11:19:17
Kedves Ifj. Grácsik József!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szerintem a szomszédok beleegyezése szükséges. Hosszú távon az minden képen hasznos, ha nem ellenségesek. Talán ajánljon egy fajta kedvezményt, hogy könnyebben belemenjenek és elnézőbbek legyenek.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a presszóhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 18:33:11 <Ifj. Grácsik József>
P.Tomi
Tiszteletem!Uram,én egy kis pékség nyitásában gondolkozom.Szakirányu végzettséggel rendelkezem.Mien megoldások lennének nekem a legmegfelelöbbek?Üdvözlettel:P.Tomi
2010-05-03 16:38:40
Kedves P.Tomi!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Mivel pontosan nem írta meg milyen tevékenységre is gondolt, leírom néhány ötletemet.
- lehetséges csatlakozni valamilyen céghez, mint franchise partner és az ő technológiáját alkalmazni és termékeit forgalmazni.
- lehetséges valamilyen pékipari cégtől beszerezni a termékeket és forgalmazni
- lehetséges saját termékek gyártása és forgalmazása is – igaz ez a legmacerásabb.
Minden esetben vállalkozást kell alapítania. Működési engedélyt kell kérnie a helyi önkormányzattól és be kell szereznie a szakhatósági engedélyeket. Ez csak az indítás, ez után jön a nagyobb falat az üzlet működtetése és a sikeres gazdálkodás és üzletvitel.
Egyben szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz pék, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a pékséghez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 18:27:11 <P. Tomi>
Benicsák Lívia
Tisztelt Uram!Iskola büfét szeretnék üzemeltetni,de élelmiszer és vegyiárueladói végzettségem van.Elég a végzettség hozzá??
2010-05-01 17:14:23
Kedves Benicsák Lívia!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A jogszabály úgy szól, hogy kereskedelmi végzettség folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. Ez meg van Önnek. Egy másik jogszabály szerint büfé üzemeltetéséhez, mely hamburgert, hot-dogot, szendvicset, üdítőt, kávét, stb. forgalmaz nem kell speciális végzettség. Ezek szerint szerintem Ön nyugodtan üzemeltetheti az iskolai büfét.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az iskolai büféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 16:32:33 <BenicsákLívia>
Fehér Eszter
Üdvözlöm! Szeretnénk a munkatársammal nyitni egy fodrász-műkörmös
üzletet.
A helységet bérelnénk.
A végzettségünk megvan,
több éve vállalkozók vagyunk és széket bérelünk.
Mik a feltételei a egy ilyen üzlet nyitásának?Milyen szabályoknak kell megfelelni?Hálásan köszönöm a segítségét!!
2010-05-01 15:28:14
Kedves Fehér Eszter!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A szalon nyitásához működési engedély nem szükséges. Azonban a bolt kialakítása során szükség lehet az építésügyi hatóság engedélyéhez. Egy bejelentés az ÁNTSZ-nél is szükséges lehet. Semmi különleges szabály betartása nem szükséges, csak az általános higiéniás és egészségügyi szabályok.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz fodrász-műkörmös szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok fodrász-műkörmös szalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 16:27:24 <Fehér Eszter>
markhy
Üdvözlöm!Szeretnék elindítani egy webshopot,de egyenlőre csak mellékállásban,mert van egy bejelentett munkahelyem és addig amíg nem látom bizosnak működni a boltot addig nem szeretném a munkahelyem otthagyni.Számítógép,laptop és a hozzá való kiegészítőkkel szeretnék foglalkozni,valamint majd bővíteni,ha majd bevállik az üzlet.Kíváncsi lennék,hogy milyen papírok szükségesek az induláshoz,,,?Köszönöm a válaszát előre is!
2010-04-29 19:51:25
Kedves Kérdező!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Egy webshophoz csak vállalkozás szükséges. Semmilyen más engedély és papír nem szükséges. Helyesen gondolja. Kezdje el kicsiben és ha az üzlet kiteljesedik, akkor folytathatja fő állásban is. Nagyon előre látó!
Ezért is szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok számítógépes webshophoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 16:21:35 <markhy>
Veronika
Üdvözletem!
Nemrégiben alapítottunk egy Kft-t, melynek fő tevékenységi köre ruházati kiskereskedelem. Használt ruházati boltnyitáson törjük a fejünket.Ezzel kapcsolatban lenne kérdésem: Vendéglátós végzettséggel eladóként alkalmazhatunk-e dolgozót? Vagy az ügyvezető kereskedelmi végzettség nélkül eladhat-e a boltban? A bolt nyitáshoz a működési regisztráció mellett milyen engedélyekre van még szükség ( gondolok itt, tűzvédelem, munkavédelem stb.)?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!
2010-04-29 16:53:24
Kedves Veronika!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A jogszabály szerint kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges és a vendéglátós végzettség nem csereszabatos. Szükség van még az Ön által említett szakhatósági engedély mellett az építésügyi hatóság engedélyére is, az építés miatt.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtruha bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-08 16:16:42 <Veronika>
Spiák Kata
Üdvözlöm!
Én Kozmetikusként végeztem, és most abba a problémába vagyok hogy az iskolába elfelejtettek minket
megtanitani arrol hogy mit is kell elintézni mielőtt egy szalonba elkezdenék dolgozni.
Kaptam egy lehetőséget hogy valaki mellett dolgozzak, de nem alkalmazottként hanem gondolom csak
az egyéni vállalkozó maradt.ha kiváltom a vállalkozoi igazolványt és van strat kártyám, akkor
én azt saját részre fel tudom használni?Mit kell még elintéznem ahhoz hogy tudjak dolgozni?
A válaszát előre is köszönöm!
2010-04-28 13:12:10
Kedves Spiák Kata!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Úgy tudom, hogy az OKJ-s vizsgához most már vállalkozói, számítógépes ismeretek is szükségesek. Abban szépségipari az iskolában, ahol én tanítok így van. A Start kártya csak az alkalmazotti viszonyban játszik szerepet, a vállalkozónál nem. Vállalkozói igazolvány kiváltásához kell kitöltött adatlap, erkölcsi bizonyítvány, 10000 Ft illeték, a képzettséget igazoló bizonyítvány.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kozmetikus-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-02 19:34:48 <Spiák Kata>
Nagy János
Tisztelt Vágó Úr ! Érdeklődni szeretnék, müködő Kft. ügyvezetője, ha a Kft-ben nem dolgozik, vállalhat-e munkát állami vállalatnál.
Válaszát tisztelettel köszönöm.
2010-04-28 08:35:37
Kedves Nagy János!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen. Sőt akkor is ha dolgozik.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-02 19:33:06 <Nagy János>
Felber Ágnes
Tisztelt Vágó Úr!
Felber Ágnes vagyok.Érdeklődni szeretnék,remélem tud segíteni.Egy lakótelepen lakom,és az utca végén,van egy garázssor,ahol van egy garázsom.Szeretnék egy használtruha boltot kialakítani belőle.Nem tudom melyik hivatalhoz kell fordulni első lépésként,vagy milyen feltételekhez kötik,hogy egy garázsból üzlet legyen.Válaszát előre is köszönöm,Üdvözlettel:Felber Ágnes
2010-04-28 08:12:09
Kedves Felber Ágnes!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Először is vállalkozást kell alapítani. Be kell jelenteni a működés megkezdését és be kell szereznie a szakhatósági engedélyeket. A garázs átalakítása során nézzen utána az építésügyi előírásoknak, melyek szabályozzák az üzlethelység kialakításának feltételeit.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtruha bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-02 19:31:21 <Felber Ágnes>
Fegyverneki Tibor
Tisztelt Vágó László.
Autóalkatrész üzlet nyítását tervezem Kft. formályában. A kérdésem az lenne, hogy milyen végzettséggel kell rendelkeznem, (szakirányú végzettségem van) ill. kell e hozzá boltvezetői képesítés.
Válaszát köszönöm.
2010-04-26 17:26:23
Kedves Fegyverneki Tibor!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettséget ír elő a jogszabály.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az autóalkatrész üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-02 19:27:52 <Fegyverneki Tibor>
Kispogi
Tisztelt Vágó Úr! Kérdéseimmel, kételyeimmel fordulok Önhöz. A párommal, aki olasz állampolgár régóta fontolgatjuk egy ruházati üzlet megnyitásását. Ő lenne a vállalkozó, én az üzletvezető/eladó. Kérdésem, hogy lehetséges-e ilyen formában elindítani a vállalkozást, illetve neki, mint EU-s állampolgárnak milyen dokumentumokra van szüksége. Egyikünk sem rendelkezik kereskedelmi végzettséggel. Erre szükség van még egyáltalán, ha én eladó akarok lenni? Ha szükség van rá, attól én még lehetek ún.segítő családtag?
Válaszát előre is köszönöm!
2010-04-26 12:37:58
Kedves Kispogi!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Az EU-s állampolgárnak magyar tartózkodás cím szükséges a vállalkozás alapításához. Kereskedelmi végzettség szükséges a kereskedelmi tevékenység folytatásához, legalább egyiküknek. A kisegítő családtag csak az egyéni vállalkozási forma esetén alkalmazható.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a ruházati üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-02 19:26:07 <Kispogi>
Vásárhelyi Brigitta
Tisztelt Vágó Úr!
Szeretnék nyitni egy büfét ahol hamburgert,hotdogot,gyrost,sültkrumplit,palacsintát,salátát,szendvicset és üdítőt forgalmaznék.Az a kérdésem, hogy ezek forgalmazásához milyen végzettség szükséges?
Hol kezdjem a kötelező iratok beszerzését?
Válaszát előre is köszönöm!
2010-04-26 11:26:03
Mihaleczku Ágnes
Üdvözlöm! Szeretnék Szépségszalont nyitni! Fodrászatot ! Azért kerestem fel önt hogy megkérdezzem milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy mosdó helyiség, padlólap, álmennyezet lehet e meg a többi dolog, hogy ezeket kitől tudnám megkérdezni!!!! Előre is köszönöm! Viszontlátásra
2010-04-26 10:03:31
Kedves Mihaleczku Ágnes!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A bolt kialakításának feltételeit az építésügyi hatóság előírásai tartalmazzák.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz fodrász-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a szépségszalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-05-02 19:24:08 <Mihaleczku Ágnes>
FSzilvi
Üdvözlöm!
Édesanyám nyugdíjas 69 éves. 4 órában szeretném foglalkoztatni boltombam, mint kisegítő családtag. Ő ezért semmilyen ellenszolgáltatást nem kér. Foglalkoztathatom, mint kisegítő családtag? Milyen feltételekkel?
2010-04-25 09:03:37
Kedves FSzilvi!
Köszönöm, hogy újra megkeresett. Először is gratulálok a sikeres bolt nyitáshoz. Remélem minden rendben. Igen, az édesanyja dolgozhat a boltban segítő családtagként. Mivel semmilyen ellenszolgáltatást nem kap, semmilyen teendője nincs.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 18:18:38 <FSzilvi>
Sztupa Balázs
Tisztelt Uram/Hölgyem
Szeretném átvenni egy működő italbolt üzemeltetését vállalkozásban. Van egy felszolgálói szakmukkás vizsgám és külön éretségim. elegendőek-e ezek az okmányok a vállalkozás elindításához?
2010-04-24 20:41:37
Kedves Sztupa Balázs!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A végzettsége megfelelő egy vendéglátó egység üzemeltetéséhez.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az italbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 18:17:07 <Sztupa Balázs>
Fenyvesi Renáta
Üdvözlöm!A segítségét szeretném kérni!Most végeztem el a kereskedő,boltvezető,élelmiszer és vegyiárú eladóit.A gyakorlat hiánya miatt sehol nem áll modukban alkalmazni,emiatt gondoltam,hogy nyitnék egy gyógynövény boltot.Viszont az lenne a kérdésem,hogy lehetséges az ,hogy a Herbáliához vagy egyéb neves céghez csatlakozzak,vagy jobb lenne esetleg saját magam létre hozni egy ilyen jellegű boltot?A másik kérdésem az lenne,hogy ha lehet társulni neves céghez akkor az milyen vállalkozási forma lenne?Viszont ha magam alapítanék akkor,melyik a megfelelőbb?Egyedül tervezem és egy kis űzletet szeretnék,mert anyagilag is elég nehéz lesz.Őn mit tenne a helyemben,ezek hátterében?Még azt szeretném megkérdezni,hogy ez a végzettségem megfelel a gyógynövény bolt nyításához?Előre is nagyon köszönöm válaszát!
2010-04-24 17:39:44
Kedves Fenyvesi Renáta!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Elméletileg ennek semmi akadálya. Ezekhez a franchise láncokhoz bizonyos feltételek teljesítésével lehet csatlakozni. A részletekről nálunk kell érdeklődnie. A vállalkozási formát is meghatározhatja a franchise partner, erre is van példa. Igaz az ellenkezőjére is. Sajnos azt nem tudom megmondani mit tennék az Ön helyzetében, mert nem ismerem a körülményeit, a rendelkezésére álló forrásokat, eszközöket, ismereteket, stb.. A végzettsége bármilyen kereskedelmi tevékenység folytatásához megfelelő.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a gyógynövénybolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 18:15:20 <Fenyvesi Renáta>
Rácz Pálné
Üdvözlöm!
Nekem konfekció,méterárú-lakástextil eladó+pénztárgépkezelői végzettségemvan.Arról szeretnék érdeklődni,hogy ez elegendő-e egy használtruha üzlet megnyitásához, valamint a vállalkozói igazolvány kiváltásához ,vagy kell mellé üzletvezetői esetleg kereskedő-boltvezető végzettség? A második kérdésem egy kisebb diszkont jellegű üzlet nyitásához(kávé,mosópor,pelenka...)jó -e az én végzettségem,vagy meg van -e határozva hogy vegyiáru elado stb.. vagy elegendő simán a kereskedelmi végzettség?
Válaszát nagyon szépen köszönöm előre is!
2010-04-24 08:25:47
Kedves Rácz Pálné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen elegendő. Az Ön végzettsége bármilyen kereskedelmi tevékenység folytatásához megfelelő.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 18:13:45 <Rász Pálné>
Nagy Ferdinánd
Tisztelt Vágó Úr!
Két kérdéssel fordulnék Önhöz. 1. 52343504-es számú Marketing- és Reklámügyintéző végzettséggel lehet e élelmiszer (esetleg zöldség) boltot nyitni? 2. Ez az okj-s vizsga elegendő e ahoz, hogy a boltban kiszolgáljak, esetleg dohányárút, italt értékesítsek? Előre is köszönöm a válaszát! Ferdinánd
2010-04-24 00:07:04
Kedves Nagy Ferdinánd!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Nem. Kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 18:12:06 <Nagy Ferdinánd>
Krausz Julianna
Arra lennék kíváncsi hogy mit kell ahhoz tennem hogy egy használt ruha üzletet nyithassak az otthonomban esetleg egy bérelt helyen
2010-04-23 14:52:14
Kedves Krausz Julianna!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sok mindent. Vállalkozást kell alapítania. Ki kell alakítani az üzletet. Be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket. Kereskedelmi végzettséget kell szereznie, ha még nincs. Sok pénz kell az induláshoz – építkezés, engedélyek, árukészlet, stb. És nem árt ha ért az üzletvitelhez és a gazdálkodáshoz.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtruha üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 18:10:28 <Krausz Julianna>
Szepesiné Gabriella
Tisztelt Cím!
Kéz és lábápoló műkörmös szalont szeretnék nyitni otthon.A rendelkezésre álló helyiségben van víz, villany, gáz.Kérdéseim az üzlet megnyitásának mik a tárgyi,berendezési feltételei merre mit kell engedélyeztetni, miket kell kialakítani.Én gyesen vagyok tartós beteg gyerekkel mit tudna nekem javasolni milyen vállalkozási formát válasszak.A testvéremnek van egy vendéglátó helysége vállalkozó és azt javasolta hogy hozzá legyek bejelent így nekem nem kell vállalkozóit kiváltanom.Hallottam még arról is hogy csak adószámot kérek alkalmi munkavégzéshez.
Kérem segítsen rendbe tenni a sok információt. Köszönettel Szepesiné
2010-04-23 07:23:46
Kedves !
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Egy üzletet a vállalkozónak kell kialakítani az építésügyi előírásoknak megfelelően és a kuncsaftok legjobb kiszolgálását biztosító körülmények biztosításával. A berendezések is az előbbi feltételeket kell, hogy szolgálják. Több féle vállalkozási forma közül választhat. Mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai. A döntés az Öné. A testvére által javasol megoldás is megvalósítható. Olyan fogalom, hogy adószám az alkalmi munkavégzéshez nincs. Létezik a magánszemélyek adószáma, mellyel csak korlátozott módon és csak meghatározott tevékenységeket lehet folytatni.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, akkor is ha egy másik vállalkozáson belül folytatja, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok műkörmös szalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 18:07:55 <Szepesiné Gabriella>
Siposné Horváth Ágnes
üdvözlöm! Érdeklődni szeretnék ,hogy mi a teendő ha én Büfét szeretnék nyitni ? Van egy kiadó büfé, (szendvicsek, kávé, csoki, cigaretta, üditők )amit kiszeretnék bérelni. Milyen engedélyek kellenek? Kell e végzettség ehhez és milyen? Az engedélyeket hol tudom beszerezni?Válaszát köszönöm előre is és várom .Tisztelettel . Siposné H. Ágnes 2010-04-22
2010-04-22 11:01:29
Kedves Siposné H. Ágnes!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz büfés-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 18:06:29 <Siposné Horváth Ágnes>
Bibók
Szeretnék nyitni egy fehérneműs,bizsus boltot ahhoz kell valamilyen szakmai végzettség és ha igen akkor milyen?
2010-04-21 16:23:20
Kedves Bibók!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a fehérneműs és bizsus bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 18:03:31 <Bibók>
Turu Zsófia
Tisztelt Uram!
Egy szolgáltató vállalkozás indításán törjük az agyunkat a kedves párommal, de üzleti tervünk készítésénél elakadtunk annál a pontnál, hogy milyen engedélyek szükségesek tevékenységünk végzéséhez?Remélem tud ebben segíteni számunkra!Tisztelettel és üdvözlettel: Zsófia
2010-04-21 12:01:43
Kedves Turu Zsófia!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos nem tudok segíteni, mivel egy szót sem írt a vállalkozás tevékenységének jellegéről.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 18:01:56 <Turu Zsófia>
Váradi Éva
Tisztelt Vágó Úr!
36 órát meghaladó bejelentett munkaviszonyban állok. Jelenleg masszázs és műkörömépitő tanfolyamra járok. Szeretnék egy használtruhaboltot nyitni, majd a tanfolyam elvégzése után masszázst és műkörömépitést is vállalni.
Kérdezem, hogy milyen papirok szükségesek hozzá?
Jelenleg középiskolai érettségim van.
Köszönöm.
Tisztelettel: Váradi Éva
2010-04-18 21:35:23
Kedves Váradi Éva!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Először is vállalkozás alapítása szükséges. A használt ruhabolt működésének megkezdését be kell jelenteni a helyi önkormányzatnál. Be kell szereznie a szükséges szakhatósági engedélyeket. Azt gondolom, hogy azonos helységben a használtruha árusítását és masszázst+műkörömépítést nem célszerű (és talán nem is lehet) egy helyiségben végezni.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, később szolgáltató (masszázs és műkörömépítés) anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 18:00:25 <Váradi Éva>
Anikó
Tisztelt Uram!
Szeretnék Öntől információt kérni, hogy pontosan mik szükségesek ahhoz, hogy egy újságos-lottózó vállalkozásba kezdjek?Nem pavilonban, hanem üzlethelységben szeretném csinálni, ahová be is ülhetnek az emberek. Azt tudom, hogy lottózó üzemeltetéshez kell egy tanfolyamot végeznem, azt viszont szeretném kérdeznil, hogy külön újságos végzettség kell-e, vagy elegendő a kereskedő-boltvezető végzettségem? Legyen szíves tájákoztatni engem, hogy milyen papírokra, engedélyekre, illetve alaptőkére van szükség, hogy belekezdjek! Nagyon köszönöm válaszát! Bathó Anikó
2010-04-17 19:48:00
Kedves Anikó!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Először is kell egy vállalkozás. Az üzlet működésének megkezdését be kell jelenteni a helyi önkormányzatnál. Be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket. Kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. Az alaptőkére vonatkozólag sajnos nem tudok mondani semmit. Ehhez a körülmények pontosabb ismerete szükséges.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a újságos-lottózóhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 17:59:11 <Anikó>
szabo laszlo
Üdvözlöm! Szeretnék egy fegyverboltot nyitni, vadászfegyverek, felszerelések, valamint airsoft és paintball fegyverek, tartozékok árusitására. Milyen engedélyek és végzettség kell hozzá?
2010-04-17 18:56:08
Kedves Szabó László!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Először vállalkozás kell. Működési engedélyt kell kérnie és be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket. Ne felejtkezzen el a szakirányú végzettségről sem.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a fegyverbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 17:57:41 <Szabó László>
koh zoltán józsef
szeretném megkérdezni,hogy vállalkozásba szeretnék vágni.koporsók eladásába.milyen feltételek kellenek hozzá?kötve van valamihez?előre is köszönöm
2010-04-17 10:18:04
Kedves Koh Zoltán!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Vállalkozást kell alapítania. Ami lehet egyéni vállalkozás vagy gazdasági társaság. Amennyiben boltban szeretné árulni, akkor a működést be kell jelenteni a helyi önkormányzatnál és be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket. Fontos, hogy a jogszabály szerint kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a koporsó árusításhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 17:56:03 <Koh Zoltán>
Nagy Jenny
Üdvözlöm!Segítségét,tanácsát szeretném kérni,mivel a jövőben szeretnék egy vállalkozói igazolványt kiváltani!Viszont másodállásban szeretném ezt csinálni!Érdeklődnék,hogy mivel Étrend-Kiegészítőket szeretnék árulni hivatalosan,mert szeretnék járni különböző rendezvényekre,piacokra menni és ehhez számlát kellene adnom ezért szeretném a vállalkozóit kiváltani ,de másodállásban!Van fő állásom!Viszont az ilyen tevékenységhez szükséges valamilyen iskolai bizonyítvány?Pl: Kereskedői stb...Illetve mivel a munkáltatom fizeti utánam a járulékokat ezért nekem még kellene valamit fizetnem a vállalkozói miatt? Ebben szeretném kérni tanácsát!Válaszát előre is köszönöm!Üdv:Jenny
2010-04-16 19:21:37
Kedves Nagy Jenny!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Általános jogszabály, hogy kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. Amennyiben van heti 36 órát meghaladó állása, akkor csak a megszerzett jövedelem után kell fizetnie a járulékokat és persze az adót is.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 17:54:27 <Nagy Jenny>
Annamary
Kedves Vágó László!
Szeretnék egy iskolai büfét, vagy metró aluljáróban lévő büfét (nyitni) üzemeltetni.
Nem tudom milyen iskolai tanulmányok szükségesek.
Nekem sajnos csak 8 általános iskolai végzetségem van. Kereskedelmi Szakmunkásképző iskolát elkezdtem, de 1 év után otthagytam.
Ha kell valamilyen végzetség, akkor azt szeretném tudni, hogy megnyithatom e a büfét és menetközben elvégezném a szükséges tanfolyamot.
Válaszát nagyon várom!
TOVÁBBI SZÉP NAPOT ÖNNEK!
Üdvözlettel,
Annamary
2010-04-15 23:40:56
Kedves Annamary!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Amennyiben a büfében csak hamburgert, hot-dogot, melegszendvicset, üdítőt, kávét és hasonló termékeket forgalmazna, akkor ebben az esetben nem szükséges semmilyen speciális képzettség.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz büfés-vendéglátó, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a büféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 17:51:52 <Annamary>
P. Angéla
Üdvözletem! Egy meglévő lottózót szeretnénk átvenni, de sem vállalkozóink, sem cégünk sincs még. Nem tudjuk, mit lenne célszerű választani. És persze még azt sem tudjuk, hol találhatjuk meg, milyen végzettség kell az üzlethez. Gondolkodunk a bővítésen is, például cigarettát, használt holmikat, trafikárut is jó lenne ott tartani, elég nagy a hely. Arról sincs fogalmunk, hogyan lehetne ezt is realizálni. Szóval hol kellene az egészet elindítani, mi ugorjunk-e neki, vagy valakit fel kéne bérelni? Ha egyáltalán lehet. Köszönettel: P. Angéla
2010-04-15 12:18:24
Kedves P. Angéla!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy leendő, tapasztalatlan vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében csak azt tudja felvállalni, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Hiszen Ön most akar egy vállalkozást indítani, felépíteni és sikerre vinni. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
A fentiek mellett, szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 17:48:53 <P. Angéla>
Gál Melinda
Üdvözlöm! Az ügyben kérném a segítségét, hogy nyitok egy üzletet, ahol kozmetikumokat és vegyiárut esetleg ajándéktárgyakat szeretnék értékesíteni.
1. Milyen üzletköröket kell a működési engedélyen megjelölni?
2. Van egy Kereskedelmi menedzser végzettségem (OKJ54343402). Ezzel a végzettséggel megnyithatom az üzletet?
Segítségét előre is köszönöm!
Várom válaszát!
Üdvözlettel: Gál Melinda
2010-04-14 14:22:47
Kedves Gál Mellinda!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A végzettsége megfelelő. A működési engedélyen fel kell sorolni az összes árulandó termék csoportot, amelyet árulni szándékozik. Azonban egyben ez egy kötöttség is. Amennyiben mégis úgy dönt, hogy nem minden termék típust fogja árulni jobb módosítani vagy eleve úgy megadni a működési engedélyben.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a vegyesbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-29 17:44:30 <Gál Melinda>
Hingyi Éva
Üdvözlöm! Uv-mentes "szolárium" nyitásán gondolkodom, egyéni vállakozói formában. Van-e végzettséghez kötve ilyen esetben a vállakozói engedély? Illetve milyen engedélyek kellenek hozzá? Előre is köszönöm a válaszát.
2010-04-14 09:10:53
Kedves Hingyi Éva!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen. A jogszabály szerint szolárium működtetéséhez kozmetikusi végzettség szükséges. Egyéb speciális engedély nem.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a szolárium szalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:44:48 <Hingyi Éva>
Véginé Paksi Rózsa
Jó napot kívánok!
Szeretnék érdeklődni hogy egy szoláriumgép üzemeltetéséhez milyen papírok és végzettség szükséges?
Nagyon szépen köszönöm.
Üdvözlettel:Rózsa
2010-04-13 12:39:16
Kedves Véginé Paksi Rózsa!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szoláriumgép működtetéséhez nem kell speciális engedély. Viszont a jogszabály szerint az üzemeltetéséhez kozmetikusi végzettség szükséges.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a szolárium szalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:43:02 <Véginé Paksi Rózsa>
Mészáros Balázs
Tisztelt Vágó László!
Segítő családtagként szeretném alkalmazni a barátnőmet, úgy hogy élettársi kapcsolatot kötünk. Az APEH szerint segítő családtag közeli hozzátartozó lehet. A PTK szerint közeli hozzátartozó csak a bejegyzett élettárs, amit 2009.01.01.-től csak azonos neműek köthetnek. A Munka Törvénykönyve szerint a közeli hozzátartozó az élettárs is, amit már különböző neműek is köthetnek. Ön szerint alkalmazhatom segítő családtagként az élettársamat? Melyik törvényt vegyem figyelembe, mert ezek szerint ellentmondás van a két törvény között! Miért van az, hogy a PTK szerint az azonos nemű közelebb áll az emberhez, mint a különböző nemű? Jó irányba tart az ország!! Köszönöm válaszát
2010-04-13 10:42:22
Kedves Mészáros Balázs!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnálom ez a probléma meghaladja a tudásomat és nem tudok érdemben válaszolni rá.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:41:25 <Mészáros Balász>
Forgács Roland
Jó napot kívánok! A közeljövőben vattacukor árusítást tervezgetem.
A berendezések megvásárlása előtt milyen hivatalokat kell megkeresnem? Milyen igazolványra és engedélyekre lesz szükségem.
Új vállakozóként milyen kedvezményekre és támogatásokra lehetek jogosult? Bejelentett munkahellyel rendelkezem, ez előny lehet-e a későbbiekban? Járulékfizetéseknél, stb..?Milyen iskolai végzettség kell az adott tevékenységhez?
Segítségét előre is köszönöm!
2010-04-11 17:05:05
Kedves Forgács Roland!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vattacukros, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a vattacukor árusításhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:39:17 <Forgács Roland>
Venkei Ágnes
Szeretném megkérdezni,hogy segítő családtaggal milyen szerződést kell kötni ha nem kap érte pénzt, csak alkalmanként a férj helyett /aki egyéni vállalkozó/ van ott az üzletben a feleség.
Köszönöm válaszát,
Üdvözlettel
2010-04-11 10:58:44
Kedves Venkei Ágnes!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Ha nem kap érte pénzt vagy kevesebbet, mint a mininálbér 30%-a, akkor nem kell bejelentés és szerződés sem.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:37:49 <Venkei Ágnes>
Jambor Laszlo
Kedves Vágó László!
A kerdesem az lenne onhoz hogy egy angliaban letezo 500 uzlettel rendelkezo aruhaz lancot szeretnek behozni magyarorszagra es szlovakiaba. Ez az uzletlanc sport ruhazattal foglakozik es immar 200 kulfoldi belertve slovenia hollandia belgium orszagokban is mukodik.hogyan tudnam vagy mi is lenne az elso lepes? azt szeretnem elerni hogy a ceg altalam keresztul nyitna meg uzleteit. elore is koszonom valaszat.
2010-04-10 10:15:41
Kedves Jámbor László!
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Szeretném tájékoztatni, hogy Magyarországon már most az összes nagy márka jelen van. Többek között néhány nagy sportáruház lánc is. Megbízható adatai piaci adatai vannak, hogy az Ön által képviselt márkák értékesíthetők lesznek Magyarországon is.
Természetesen, ha Ön biztos a dologban, minden megoldható és szívesen segítek a megvalósításban.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Ez akkor is igaz, ha olyan terméket forgalmaz, mely máshol már bizonyított. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a sportáruház lánchoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:35:59 <Jámbor László>
Nagy János
Tisztelt Vágó László Úr !
Érdeklődni szeretnék, hogy müködő Kft. szeretné szüneteltetni a tevékenységét.
Milyen feltételei vannak, és milyen jutalékok fizetésére kötelezettek. A Kft. szüneteltetésének ideje alatt a volt ügyvezető vállalhat -e munkát bárhol?
Köszönöm a tiszteletteljes válaszát.
2010-04-09 12:41:31
Kedves Nagy János!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Vállalkozást szüneteltetni nem lehet, csak a benne folytatott tevékenységet. Azonban a vállalkozásnak ekkor is teljesítenie kell a bevallásokat és a szükséges befizetéseket. Az ügyvezető a cég alkalmazottja, aki kiléphet és vállalhat máshol munkát vagy állásban marad és kiegészítő tevékenységként máshol is dolgozik. A járulékokat mindenféleképpen meg kell fizetni.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:34:07 <Nagy János>
Murgulyné Szabó Judit
Üdvözlöm!
Kávézó és cukrászdát készülök nyitni, és azt szeretném megkérdezni, hogy egy vegyesbolti eladói végzettséggel milyen munkakört tölthetek be? Azt tudom, hogy a sütemények elkészítéseshez cukrász végzettségű alkalmazottra lesz szükségem, de elég ez az egy alkalmazott vagy fel kell vennem még egy vendéglátóipari végzettséggel rendelkezőt is egyéb pultos és pénztárkezelői munkakörre? Előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel: Murgulyné
2010-04-09 12:36:07
Kedves Murgulyné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A kávézó és cukrászda vendéglátó tevékenységnek minősül. Ez vonatkozik a termék előállítására és kiszolgálására. Ezért vendéglátói végzettség szükséges az ilyen tevékenység folytatásához.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a kávézó-cukrászdához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:31:51 <Murgulyné Szabó Judit>
Varga
Tisztelt Dankó Szilvia!
Érdeklődni szeretnék, hogy egy élelmiszer jelleggel működő vegyesbolt árulhat-e virágpalántát, nem kell ehhez más engedély?
2010-04-08 18:05:04
Tisztelt Kérdező!
Nálunk nincs Dankó Szilvia, így nem is tud válaszolni a kérdésére.
Üdvözlettel
Válasz: 2010-04-15 18:30:01 <Varga>
Judit
Tisztelt Vágó Úr!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy milyen engedélyek szükségesek, ha én Majálisra szeretnék kitelepülni. Van egy presszóm és alkalmi kitelepülésre szeretnék kipakolni alkohollal, sörök üveges, dobozos, üditők üveges dobozos, csomagolt jégkrémekkel és kimérős szeszesitallal.Kikkhez kell fordulnom engedélyekért?
Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel:Judit
2010-04-08 16:19:28
Kedves Judit!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A kitelepülést szerintem csak az önkormányzattal kell egyeztetni és valószínűleg terület foglalási díjat kell fizetnie.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert és jó időt kívánok a kitelepüléshez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:29:05 <Judit>
Győri László
Tisztelt Vágó úr!Az lenne a kérdésem ,hogy szeretnénk bérelni egy sörözőt.Nekem boltvezetői képesítésem van,a nejem most végzi el a falusi panzió vendéglátás tanfolya mot okj:3181201.Én kiválthatom e vállalkozóit és ő ezzel a szakmával dolgozhat-e vagy nekem le kell tennem a vendéglátás szakmát a sörözö nyitáshoz. Tisztelettel Győri László
2010-04-08 13:27:19
Kedves Győri László!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
A jogszabály szerint vendéglátó tevékenység folytatásához vendéglátó tevékenység szükséges. A leírtak szerint egyiküknek sincs ilyen. A vállalkozói igazolvány kiváltásához szükséges mellékelni legalább valamelyikük szakképesítését igazoló dokumentumot. Alapvetően az az elv, hogy annak kell szakképesítés, aki a tényleges tevékenységet folytatja.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendgélátó, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a sörözőhöz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:27:20 <Győri László>
Schissler Zsuzsanna
üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék ,hogy mi a teendő ha én Büfét szeretnék nyitni ?
Van egy30nm üzletem itt szeretném ezt a tevékenységet folytatni .Milyen engedélyek kellenek? Kell e végzettség ehhez? Az engedélyeket hol tudom beszerezni?Válaszát köszönöm előre is és várom .Tisztelettel . Schissler Zsuzsanna
2010-04-06 13:52:40
Kedves Schissler Zsuzsanna!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
A büfé nyitásához működési engedély és több szakhatósági engedély szükséges. A vendéglátó tevékenység folytatásához vendéglátói tevékenységet ír elő a jogszabály. A büfék esetében, melyek „csak” hamburgert, hot-dogot, szendvicset, lángost, üdítőt, kávét és más hasonló terméket forgalmaz nem szükséges speciális végzettség.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a büféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:25:38 <Schissler Zsuzsanna>
linda
Tisztelt Vágó Úr!
Bio-fitoboltot szeretnék nyitni.Az Ön oldaláról nagyon sok hasznos információt kaptam!!!!.Többek között,hogy vállalkozási formát kell választani,szakhatósági engedélyeket be kell szerezni,üzelti tervet mindenképpen csinálni érdemes. itt jön a kérdésem amennyiben tud rá válasz adni. Hozzá vetőlegesen mekkora az az összeg amivel érdemes belevágni egy ilyen jellegű bolt megnyitásába.14-20 nm es üzlethelyiség lenne.Havi bérleti díj 100-110 ezer forint.Körülbelül mekkora összeggel lehet számolni a kezdő árukészletre? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm! Linda
2010-04-06 12:34:40
Kedves Linda!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos erre nem tudok válaszolni, maximum segíteni tudok. A körülmények nagyban befolyásolják a költségeket. Az üzleti terv elkészítése éppen ezért szükséges, hogy az Ön által feltett kérdésekre válaszolni tudjon.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a bio-fitobolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:22:50 <Linda>
Törös Eszter
Tisztelt uram!
Szeretném megkérdezni hogy Zöltség gyümölcs üzlethez milyen engedélyek szükségesek?
Köszönöm
2010-04-05 16:01:18
Kedves Törös Eszter!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szakhatósági engedélyek szükségesek, pl. az építésügyi hatóságtól, az ÁNTSZ-től, stb.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a zöldségbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:21:22 <Törös Eszter>
Csuzi Imréné
Jó napot kívánok !
Mint nyugdíjas szeretnék horgászboltot nyitásának szakmai feltétele után érdeklődni.Kell-e szakképesítés?Milyen formába lehet részmunkaidőben megnyitni .Előre is köszönöm. Ibolya
2010-04-05 14:24:02
Kedves Ibolya!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos nem értem a kérdését. Mit jelent, hogy szakmai feltétel. A jogszabály szerint kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi képzettség szükséges. A vállalkozás szempontjából teljesen mindegy, hogy Ön fő állása mellett vagy éppen helyette indít vállalkozást vagy az Ön esetében nyugdíj mellett. Azt is vegye figyelembe, hogy a nyugdíj melletti kereső tevékenység jövedelme korlátozva van.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a horgászbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:19:40 <Csuzi Imréné>
Falusi Béla
T.Cím
Segítséget szeretnék kérni, még pedig: én a feleségem révén másodállású vállalkozó vagyok (a feleségem vállalkozásában vagyok benne, mint családtag. A végzettségemhez tartozó tevékenységikörökkel bővítettük az ő áltatla végezhető tevékenységi köröket). Alkalmanként -havi 4-8 alk.- szeretnék munkát vállalni egy vállalkozónál. Azt szeretném Öntől megkérdezni, milyen módon lehet ezt szabályosan kivitelezni, hogy az ellenőrzések során ne legyenek kellemetlenségeim?
Válaszát előre megköszönve !
Üdvözlettel :
Falusi Béla
2010-04-04 16:54:14
Kedves Falusi Béla!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A leírása alapján Ön nem vállalkozó, csak a felesége vállalkozásában segítő családtag, mondhatjuk alkalmazott. Ön e tevékenység mellett vállalhat bárhol munkát. Ezt megteheti megbízási szerződéssel, alkalmi munkavállalással vagy Ön is kiválthatja a vállalkozói igazolványt. Mivel nem ismerem a pontos körülményeket ennél többen nem tudok jelen esetben tanácsolni. Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:18:05 <Falusi Béla>
Járai Edit
Tisztelt Uram!
Férjemmel cégalapításon törjük a fejünk, de nem tudjuk, hogy számunkra melyik cégforma lenne az előnyösebb...A helyzet tömören:1. Saját munkahelyem megteremtése a cél.2. Szervíz szolgáltatással foglalkozom, illetve gép- és alkatrész kereskedelemmel szeretném bővíteni a tevékenységet (webshop), továbbá oktatással.3. Munkám elég egyedi és nincs szakírányú végzettségem, csak 10 éves tapasztalatom és szakirányú külföldi tréningek.4. Havi várható bruttó bevételem 400-600e Ft körül indul, ennek mintegy 30% -át a munkám végzéséhez használt autó költségei emésztik föl (benzin, szervíz)5. munkám során gyakran kell külföldre utaznom, és esetenként euro-s számlát is kiállítanom.egyéb körülmények:egy éve, munkanélküli ellátásban részesülök-amennyiben számlaképes leszek 3-4 céggel si tudok kötni megbízási szerződést szervíz szolgáltatás ellátására voltam egyéni vállalkozó de azt tavaly év elején megszüntettem, majd áprilisban a válság miatt a munkámat is elvesztettem...Válaszukat várva: Járai Sándor és felesége Kellemes Ünnepeket!
2010-04-04 13:38:37
Kedves Járai Sándor és felesége!
Köszönöm, hogy megkerestek kérdésükkel.
A pontos válasz ill. tanács megadásához több információra lenne szükség. Az is probléma, hogy egy vállalkozás alapítása és kialakítása egy döntési sorozat következménye, ezért ez levelezve nem megoldható.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressenek meg!
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:16:22 <Járai Edit>
Málik Zoltán
Üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék, hogy kézműves termékek, ajándéktárgyak készítőjeként a 900301-es (m.n.s) TEÁOR szakmakód mire jogosít fel engem, azaz értékesíthetem-e termékeimet pl. kézműves vásárokon?
2010-04-03 16:53:15
Kedves Málik Zoltán!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Az Ön általm megadott TEÁOR kód a következő tevékenységeket tartalmazza:
– a független művész, mint szobrász, festő, karikaturista, metszetet, karcot készítő stb.
egyéni tevékenysége
– az író egyéni tevékenysége bármely témában, beleértve a regényírást és a szakmai kiadvány
készítését
– a független újságírás
– a művészeti alkotások (pl. festmények) műértékének helyreállítása, restaurálása
Természetesen az elkészült művészeti termékeket értékesítheti is.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz alkotó, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:13:03 <Málik Zoltán>
Rigler Tamás
Szép Jó napot kivánok!
Érdeklődni szeretnék afelől,hogy használtruha üzletet szeretnénk nyitni,esetleg új ruhákat is szeretnénk a későbbiek folyamán!A Kft-t most alapitottuk pár hónapja vagyis átvettük!Fő tevékenységünk az épitőiparban új lakások kivitelezése!És emellett tudnék e foglalkozni ezzel milyen engedélyekre lesz szükségem?Legyenszives leirni hogy pontosan milyen dolgo kellenek ehhez??Köszönöm válaszát!
2010-04-02 19:05:42
Kedves Rigler Tamás!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Az Ön kérdésére a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
A Kft. keretén belül több különböző tevékenységet is folytathat. Persze a szükséges engedélyek és képesítések birtokában. Kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. A bolt nyitásához a működés megkezdésének bejelentése mellett, az áru fajtájától függően különböző szakhatósági engedélyek is kellenek.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtruha üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:10:16 <Rigler Tamás>
Bencze Ildikó
Jó estét kívánok! Kérdezném, hogy egy fagyizó nyitásához milyen iskolai végzettség szükséges? A kereskedelmi üzletvezetői bizonyítvány, elég-e? Kft-ként, Bt-ként vagy egyéni vállalkozóként is lehet üzemeltetni?
Köszönettel: B.Ildikó
2010-04-01 22:06:00
Kedves Bencze Ildikó!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A fagyizóhoz vendéglátó végzettség szükséges. A vállalkozási forma bármi lehet, ez az Ön döntése.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a fagyizóhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:07:21 <Bencze Ildikó>
Károly
Kedves László
Nekem már van vállalkozásom (kft), egy termékeket forgalmazó céggel kötöttem egy viszonteladói szerződét és most szeretnék nyitni egy bemutató termet ahol a termékeket értékesíteni is szeretném (kályha, radiátor). Milyen engedélyekre van szükségem és a bemutatóterem, üzlet nyitásához kell e kereskedői végzetséggel rendelkeznem vagy alkalmazom valakit.
Üdvözlettel Károly.
Károly.
2010-04-01 07:07:49
Kedves Károly!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A bemutatóterem nyitásához nem kell semmilyen engedély. Pontosabban csak akkor, ha a kialakítás építkezéssel jár. Ebben az esetben kell a építésügyi hatóság engedélye. Az értékesítési tevékenység megkezdését be kell jelenteni a helyi önkormányzatnál és be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket. A jogszabály szerint kereskedelmi tevékenységet csak kereskedelmi végzettséggel lehet folytatni. Ne felejtse el az APEH-nál is bejelenteni az új tevékenységeket.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás, még ha csak a profilját bővíti is egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. A megállapodás megkötésével és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a bemutatóteremhez és az üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-15 18:06:13 <Károly>
Szedlár Mária
Üdvözletem!
Kérdésem a következő!
Piaci kereskedelemmel foglalkozom ,kereskedelmi végzettséggel,egyéni vállalkozóként. Élettársam fő állásban dolgozik, másodállásban vállalkozó, de a kereskedelem nem szerepel a tevékenységi körben, és a végzettsége sem kereskedelmi. Mit segíthet nekem hivatalosan?
PL: VEVŐK KISZOLGÁLÁSÁRA GONDOLOK!
Köszönöm!
Marika
2010-04-01 06:41:59
Kedves Szedlár Marika!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Hivatalosan nem szolgálhatja ki a vevőket, feltöltheti az árukat, beszerezheti az árut. Azonban nem igazán látok nagy kockázatot, ha mindenben besegít Önnek a piacon.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely hamarosan indul a vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-14 21:25:04 <Szedlár Mária>
Dankó Szilvia
Jó napot kívánok!
Az a kérdésem lenne hogy milyen üzletkört jelöljek meg a működési engedélyen fő tevékenységnek. Ez az üzlet egy zárt intézeten belül található, szeretnék árulni:
-szalonnát, felvágottat,
-konzerveket,
-üdítőt, ásványvizet, rostoslevet,
-tejtermékeket,
-cukrászsüteményeket,
-pékárut,
-zöldséget, gyümölcsöt,
-illatszert és vegyiárut.
Felszolgálói végzettségem van.
Várom mihamarabbi válaszát!
Köszönettel: Szilvia.
2010-03-31 14:57:34
Kedves Dankó Szilvia!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A leírt tevékenység az élelmiszer kereskedelem, bárhol is folytatja. A következő TEÁOR kódot választhatja: 47.11 Élelmiszer jellegű bolti vegyes kereskedelem.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, még a vevőkör elég szűk is, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az élelmiszerbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-05 22:03:37 <Dankó Szilvia>
Szanyi Mónika
Kedves Vágó László!
Én olyan kérdéssel fordulok önhöz,hogy a jövőben(1 éven belül)tervezem egy kutyakozmetikával egybekötött kisállatfelszerelés üzlet nyitását(tápok,állatgyógyászati szerek,játékok,ruhák,stb...)!Azt tudom hogy a kozmetikushoz kell a megfelelő végzettség ami természetes!De milyen képesítés kell még ahoz hogy ezt mind együtt tudjam csinálni?Milyen szervekhez kell fordulnom és milyen engedélyeket kell beszereznem!Kereskedelmi végzettség kell hozzá?Gondolom hogy az üzlet kialakításától is függ hogy ez a két tevékenység nem működhet egy térben,de a kialakítással nem lenne gond!Számomra ez nagyon fontos lenne,mert abból szeretnék megélni amit szeretek csinálni,és úgy érzem hogy mint pályakezdő rengeteg lehetőség áll ezzel kapcsolatban előttem,például hogy ezen belül is tovább fejlesszem magam!Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:Sz.M!
2010-03-30 20:05:30
Kedves Szanyi Mónika!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Először is gratulálok Ön egy nagyon ambiciózus pályakezdő.
Minden kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. A kutyakozmetikához is szükséges a megfelelő szakképesítés. A két tevékenység együtt is folytatható. Először vállalkozás kell. A bolt kialakítása után kell beszereznie a szakhatósági engedélyeket, pl. az építésügyi hatóság, az ÁNTSZ, a tűzoltóság, stb.
Az igaz, hogy mint pályakezdő rengeteg lehetőség áll Ön előtt, azonban nem árt felkészülni a feladatra.
Hiszen a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a kutyakozmetikához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
A fent említett tudás megszerzéséhez szeretném figyelmébe ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-05 21:51:33 <Szanyi Mónika>
Kiss Beáta
Üdvözlöm!Fehérnemű üzletet szeretnék nyitni.Okj-s kereskedő boltvezetői végzettségem van,de kultúrcikkes.Külön el kellene végeznem egy ruházati eladó tanfolyamot is ?Még egy kérdésem lenne.Milyen támogatásokat lehet igényelni vállalkozás indításához?Válaszát köszönöm!
2010-03-30 08:29:38
Kedves Kiss Beáta!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Az Ön végzettsége megfelel a vállalkozói igazolvány kiváltásához és a tevékenység folytatásához. Támogatás nincs a vállalkozás indításához csak esetleg kedvezményes hitel.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a fehérnemű üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-05 21:31:53 <Kiss Beáta>
Ladányi Márk
Tisztelt Vágó Úr!
Az lenne a kérdésem ,hogy diák vállalkozói igazolvány létezik-e és ha igen, akkor ezt hogyan lehetne megszereznem és milyen feltételei vannak ? Interneten utána jártam és ki lehet váltani elvileg az okmányirodában de hiába érdeklődtem ott ,mert nem hallottak még erről. Egyszerűen nem tudok kihez fordulni és nagyon jelentős lenne a segítsége.
Üdvözlettel, Ladányi Márk
2010-03-29 19:19:14
Kedves Ladányi Márk!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Diák vállalkozói igazolvány nem létezik. De felnőttkorú diákok is kiválthatják a vállalkozói igazolványt.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-05 21:24:58 <Ladányi Márk>
Galamb Norbert
Az lenne a kérdésem,hogy lehetséges-e lakókocsit átalakítani büfékocsinak?Amennyiben igen mik a legfőbb szabályok kritériumok az átalakítással kapcsolatban?Esetleg hol találok részletes leírást?
Válaszát előre is köszönöm.
2010-03-27 12:27:11
Kedves Galamb Norbert!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A legfontosabb szempont, hogy megfeleljen az ÁNTSZ által előírt higiéniás szabályainak. A pontos előírásokat érdeklődje meg az ÁNTSZ-nél.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a büfékocsihoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-04-05 21:19:28 <Galamb Norbert>
AnnPearl
Jó napot kívánok!
Azzal a kérdéssel fordulok Ön(ök)höz, hogy tevékenységemhez megfelelő TEÁOR számot találjak illetve megtudjam, hogy milyen végzettség szükségeltetik hozzá. Munkám során írók könyveinek tördelésével, borítótervezéssel, kiadókhoz való kiközvetítéssel szeretnék foglalkozni. Válasz(uka)t előre is köszönöm!
Tisztelettel: AnnPearl
2010-03-26 17:49:45
Kedves AnnPearl!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
A leírt tevékenységhez javasolom a 74.90 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység TEÁOR kódot.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok kiadói közvetítő tevékenységhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-27 15:00:18 <AnnPearl>
FSzilvi
Üdvözlöm!
főállás mellett van egy vállakozásom. Férjem munkanélküli, nem tud elhelyezkedni több havi próbálkozás után. Arra gondoltunk, hog nyitunk egy kis használtcikk üzletet. Nekem van középfokú boltvezetői végzettségem (még OKJ előtt szereztem, nem OKJ bizonyítvány, de szakmai bizonyítvány, azért remélem érvényes, nem kell újra vizsgáznom). Szeretném férjem 4 órában, vagy kiskönyvvel (elején még csak erre gondoltunk a költségek miatt) foglalkoztatni. Megtehet-e, hogy felveszem? Kell-e végzettség neki? Köszönettel
2010-03-26 10:11:38
Kedves Kérdező!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A kérdésével a válasz igen felveheti alkalmazottnak, azonban a jogszabály szerint neki is kell kereskedelmi végzettség, ha dolgozni akar a boltban.
Mivel említette, hogy a férje munkanélküli, javasolom nézzen utána a munkaügyi központban a vállalkozóvá és önfoglalkoztatóvá válást elősegítő pályázatnak. Azt gondolom, ez segítheti Önöket.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtcikk bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-27 14:48:42 <FSzilvia>
Szabolcs
Üdvözlöm!
Virágüzlet nyitásának szakmai feltétele után érdeklődnék. Milyen szakképesítés szükséges? Virágkötői vagy boltvezetői OKJ s képzés elég vagy szükséges mindkettő? Milyen társasági formában a legcélszerűbb működtetni, illetve mindegyikre ugyan azok a szakmai feltételek vonatkoznak? Előre is köszönöm a válaszát! Üdv: Szabolcs
2010-03-25 20:15:12
Kedves Szabolcs!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges a jogszabály szerint. Nem pontosan értem mit jelentenek a szakmai feltételek, de úgy gondolom ezek függetlenek a vállalkozási formától. A vállalkozási forma kiválasztásánál több szempontot is figyelembe kell venni. Azonban ehhez az Ön által közölt információ nagyon kevés.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a virágüzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-26 23:13:48 <Szabolcs>
H. Kinga
Tisztelt Vágó Úr!
Az lenne a kérdésem, hogy kereskedelmi szakos főiskolai diplomával dolgozhatok-e eladóként. A 2005 évi CLXIV tv. szerint kereskedelmi tevékenységet végző személynek - külön jogszabályban meghatározott - szakképesítéssel kell rendelkeznie. Ez azt jelenti, hogy ha eladói állást szeretnék vállani, akkor hiába jártam éveket üzleti főiskolára kereskedelmi szakon, mert kellene okj-s eladói végzettség is? Vagy az okj-s végzettség csak a minimum ami kell az eladói álláshoz ha valakinek nincs felsőfokú kereskedelmi végzettsége? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: H.Kinga
2010-03-24 16:39:07
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-26 23:06:28 <H. Kinga>
Pap Krisztián
Üdvözlöm.Mozgó lángossütö bufét szeretnék nyitni,és a kérdésem az ,hogy merre kell elindulnom az ügyintézésben?Szakmám pék.Ez elég hozzá?Köszönöm
2010-03-24 16:27:05
Kedves Pap Krisztián!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Induljon a vállalkozás indítás felé. Majd az önkormányzat felé, ahol kérjen működési engedélyt. Utána forduljon a szakhatóságok felé a szakhatósági engedélyekért.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátó-lángossütő, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a mozgó lángossütőhöz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-26 23:00:35 <Pap Krisztián>
Pázmándi Tamás
Azt szeretném megkérdezni hogy a párommal szeretnénk egy falatozót nyitni, ahol hamburgert, gyrost, és melegszendvicset csinálni és ehez a vállalkozáshoz milyen végzettség szükséges. De szeretnénk egyben itt italt is árulni és lehet e ezt a kettöt együtt? végül is a páromnak van egy bolti eladó szakmája és ez elég e hogy nyissunk egy ilyen helyet?
2010-03-24 15:30:38
Kedves Pázmándi Tamás!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Egy olyan falatozó nyitásához, ahol a leírt termékeket forgalmazzák csak, nem kell speciális végzettség. Egyébként vendéglátóhely üzemeltetéséhez vendéglátó végzettség szükséges. A bolti eladó, pedig kereskedelmi végzettség. Amennyiben az italon szeszes italt értenek, akkor más kategóriába esik. A feltételek kissé szigorúbbak.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz vendéglátós, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a falatozóhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-26 22:55:38 <Pázmándi Tamás>
Mikus Melinda
Kedves Vágó Úr!
A barátnőmmel, aki gyógymasszőr és drogéria eladó végzettségű, szeretnénk egy masszázs szalont nyitni, ahol gyógyeákat is árusítanánk, valamint olyan kozmetikai gépeket szeretnénk használni, amelyekhez a gépek bérbeadója biztosítja a szükséges képzést. Szeretném tudni, hogy ezek mellé kell-e kozmetikai végzettség, vagy elég az érettségi, ill. a fenti képesítés? tisztelettel: Mikus Melinda
2010-03-22 15:43:11
Kedves Mikus Melinda!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kozmetikusi végzettség kozmetikus tevékenységhez és szolárium üzemeltetéséhez szükséges. A barátnője végzettsége (gyógymasszőr és eladó) megfelelő az üzlet nyitásához.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz masszőr-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a masszázs szalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-24 19:30:24 <Mkus Melinda>
Kövesi Petra
Jó napot kívánok! Szeretnék mielőbb elindítani egy (első körben) internetes hirdetési portált, fizetőset. Az üzletkötés személyesen történne, először az általam ismert régióban. Tudna segíteni abban, hogy milyen engedélyek szükségesek ehhez? Kell-e valamilyen spec. végzettsé? Köszönöm előre is.
2010-03-22 10:05:42
Kedves Kövesi Petra!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Ehhez a tevékenységhez csak vállalkozás szükséges. Szerintem semmilyen speciális engedély és végzettség nem kell.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az internetes hirdetési portálhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-24 19:28:45 <Kövesi Petra>
Törös Eszter
Jó estét!Szeretném megkérdezni hogy induló zöltséges üzletembe,kisegítő családtagot szeretnék.Erre a lehetőség adott,csak nem tudom hogy amíg én árut szerzek be ő lehet e a boltban szakképesítés nélkül egyedül?Várom válaszát.köszönettel.Törös Eszter
2010-03-20 21:16:37
Kedves Törös Eszter!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
A segítő családtag csak a egyéni vállalkozás esetében működik. Amennyiben Ön ebben formában akarja működtetni a zöldségüzletét, akkor van erre lehetőség, ha az illető közeli hozzátartozó. A jogszabály szerint szakképesítés nélkül eladóként senki nem dolgozhat a boltban.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a zöldségüzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-21 15:51:23 <Törös Eszter>
Gubicza Tibor László
Tiszteletem!
Egyéni vállalkozó vagyok jelenleg. Végzettségemet tekintve érettségim van és két szakmám. (pénzügyi ügyintéző és képesített könyvelő) Egyéni vállalkozásomban jelenleg számítástechnikai tevékenységeket végzek. Most egy kollégával (akinek ugyan ez a végzettsége) szeretnénk egy számítástechnikai és irodatechnikai szervizt nyitni. Bérelnénk a helyiséget. A kérdéseim a következők lennének:
1. Működési engedélyt nekem kell beszerezni vagy akitől az üzlethelyiséget bérlem?
2. Milyen egyéb engedélyeztetési költségekkel kell esetleg számolnom? (ÁNTSZ, Tűzoltóság stb.)
3. Kell-e a szervizhez egyéb kötelező végzettség?
4. Értékesítenénk alkatrészeket esetleg új eszközöket is. Kell-e hozzá kereskedelmi végzettség?
5. Ha nem egyéni vállalkozók lennénk, hanem csinálnánk egy KFT-t akkor annak működtetése a fentiek tekintetében miben különbözik?
6. Ha van a KFT. tulajdonosai között közgazdász végzettségű, de nem dolgozik akkor kell-e külön kereskedelmi végzettségűnek lenni a szervizben értékesítés esetén?
Azt hiszem egyenlőre ennyi lenne. Köszönöm, hogy időt szán rám.
Tisztelettel Gubicza Tibor
2010-03-19 21:41:47
Kedves Gubicza Tibor László!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Sajnos ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egy vállalkozó összes problémáját megoldja. Átérezve, hogy ez mennyire fontos. Tanácsadó vállalkozásom ennek a fórumnak a keretében felvállalta, hogy esetenként a vállalkozók egy-egy fontos problémájában segítsen vállalkozásuk sikere érdekében. Önnek nagyon sok jogos kérdése és az Ön kérdéseire a válasz összetettebb és a vállalkozás több területére is kiterjed. Ezért szeretném felajánlani segítségemet, hogy tanácsadás keretében közösen oldjuk meg gondjait, problémáit. Kérem, keressen meg!
Egy megoldásként szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-21 15:44:09 <Gubicza Tibor László>
tóth richárd
érdeklődni szeretnék hogy ha gyógyászati segédeszköz boltot szeretnék nyitni mik a követelmények,milyen végzetség kell hozzá?
2010-03-19 17:06:14
Kedves Tóth Richárd!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével.
Vállalkozás, működési engedély és szakhatósági engedély kell. Kereskedelmi végzettség is szükséges.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a gyógyászati segédeszköz bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-21 15:43:09 <Tóth Richárd>
Döme István
Tisztelt Vágó Úr!Kezdő vállalkozóként szeretnék egy online könyvesboltot nyitni.
A kérdésemim a következöek lennének: elég az üzletvezetői tanfolyam elvégzése,
a vállalkozáshoz?
Jelenleg regisztrált munkanélküli vagyok.
Igénybe tudnék venni esetleg valami kezdő támogatást,a munkaügyi központtól?
Válaszát előrre is köszönöm.
Tisztelettel: Döme István
2010-03-19 17:03:47
Kedves Döme István!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Az online bolthoz, ha nem tart fenn üzletet, akkor nem kell semmilyen speciális végzettség. Regisztrált munkanélküliek számára létezik egy vállalkozóvá válást és önfoglalkoztatást megvalósítását segítő pályázat, melyet a regionális munkaügyi központok írnak ki.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az online könyvesbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-21 15:40:06 <Döme István>
Csicsai Csaba
Üdvözlöm!
Érdeklődnék, hogy milyen OKJ-s vizsga kell a hamarosan nyíló bolthoz. Egyáltalán szükséges-e?
Egyéni vállalkozó leszek és egy Fornetti boltot fogok üzemeltetni, fornettin kívű szendvicset, édességeket, üdítőt, kávét és talán hot-dogot is fogok árusítani.
Várom mihamarabbi válaszát.
Köszönettel:
Csicsai Csaba
2010-03-19 11:59:06
Kedves Csicsai Csaba!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Minden kereskedelmi tevékenységhez kereskedelmi végzettség szükséges.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-21 15:35:53 <Csicsai Csaba>
Kéry László
Üdvözlöm.
12 éve dolgozom családi vállalkozásunkban (édesapám cége) grafikusként -középfoku végzettséggel.Idén megszüntettük a céget és saját vállalkozásba szeretnék kezdeni bátyámmal.Szeretnénk nyitni egy reklám grafikai studiót.A kérdésem a következő lenne.Milyen végzettség szükségeltetik a nyitásához -ha egyáltalán kell- érdemes e inkább bátyámnak -aki főállásban dolgozik egy cégnél- kiváltani az ipart.
Előre is köszönöm válaszukat.
Tisztelettel:
Kéry László
2010-03-18 14:06:53
Kedves Kéry László!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Szerintem a végzettsége teljesen megfelelő a kigondolt vállalkozáshoz. A vállalkozási forma kiválasztásához több információ szükséges. Ezért kérem, keressen meg.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. És legyen biztos benne, hogy ez nem ugyanaz, minta az édesapja vállalkozásában dolgozni. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz grafikus-művészt, tervező, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a grafikai studióhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. április 24.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-21 15:32:04 <Kéry Lálszló>
Hörömpő Gáborné
Jónapot kívánok!
Két lányom alapított egy Kft,amiben illatszer boltot szeretnének nyitni.A idősebbik lányom szeretné vezetni az üzletet neki van közgazdász diplomája, de köztudott hogy ez nem elég hozzá,az lenne e kérdésem hogy a bolt vezetéséhez elég-e egy élelmiszer vegyiárú eladói vegzetség? Segítségét előre is köszönöm!
2010-03-17 11:06:03
Kedves Hörömpő Gáborné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Azt tudom mondani, hogy szerintem a közgazdász diploma megfelelő lenne. Azonban azt kell tudnia, hogy a jogszabály nem a vezető szakképzettségét írja elő, hanem a tényleges kereskedelmi tevékenységet folytató vagyis az eladónak ír elő kereskedelmi szakképesítést.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az illatszerbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 11:10:23 <Hörömpő Gáborné>
Szabó Éva
Kedves Vágó László úr!
Jelenleg mellékállású egyéni vállalkozóként tevékenykedem, van egy főállásom ahol be vagyok jelentve.
A párommal szeretnénk egy Bt-t alakítani, és ezzel kapcsolatban fordulok Önhöz. Egyrészt szeretném a már meglévő tevékenységek mellé felvenni az italautomata üzemeltetést, ami ha jól gondolom a 47.99-es TEÁOR szám alá tartozik. Egyik kérdésem az lenne, hogy ez szakképzettséghez kötött tevékenység-e, mert sehol nem találok erre vonatkozó információt.
A másik kérdésem pedig, hogy ha alakítunk egy Bt.-t, attól függetlenül én is és a társam is maradhat rendesen bejelentve a főállásában?
Segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel: Szabó Éva
2010-03-17 10:54:36
Sz. O.
Üdvözletem!
Egy riksa-büfé nyitásán gondolkozom, ami egy nagyobb átalakított biciklire hasonlít. A menü nem tartalmazna semmilyen állati eredetű ételt, csak zöldség-gyümölcs, vega-hambi, frissen facsart ivólevek, kész édességek. A leginkább egy fagylalt árusra hasonlítana, fagyi nélkül.
A kérdésem, hogy milyen engedélyek szükségesek ehhez? Ha kiváltom a vállalkozóit, az elég vagy kell szakács végzettség is???
Előre is köszönöm!
2010-03-16 16:54:22
Kedves Kérdező!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A mozgóbüféhez működési engedély szükséges, melyet az Ön lakhely szerinti önkormányzata adhat ki. Be kell szereznie a szakhatósági engedélyeket, alapvetően az ÁNTSZ-től. Valószínűleg az Ön által leírt étel-ital választékhoz nem kell szakács végzettség.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és a riksa-büfé kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz büfés, riksahajtó, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a riksa-büféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 11:07:21 <Sz.O.>
Fülöp Balázs
Tisztelt Vágó Úr!
A közeljövőben büfét szeretnék nyitni. Egyszerűbb ételeket, italt, kávét és csokit árusítanék. Mások már kérdezték a szükséges szakképesítést, de az ital árusításáról nem volt szó. Kérdésem, hogy kell-e szakképesítés az üzemeltetéshez, illetve közgazdasági érettségi elegendő-e hozzá? Amennyiben kell, milyen tanfolyamra iratkozzam be, hogy minél nagyobb tevékenységi kört felöleljen? Árusíthatok horgász aprócikket, csalit a büfémben?
Előre is köszönöm a válaszát. Üdvözlettel, F.B.
2010-03-15 22:46:28
M.Zsuzsanna
Tisztelt Vágó László! Szolárium-műköröm studió megnyitását tervezem a közeljövőben, és szeretném megtudni, hogy milyen végzettség szükséges az üzemeltetéshez?Feltétel a kozmetikusi végzettség, vagy elég a műkörmös is?Megtisztelő álaszát előre is köszönöm. M.Zsuzsanna
2010-03-15 17:00:27
Kedves M.Zsuzsanna!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A szolárium működtetéséhez kozmetikusi, a műköröm tevékenységhez műkörmös végzettség szükséges.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, műkörmös, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a szolárium-műkörmös stúdióhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 11:06:08 <M.Zsuzsanna>
Galó Nóra
Tisztelt Vágó Úr!
Érdeklődni szeretnék,hogy mint egy kozmetikai üzletet bérlő személynek,milyen engedélyekre lenne szükségem a működtetéssel kapcsolatban? Működési engedély kell még? ANTSZ engedély? Tűzvédelmi(tűzoltóságtól)? Egyéb?
Válaszát előre is köszönöm,örülök hogy "van"ez az oldal:) Nóra
2010-03-15 15:40:33
Kedves Galó Nóra!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A kérdés az, hogy kozmetikai szalon vagy kozmetikai cikkeket árusító boltról van szó. A szalonhoz nem kell működési engedély. A kereskedés esetén be kell jelenteni a működés megkezdését és be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket az építésügyi hatóságtól, az ÁNTSZ-től, tűzoltóságtól. A végleges lista a forgalmazott termékektől függ.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz esetleg szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a kozmetikai üzlethez, akármelyiket is érti alatta. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 11:04:07 <Galó Nóra>
Fülöp Balázs
Tisztelt Vágó Úr!
A közeljövőben büfét szeretnék nyitni. Egyszerűbb ételeket, italt, kávét és csokit árusítanék. Mások már kérdezték a szükséges szakképesítést, de az ital árusításáról nem volt szó. Kérdésem, hogy kell-e szakképesítés az üzemeltetéshez, illetve közgazdasági érettségi elegendő-e hozzá? Amennyiben kell, milyen tanfolyamra iratkozzam be, hogy minél nagyobb tevékenységi kört felöleljen? Árusíthatok horgász aprócikket, csalit a büfémben?
Előre is köszönöm a válaszát. Üdvözlettel, F.B.
2010-03-15 13:06:34
Kedves Fülöp Balázs!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A büfé működtetéséhez, ahol csak hamburgert, hot-dogot, lángost, szendvicset, kávét, üdítőt árul nem kell speciális szakképzettség. Elméletileg nem, mert a büfé az vendéglátó tevékenység a horgászcikk árusítás meg kereskedelem. Azonban, ha mindkét tevékenységre megszerzi az engedélyeket, akkor nincs akadálya. Persze megfelelő elkülönítéssel.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz büfés-vendéglátó, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a büféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 11:02:13 <Fülöp Balázs>
Miskolcziné
Üdvözletem! Kérdésem a következő lenne: a férjemmel vállalkozásba szeretnénk kezdeni, egy hús-hentesáru üzletbe, de végzettségünk egyikünknek sincs. Milyen engedélyek, dokumentumok szükségesek, ha a nulláról akarjuk létrehozni ezt, és elég lesz-e, ha egy ilyen irányú végzettséggel rendelkező alkalmazottat felveszünk? Köszönöm
2010-03-13 17:12:34
Kedves Miskolcziné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Kereskedelmi tevékenység folytatásához a jogszabály szerint kereskedelmi végzettség szükséges. Persze a húsárubolthoz a hentes végzettség is nagyon hasznos lenne. Amennyiben az alkalmazottnak megfelelő végzettsége van, akkor az elegendő. Vállalkozást kell alapítani. Működési engedély szükséges, be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket az építésügyi hatóságtól, az ÁNTSZ-től, Állategészségügyi szakhatóságtól, stb. A végleges lista a forgalmazandó áruktól függ.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a hús-hentesáru üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 11:01:00 <Miskolcziné>
Rácz Árpád
Üdvözlöm!
Azt szeretném megkérdezni hogy cukrázdát nyitni milyen végzetséggel lehet?Ahol csak cukrászsütemény és fagylat lenne.
Nekem jelenleg Éretségim,és egy bolti eladói végzetségem van.
2010-03-13 13:30:42
Kedves Rácz Árpád!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Cukrászda nyitásához vendéglátó, pl. cukrász végzettség szükséges. A vendéglátás és a kereskedelem két különböző dolog. Ezért a végzettsége nem igazán megfelelő.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz cukrász, vendéglátó, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a cukrászdához. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:59:38 <Rácz Árpád>
Patainé Anita
Üdvözlöm!
Arról szeretné érdeklődni,hohy nekem csak egy érettségim,boltvezetői alapismeretek oklevelem és kéz és lábápololó műkörömépítő oklevelem van és ezzel nyithatok olyan üzletet ami kozmetikai termékeket illetve vegyiárut tartalmaz??
Vagy mit lenne érdemes nyitni ezzel a képesítésssel??
Azt tudni kell hogy azért váltottam ki a vállalkozóit,mert egy biztósító cégnél kezdtem dolgozni és oda az kellett,és ha adott mára lehetőség szeretném kihasználni.
Valamint mennyi alaptőke szükséges indításhoz?
Fehérnemű boltot nyithatnék?mert még ez ami érdekelne?
Köszönöm!
2010-03-13 09:54:02
Kedves Patainé Anita!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Nem. Kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges, melyet vagy állami szakiskolában vagy OKJ-s tanfolyamon szerzett. A leírt körülmények miatt felhívom a figyelmét, hogy a vállalkozói igazolványba bejegyzett tevékenységet ki kell bővíteni a kereskedelemmel, hogy kereskedést nyithasson. Azt kell mondjam, hogy biztosítási ügynök és a kereskedelem egészen más műfaj. A szükséges tőke nagysága nagyon sok tényezőtől függ. Információ hiányában ebben nem tudok mondani semmit. Fehérnemű boltot is nyithat. Erre is a fenti megállapítások érvényesek.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a kozmetikai termék vagy fehérnemű üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:58:13 <Patainé Anita>
Aranyos lászló
Üdvözlöm! Szeretnék egy ajándéktárgy (bögre, póló, kulcstartó, sapka) készítő vállalkozást indítani, aminek termékeit piacokon, vásárokban kívánom árusítani. A piaci és vásári árusításhoz milyen végzettség szükséges?
Köszönöm válaszát!
2010-03-12 16:29:48
Kedves Aranyos László!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A jogszabály szerint minden kereskedelmi tevékenység végzéséhez kereskedelmi végzettség szükséges. Amikor ki fogja váltani a vállalkozói igazolvány kérni is fogják Öntől.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az ajándéktárgy üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:56:56 <Aranyos László>
Szőke Tamás
Üdvözlöm!
Webshopot szeretnék indítani, mint egyéni vállalkozó, üzlet nélkül. EU-n kívülről rendelném az eladásra kínált termékeket.(ledes világítás, számítástechnikai alkatrészek)
Az import már nagykereskedelemnek számít ebben az esetben?
Érdeklődnék, hogy szükséges -e valami képesítés, engedély?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Szőke Tamás
2010-03-11 21:50:22
Kedves Szőke Tamás!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Nem ez nem számít nagykereskedelemnek. A WEBshophoz nem kell semmilyen speciális végzettség vagy engedély. Viszont Önnek is be kell tartani a fogyasztóvédelmi előírásokat.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a webshophoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:55:16 <Szőke Tamás>
Nagy Attilane
üdvözlöm.Azt szeretnem megtudni elemiszer üzlet nyitashoz milyen iskolai vegzettseg szükseges,nekem elelmiszer es vegyiaru eladoi van ,boltvezetői kell
2010-03-11 10:47:41
Kedves Nagy Attiláné!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Az Ön végzettsége teljesen megfelelő.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az élelmiszer üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:53:43 <Nagy Attiláné>
Terényi Décse
Üdvözlöm! Használt ruha kereskedést szeretnék nyitni, szeretném tudni ,hogy az alkalmazottamnak milyen végzettség szükséges,valamint ha start kártyával szeretném foglalkoztatni ,hol kell bejelenteni.
Válaszát előre is köszönöm Terényi Décse
2010-03-10 13:58:03
Kedves Terényi Décse!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Az alkalmazottnak kereskedelmi végzettség szükséges. A Start kártyát az munkavállalónak kell kiváltani az APEH-nél. Majd ez alapján kaphat járulék kedvezményeket, mint munkáltató.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtruha kereskedéshez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:52:21 <Terényi Décse>
hammer
Bemutatóterem nyitását tervezzük, ahol fémbútorokat szeretnénk bemutatni és értékesíteni. A kérdésünk milyen engedélyek szükségesek, a bútorokra vásárlói tájékoztató kell-e?A bútorok saját műhelyben készülnek. Előre is köszönöm!
2010-03-08 19:06:56
Kedves Kérdező!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Vállalkozás kell. Be kell jelenteni a működés megkezdését és be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket az építésügyi hatóságtól. Vásárlói tájékoztató feltétlenül szükséges és ne feledkezzen el a panaszkönyvről sem.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok fémbútor értékesítéshez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:50:45 <hammer>
Holonics Gábor
Jó napot kívánok!
Szeretném tudni, hogy az elküldött kérdéseket milyen sorrendben és mennyi idő után válaszolják meg? Számomra nem sürgös nagyon a már elküldött kérdésre a válasz, csak hogy mégis az ember milyen időközönként lesse a választ. Köszönöm előre is. H.Gábor
2010-03-08 14:59:18
Kedves Holonics Gábor!
Köszönöm érdeklődését. Nem mentegetőzésként, de ezt a fórumot a fő tevékenységem mellett segítő szándékkal tartom fent. Naponta 3-4 kérdés érkezik. Szeretek pontos választ adni, ezért a válaszadás néha egy kicsit elhúzódhat. Sőt néha a kérdések fel is torlódnak. Nagyon igyekszem. Amennyiben regisztrált a honlapon és megadta az e-mail címét, akkor erre a címre is elküldöm a választ. De azért időnként nézze meg a honlapot is mindig feltűnik valami újdonság.
Most például szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:49:35 <Holonics Gábor>
Antóni László
Kedves hölgyem,uram! Őstermelőként olyan kérdésem lenne önökhöz, hogy milyen engedélyek szükségesek ahhoz h uniós piacon (Bécsi nagybani piac) tudjam árulni a zöldség-gyümölcseim?
2010-03-08 11:36:05
Kedves Antóni László!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos az osztrák jogszabályokban nem vagyok járatos. Azonban az EU elvei szerint Ön Bécsben is folytathat üzleti tevékenységet.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:48:04 <Antóni László>
Bertalan Károly
Tisztelt címzett!
Külföldről behozott mosóporokat és tisztítószereket szertnék forgalmazni. Vállalkozás keretében amit most szeretnék indítani. Van erre lehetőség?
Kapok rá állami támogatást mint kezdő vállalkozó?Másodállásban is lehet csinálni ? milyen járulékokat kell fizetnem?
2010-03-07 20:37:28
Kedves Bertalan Károly!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen lehetséges ilyen kereskedelmi tevékenységet folytatni. Nem kap a tevékenységhez állami támogatást, mint kezdő vállalkozó. Másodállásban is lehet csinálni. A járulékok fizetése a körülményektől is függ, de a következőket kell fizetni: nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a mosópor és tisztítószer üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:46:03 <Bertalan Károly>
Erika
Tisztelt Vágó Úr!
Bejelentett főállásban dolgozok (40 óra/hét). Szabadidőmben szeretnék foglalkozni weboldal-, névjegykártya...stb készítéssel. Hogyan lehetnék számlaképes? Melyik adózási formát javasolná? Az ezzel járó költségeket le tudnám írni?
Előre is köszönöm válaszát.
Üdvözlettel: Erika
2010-03-07 08:48:38
Kedves Erika!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Vállalkozást kell alapítania és akkor számlaképes lesz. Adózási forma nem választható, azt a jogszabály írja elő. Vagy talán nem értettem a kérdést. A tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó költségeket elszámolhatja a bevétele terhére.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató, designer, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a weboldal és névjegykártya készítéshez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:43:56 <Erika>
Szilágy Tünde
Tisztelt László!
A nyári szezonra szeretnék bérelni egy fagylalt árusító pavilont.A kérdésem az volna, hogy válthatok e igazolványt, és lehet e egyéni vállalkozó, ha mellette bejelentett állásom van, üzletvezető pozícióban?Heti 35 órában dolgozom, a fagyis pavilon az én nevemen menne, de a nővérem dolgozna, meg persze én kisegíteném.Lehetséges ilyen árusításba kezdenem, munkahely mellett?És ha igen, milyen feltételekkel?Válaszát köszönöm! Tisztelettel: Szilágyi Tünde
2010-03-06 11:57:34
Kedves Szilágyi Tünde!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen. Az Ön által leírt szituáció teljes mértékben megvalósítható.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz fagyi árusító, boltvezető, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a fagylaltozóhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:41:13 <Szilágyi Tünde>
Csernus Sándor
Tisztelt Vágó Úr!
Mozgóbüfé üzemeltetéséhez egyszemélyes Kft-t szeretnék alapítani.
Jelenleg főállásban teljes munkaidőben dolgozok alkalmazotti jogviszonyban.
Emellett lehetséges-e?
Előre is megköszönöm válaszát.
Üdvözlettel: Csernus Sándor
2010-03-04 16:08:31
Kedves Csernus Sándor!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Igen lehetséges. Ön a szabadidejében folytathat kiegészítésként vállalkozói tevékenységet.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz büfés-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a mozgóbüféhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:37:32 <Csernus Sándor>
papp zoltán
Üdvözlöm.Asztalos a végzetségem.Szeretnék egy olyan válalkozást inditani ahol fő tevékenységi kör kerti butorok,filagóriák,faházak helyszini összeszerelése. A faanyagot egy olyan asztalossal gyalultatnám meg akinek van műhelyengedélye és tud számlát adni.Én csak összeszerelésről adnék számlát.Csak nem találtam olyan szakmakodot ami ezt atevékenységet fedi. Milyen tevékenységi körrel lehetne kiváltani a vállalkozást ? Válaszát előre is köszönöm.
2010-03-04 13:04:06
Kedves Papp Zoltán!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A leírása alapján javasolom a 43.32 Épületasztalos-szerkezet szerelése kód használatát.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz bútor összeszerelő-szolgáltató, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a bútorok,filagóriák,faházak helyszíni összeszereléséhez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:36:01 <Papp Zoltán>
racz istvan
Szerbia allampolgar milyen feltetelekkel nyithat beteti tarsasagot magyarorszagon?export-import tevekenysegre,es mennyi ido az engedelyek jovahagyasa,beszerzese?koszonom.
2010-03-03 21:30:16
Kedves Rácz István!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Sajnos ebben a témakörben nem vagyok járatos.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:34:11 <Rácz István>
Juhász Anna
Tisztelt Vágó Úr!
Én hamarosan kozmetikai szalont szeretnék nyitni.Az lenne a kérdésem hogy addig ameddig a vállalkozásom éves bevétele nem éri el az 5 millió forintot nem kell ÁFÁt fizetni?Kezdő vállalkozóknak van valamilyen vissza nem térítendő támogatás?Köszönöm.
2010-03-03 11:30:49
Kedves Juhász Anna!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. A vállalkozás választhatja az alanyi ÁFA mentességet a megadott összeghatárig. Ezt a vállalkozás alapításánál kell kijelenteni. Azonban felhívnám a figyelmét, ez nem biztos, hogy kedvező Önnek. Ez azt jelenti, hogy nem számít fel ÁFÁ-t a vevőinek, de nem is igényelhet vissza ÁFÁ-t a megvásárolt termékek, szolgáltatások után. Érdemes ezt jól átgondolni. Egy fajta vissza nem térítendő pályázati támogatás csak a tartós munkanélküliek esetében lehetséges. Általában a kezdő vállalkozásoknak nincs semmilyen állami támogatása.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szolgáltató kozmetikus, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a kozmetikai szalonhoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:32:52 <Juhász Anna>
Kóra János
Tisztelt uram!Én egy használt ruha boltot szeretnék nyitni,és azt szeretném kérdezni milyen papírok szükségesek ehhez,és milyen feltételek!?Köszönettel Kóra János
2010-03-03 09:16:17
Kedves Kóra János!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Nem tudom pontosan mit ért papírokon. Vállalkozást kell alapítani, be kell jelenteni a működés megkezdését és be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket az építésügyi hatóságtól, az ÁNTSZ-től. A „milyen feltételek” is olyan általános dolog, hogy nem tudom értelmezni mire gondol. Kérem, pontosítsa.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtruha bolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:31:01 <Kóra János>
kovács józsef
Tisztelt Vágó úr! Vásározó ként szeretnénk a párommal használtruhát árulni érdeklődnék mire van szükség ennek az elindításához a páromnak diplomája van nekem pedig lakatos szakmám!
2010-03-03 00:06:02
Kedves Kovács József!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Az Ön által közölt információ nagyon kevés. Kereskedelmi tevékenység folytatásához kereskedelmi végzettség szükséges. A lakatos szakma biztosan nem jó. A diploma a szakterülettől függ.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. És a szakmai végzettség csak az egyik dolog, ami szükséges hozz. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a használtruha üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:27:56 <Kovács József>
Mészáros Balázs
Tisztelt Vágó Úr! Köszönöm múltkori válaszát. Meg tudná mondani nekem, hogy melyik jogszabály írja le, hogy nem kell vendéglátós végzettség, mert az önkormányzat ragaszkodik a végzettséghez és szeretném kinyomtatva elvinni nekik. Meg a jogszabály ismeretében én is bátrabban kezdenék neki a cégalapításnak. Köszönöm
2010-03-02 23:59:34
Kedves Mészáros Balázs!
Köszönöm, hogy újra megkeresett kérdésével. Az 1/2008. (II. 8.) GKM rendelet szabályozza a büfék működtetését.
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:24:59 <Mészáros Balázs>
Ságiné Tóth Ágnes
Üdvözlöm!
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy élelmiszer vegyesbolt működéséhez kötelező-e, teher vagy kisteher autót tartani? Vagy lehet személyautóval is árut szállítani? És hogy be kell-e jelenteni az Ántsz-hez?
Válaszát előre is köszönöm.
2010-03-02 18:36:33
Kedves Ságiné Tóth Ágnes!
Köszönöm, hogy megkeresett kérdésével. Nem kötelező. Azonban adózási szempontból talán hasznosabb lenne. A szállító járművet csak akkor kell bárhova bejelenteni, ha fuvarozást vállal valakinek.
Szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással és az üzlethelyiség kialakításával viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok az élelmiszer vegyesbolthoz. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részleteket megtalálja a honlapomon http://www.vtp.hu/index.php?page=hir&id=34 vagy érdeklődhet elérhetőségeimen.
Üdvözlettel: Vágó László
Válasz: 2010-03-20 10:23:21 <Ságiné Tóth Ágnes>
Baranyiné Oláh Nóra
Tisztelt Uram!
Bérelhető szülinapi, vagy másnéven part-buszt szeretnék üzemeltetni, gondolom nem egyszerű, hogy milyen engedélyek szükségesek hozzá, hogyan lehet egyáltalán üzemeltetni, hogyan van rá "csendrendelet", milyen jogosítvány elegendő hozzá, milyen végzettségi papírok kellenek hozzá?Ebben szeretném segítségét kérni, vagy legalább egy útmutatást, merre induljak el. Köszönettel Baranyiné, Nóra
2010-03-02 16:01:54
Kedves Baranyiné, Nóra!
Köszönöm, hogy megtisztelt kérdésével. Sajnálom az Ön által leírt tevékenység számomra még nem ismert. Így nem igazán tudok segíteni és félre se szeretném vinni Önt.
Azonban szeretném felhívni a figyelmét a vállalkozás egy elég összetett tevékenység, mely elég nagy lekötöttséggel jár. Az alapítással viszonylag az egyszerűbb részen van túl. A vállalkozás gazdálkodása, üzletvitele és működtetése nem egyszerű feladat. Ön egy személyben lesz szórakoztató, eseményszervező, kereskedő, anyagbeszerző, adminisztrátor, marketinges és mindenes döntéshozó minden előre látható és nem látható eseményben. Ne hagyja ki a tervezést, készítsen írott Üzleti Tervet. Mindent jól gondoljon át, legyen nagyon megfontolt. A siker Önben is benne van. Szükség esetén szívesen segítem munkáját személyes tanácsadással. Keressen!
Remélem sikerült segítenem. Sok sikert kívánok a party-busz üzlethez. Megtisztelne vele, ha tájékoztatna vállalkozása sorsának alakulásáról.
Egyben szeretném figyelmében ajánlani az ÜZLETI TANODA képzési sorozat következő előadását, mely 2010. március 27.-n indul vállalkozást fontolgatóknak, induló és kezdő vállalkozásoknak Ahol intenzív formában kapja meg az összegyűjtött hasznos ismereteket és információkat vállalkozása sikere érdekében az ötlet megszületésétől a vállalkozás sikeres működtetéséig. Részl